Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 20. szombat, az őszi ülésszak 9. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - ELNÖK (Szabad György): - RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ (MDF)
567 Ferenc szobrát felállítani. Ezzel elment a főváros ötéves költségvetése. Rengeteg ilyen esetünk van, rengeteg szobrot állítottunk, rengeteg Lenint, így azok at is állítsák bíróság elé. De nem ez történt. Az történt, hogy nem adtuk ki és nem lett bírósági döntés. Szabó Lukácsnak feltehetően számtalanszor módja nyílt erről beszélgetni, amiből – ahogyan színészberkekben mondják – lemez, jó sztori lett. A képvisel őház ezen a sztorin derült. Ez a derültség, ami volt ebben a teremben a szobordöntéssel kapcsolatban, sajnos következményekkel járhat, s erre szeretném a figyelmet felhívni. Furcsa történelme van ennek az országnak. Arról szól, hogy nálunk a döntögetés szo kás minden korszakban. A hirtelen indulatokban elkövetett döntögetés azonban megbocsátható. Valószínűleg, ha idősebb lennék 200 évvel, a Bastille előtt nem cipeltem volna műemlékvédő táblát. A Bastillet nem akartam volna megvédeni a forradalmi nép haragjá tól. Ha 1956ban nem 14 éves lettem volna, akkor most otthon van néhány darabom Sztálin elvtársból, mert magam is részt vettem volna a döntögetésben. Annál is inkább, mert tudom, hogy abban a bronzban van Andrássy Gyula és Görgei Artúr is. A helyzet azonba n az, hogy nálunk a háború után Attila szobrát elásták Sopronban és 1952ben kicserélték a Kossuthszobrot, mert nem volt elég hazafias a Kossuth téren. Ilyen az ország, ami ellen valamit tenni kell. Amikor az általam még nem ismert Bartos Imre felhívott é s kérdezte, hogy mi legyen a Stefánia úti tisztikaszinó előtt a Kiss István által készített rémes munkásszoborcsoporttal, akkor azt mondtam, hogy buxus, fagyal és így 50 év múlva egy régész boldog lesz, ha előássa. Az is jó ötlet volt, amikor azt mondták, legyen Recsken az összes szobor és nézzék egymást. Otthon nálam is van Lenin és Sztálinszobor és nézik egymást az ablakban. A döntögetéshez nem szeretnék hozzájárulni, nem szeretném, ha az ország azt hinné, hogy a Parlament ezzel szimpatizál. Sokat dolgo ztam azon, hogy Erzsébet királynét, aki átvészelte a nehéz időket a raktárban, visszaállítsák a fővárosban. Podmaniczky Frigyes nevét is kitörölték a köztudatból. Sokat dolgoztam azon, hogy szobor emeltessék tiszteletére, legyen tere. A szobor készen van, feltehetően még az idén vagy a jövő év elején felállítható. Nem szeretném, ha valaki ismét le akarná dönteni. Nem szeretném, ha a rengeteg szobormásolat és szobor ismét eltűnne. Azt kérem, csináljunk úgy, mintha a Parlament – bár mulatott ezen a jó történe ten – nem értene egyet a szobordöntögetéssel. Ha már azzal foglalkozunk, hogy a magyar kultúra szószólójaként próbáljuk magunkat ráerőltetni a népre, akkor még valamit el kell mondani. A doktorátust szerzők közül abból derü l ki, hogy ki a jogász vagy orvos, hogy ismerie a sorszámneveket. Elképesztő, hogy jogász képviselők azt mondják: 70 évi 5 § (6) bekezdés. Nem tudják, hogy ez 5. § hatodik bekezdése és 1970. évi törvény. Magyarul nem 5 bekezdésről tárgyalunk egyszerre, ha nem az ötödikről. Ez értelmetlen is. Ez egy olyan hiba, amit valamikor az egyetemen elkövettek és minden jogász magával hozta a Házba. A szép magyar beszédért sok mindent lehet tenni. Én úgy voltam nevelve, hogy a körutat és a körözöttet rövid övel kellet t mondanom, a postát pedig rövid oval. Így neveltek és erre érzékeny vagyok. ELNÖK (Szabad György) : Megkérem a képviselőt, hogy rövidítse hozzászólását. RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) Annyit szeretnék még mondani, hogy a neorealizmus jelentős alkotása volt a "Gyer mekek figyelnek bennünket" című film. Szeretném, ha ez eszükbe jutna a képviselőtársaknak, amikor fogalmaznak és amikor szobordöntögetésre nevelgetnek. Elnézést, hogy a figyelmüket erre irányítottam és igénybe vettem idejüket. ELNÖK (Szabad György) : Köszön öm szépen. Harmadik napirend előtti felszólalónk Székelyhidi László képviselő. Napirend előtti felszólaló: Székelyhidi László (MDF) SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valamennyi Képviselőtársam! A közeljövőben Mosonmagyaróvárott sorra kerülő gyászünnep kapcsán kértem szót, és szeretném, ha meghallgatnának. Büszkeséggel tölt