Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 16. kedd, az őszi ülésszak 8. napja - A honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
540 Köszönöm. S a korábban elnöklő kollégám nevében elnézés t kérek, hogy Önt nem kérdezte meg, hogy kíváne szólni, az alkotmányügyi bizottság elnöke, illetve a honvédelmi bizottság elnöke mellett. Szólásra következik dr. Csehák Judit képviselő, Magyar Szocialista Párt. Felszólaló: Dr. Csehák Judit (MSZP) CSEHÁK J UDIT, DR. (MSZP) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Nem tettem módosító indítványt, és nem vagyok szakértője katonai kérdéseknek. Azért kérek szót, mert szeretném Szili Sándor képviselőtársam indítványát, módosító javaslatát támogatni. Nevezetesen ezek közül is azt, amelyikben azt kívánja elérni, azt támogatja, hogy a polgári szolgálat ideje, egyben letöltendő tizennyolc hónapja ne legyen hosszabb, mint a katonai szolgálaté. Szeretnék tehát azokkal a képviselőtársaimmal is közösséget vállalni, akik mindenféle me gkülönböztetéstől mentesnek, egyenrangúnak kívánják a polgári szolgálatot a katonai fegyveres szolgálattal. Tulajdonképpen nem azért szólok, hogy meggyőzzem azokat, akik velem egy véleményen vannak. Nem tételezem fel ugyanakkor, hogy képviselőtársaim pártp olitikai érdekek szerint fognak majd szavazni. Ezért azokkal vitatkoznék, akik meggyőződésből támogatják az előterjesztő miniszter és a bizottságok álláspontját. Két érvet szeretnék felhozni álláspontunk megvilágítása érdekében. Először egy általánosat. Fe lvetni azt a kérdést, hogy vajon lehete egyenrangú, egyenértékű az ápolás, a gondozás, az idős emberek, a betegek szolgálata és a haza fegyveres szolgálata. Az én véleményem az, hogy igen. Miért? Azért, mert először is tulajdonképpen nem lehet ma különbsé get tenni, vagy nem szabad különbséget tenni a békeidő és a katonai idő között. Legalábbis orvosi szempontból. Hiszen, mint az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, a békébe is bele lehet halni. 1980 és 1985 között Magyarországon a katonaköteles korú férf iak körében akkora volt a halálozás, mint a második világháború idején. Tehát háborúnyi lehet békeidőben is a veszteségünk, ha az egészségügy rosszul működik, ha az ellátás színvonala nem éri el a kívánt mértéket. Másodszor. Szerintem nem a fegyveres fenye getettség növekszik. Hadd utaljak itt egy európai kormányfő, egy nagyhatalom vezetőjének Nobel békedíjára. Sokkal inkább azok a fenyegetettségek növekednek, azok a kihívások, amelyeket a környezetszennyeződés jelent, vagy az a fenyegetettség, amely az ellá tatlanság fenyegetése, a magányé, a betegségé, az ídősödésé, és az abból adódó internacionális és nemzeti problémáké. Ezen kellene eltöprengenünk, ezen kellene elgondolkodnunk akkor, amikor szavazunk ebben a kérdésben. Az idősödés és a magányossá g fenyegetettsége mellé tulajdonképpen még egy szempontot felhoznék. Felnyitottuk határainkat. Európa - NyugatEurópa, ÉszakEurópa - idősödő lakossága és társadalma várja az ápoló személyzetet. Magyarországról az ápolók, a gondozók most már korlát nélkül tudnak világgá menni olyan országokba, ahol többet fizetnek a miénknél, és olyan társadalmakba, ahol az ápolási munkát egyenértékűnek tekintik a katonai szolgálattal. Egy utolsó érvem tulajdonképpen az elvándorlás mellé még az, hogy, én az egészségügyi ism ereteket nem kizárólagosan ápolási ismereteknek tartom. Katonai szempontból is konvertálható. Mert hiszen szó esett itt arról - éppen a kisebbségi bizottság képviselője mondta el , hogy az ápolási ismeretek rendkívül hasznosak. Azok azonnal konvertálhatók és katonai szempontból is fontosak, hiszen ma a háborúk nemcsak a frontvonalon, hanem a hátországban is folynak, és ott is elveszíthetők és ott is megnyerhetők. Egy praktikus szempont a következő. Lehet azon vitatkozni persze, és kell is, hogy mi a neheze bb munka, mi a nehezebb feladat: az ápolási tevékenysége vagy a frontszolgálat, a katonai kiképzés feladata. Én nem szeretnék érvelni és nem szeretnék hangzatos nyilatkozatokat tenni, hogy a sebészeti, baleseti műtés tömegkatasztrófa idején frontszolgálat , hogy az ápolási munka is