Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 20. szombat, az őszi ülésszak 9. napja - Interpellációk: - NAGY ANDRÁS (SZDSZ)
598 Interpelláció: Nagy András (SZ DSZ) - a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterhez - a Gemenci Tájvédelmi Körzet hathatós védelme tárgykörében NAGY ANDRÁS (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Napjainkban világszerte, így örvendetes módon ha zánkban is egyre fontosabb téma, és felértékelődőben van környezetünk védelme. Erről a törekvésről tanúskodik a nemzeti megújhodás programja is. Sajnos, az említett program nem tesz említést Gemencről, mint hazánk egyetlen összefüggő nagy területű ártéri e rdejéről, sőt meg kell mondanom, hogy nem csak Magyarország és nem csak hazánk, hanem Európa egyetlen ilyen jellegű erdejéről van szó. Egyébként, hogy ez mennyire így van, bizonyítja, hogy a Természetvédelmi Világnap 1989ben az akkori magyar Kormány figye lmét külön felhívta ennek a területnek az értékeire. Gemencet 1977ben tájvédelmi körzetté nyilvánították ugyan, de kezelésével a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaságot bízták meg, ennek következtében az említett gazdaság tudathasadásos állapotba került, mi vel egyrészt mint gazdálkodó szervnek fát, mégpedig nagy mennyiségű fát kellett kitermelnie, másrészt mint természetvédő hivatalnak ugyanezt a saját tevékenységét meg kellett volna akadályoznia. Nem kell különösebben bizonygatnom, hogy a kétfejű szervezet melyik énje győzött. A helyzet súlyosságát csak fokozta egy ma is érvényben lévő magyarjugoszláv szerződés, amelynek értelmében az itt kivágott fát papírfaként Jugoszláviának adtuk és adjuk el ma is. Mindezek következtében az eredeti állapotnak tekinthető területek nagysága rohamosan csökken, de az erdőgazdaság – az előbbiek értelmében érthető okokból – nem képes megvédeni saját magától az erdőt. Ezt a képtelen állapotot az illetékes főhatóság is felismerte, és a hatósági, illetve a kezelői jogot egy arra hivatott szervezetnek, mégpedig a Kiskunsági Nemzeti Parknak adta át 1989ben. Ettől kezdve a gazdaság vágási és telepítési tervét a Nemzeti Park igazgatóságának kellett mint szakhatóságnak jóváhagyni, illetve véleményezni. Gondolnánk – gondolhatnánk – , ho gy most már rendben van a dolog, hiszen egy olyan szerv kezelésébe került az erdő, melynek elsődleges szempontja a terület megóvása lesz. Ez a gondolkodás hatalmas naivitást tételez fel mindenki részéről, és azt, hogy ez milyen naivitást tételez fel, enged tessék meg egyetlen, de nem egyedülálló példán bemutatni. A tájvédelmi körzetben még alapításkor 2200 hektáras területet jelöltek ki mint szigorúan védett körzetet. Ez egy igen értékes terület, amelyet mentesíteni kell mindenfajta gazdasági hasznosítás aló l. Az erdőgazdaság 199091. évi vágási tervét a Nemzeti Park igazgatósága hagyta jóvá, s a jóváhagyott tervben több, szigorúan védett terület tarvágása is szerepel. Tisztelt Miniszter Úr! Ha önmagában csak ez az egyetlen természetvédelem ellen elkövetett b űncselekmény – mert ezt nem lehet másképpen minősíteni – , fordult volna elő, már ez is megkívánná a koncepció teljes felülvizsgálatát, de a tarsolyomban – idő hiányában nem tudom előadni – , sokkal több példa is van. Végezetül még egy tényt kívánok megemlít eni. Mára az eredeti területnek, melynek összterülete mintegy 25 ezer hektár, mindösszesen 5%a van eredeti állapotban, a többi négyzetes telepítésű, tájidegen fajokkal telepített ipari erdő. Ezt a tényt nemcsak magyar, hanem az idén nyáron hazánkban járt holland szakbizottság is megállapította. Mindezek értelmében kérdezem tisztelt miniszter urat – négy kérdésem lesz – , hogy 1. a minisztérumnak mi a konkrét terve a gemenci tájvédelmi körzet hathatós megvédésére a további rombolás ellen; 2. milyen anyagi es zközöket kívánnak biztosítani a Kiskunsági Nemzeti Parknak; 3. hogy a tájidegen fafajok betelepítését mikor kívánják leállítani;