Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 16. kedd, az őszi ülésszak 8. napja - A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. (FIDESZ)
550 A másik pedig tisztelt Király Béla és Tirts Tamás képv iselő urakhoz, hogy nem tartanak attól, és elnézést kérek azoktól a sorkatonáktól, akik most sorkatonák, tudniillik nem tartanak attól, hogyha a törvény hatályba lépésekor kiürítjük a laktanyákat, akkor ki marad bent a laktanyákban. Mert ilyen veszély is f ennáll, ha leszereljük azokat, akikre már vonatkozhatna a 12 hónap. Köszönöm szépen. Én csak ennyit szerettem volna. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik dr. Kövér László képviselő, Fiatal Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Dr. Kövér Lá szló (FlDESZ) KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előzetesen elnézést kell, hogy kérjek, nem összefüggő, folyamatos gondolasort fogok elmondani, inkább kérdéseket próbálnék megfogalmazni Önöknek, amelyek itt a vitában bennem felötl öttek. De elöljáróban néhány megjegyzés. Énnekem úgy tűnik, hogy itt sokan egy olyan országban szeretnének élni, ahol a hadsereg, illetve a katonák képezik valamiféle értékhierarchia csúcsát. Be kell, hogy valljam, hogy én egy ilyen országban nem szeretnék élni, s nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol ilyen szellemű szülők nevelik mások gyermekeit egyébiránt. Ugyanis itt elhangzott kérem, hogy a katonai hivatást, a katonai munkát nem lehet összevetni a polgári, a civil hivatással, valamint az a kitün tetett szerep, amelyet a honvédség kap felnőtt emberek nevelésével, olyan felnőtt emberek nevelésével, akiket egyébiránt ad absurdum halálbüntetéssel is lehet sújtani bíróság előtt vagy bírósági ítélet nélkül, mondjuk úgy, hogy harctérre hajtják őket: tehá t ezeket a felnőtt embereket akarják tisztelt képviselőtársaim, illetve azok egy része valamire nevelni. El kell, hogy mondjam, hogy az Önök által jogilag mindmáig, felvetésünk ellenére nem definiált réteg, mármint az ifjúság nevében, illetve legalábbis an nak a részének a nevében, amelyet én képviselek, ezt a szándékot kikérem magamnak. Azt is el kell, hogy mondjam, hogy ahhoz manapság persze nem kell bátorság, némi logikai csúsztatás persze kell, hogy az állandóan vesztes hadsereget úgy tüntessük fel, mint ha valaha is képes lett volna Magyarország szuverenitásának megvédésére. De mindenesetre bátorság nem kell, hogy a közvéleményt meggyőzzük arról, hogy hadseregre, erős hadseregre márpedig szükség van, elég, hogyha rémeket festünk fel: eltűnt az orosz rém, vagy eltűnni látszik, hát majd keresünk valami mást. Bátorság ahhoz sokkal inkább kell, hogy azt próbáljuk meggyőzni, vagy arról próbáljuk meggyőzni az ilyen társadalmat, hogy lehet másképp is békében élni, mint erős hadsereggel, lehet másképp is sikeres é s gazdag egy ország, mint erős hadsereggel. Nem hangzott még el példa, de talán nem ismeretlen Önök előtt, Japánt nem a hadserege tette elsősorban modern országgá, hanem az iskolarendszere, amiről mostanság sok jó szó nem esett, valamint a második világháb orú utáni hihetetlen gazdasági karrierjét is némelyek szerint annak a szerencsétlenségének köszönheti, hogy a békeszerződések következtében a hadereje korlátozott mértékű maradhatott. Továbbá szeretném feltenni azt a kérdést, hogy miközben itt emberek, szü lők tömegei fedezik fel magukban a keresztény és nemzeti lelkületet, hogyan történhetett meg az a katasztrófa, hogy az ifjúságot úgymond, soha nem látott vérveszteség érte nemzeti tudatában. Azt gondolom, hogy ez elképzelhetetlen azoknak a szülőknek a fele lőssége nélkül, akikhez most itt a hadsereg fenntartása, nevezett funkciója mellett érvelő ásztelt képviselőtársaim nagy része is tartozik. Azonkívül Szabad György elnök úrtól szeretném megkérdezni azt, egy megjegyzésére, bár nincs itt, hogy ki írja azt el ő, milyen isteni előírás az, hogy a magyar laktanyákat csak havonta egyszer vagy kétszer lehet elhagyni. Van olyan hadsereg is, ahol ad absurdum otthon alszanak a katonák, és kvázi, munkahelyre járnak be szolgálatukat teljesíteni.
