Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 18. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elbírálásáról (elosztásáról) szóló Országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - CSÉPE BÉLA (KDNP)
415 urat, és utalu nk arra: hogyha ő olyan nagyra becsüli a mi Alkotmányunkat, és oly sokszor hivatkozik arra, hogy ilyen, olyan, amolyan kérdésben, mint ma délelőtt is tette, az Alkotmánybírósághoz fordul, mert ő tudja egyedül a Parlamentben, hogy mi az alkotmányos és az Al kotmánybíróságnak mi lesz az álláspontja. Föl akartuk ajánlani, hogy foglalja el ezt a széket, itt van Szabad professzor úr mellett az Alkotmánybíróság elnökének a helye, onnan még autentikusabban nyilatkoztathatná ki előre, hogy mi az alkotmánybírósági ál lásfoglalás az adott kérdésben, ami egyedül és kizárólag helyes. Dehát miután sajnálatos módon Tölgyessy úr alkotmányellenesen terjesztette elő az interpellációját, ez a lehetőség ennek a széknek az elfoglalására most nem áll fenn, és én a Független Kisgaz dapárt nevében az ilyen és ehhez hasonló magatartást visszautasítom. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elbírálásáról (elosztásáról) szóló Országgyűlési határozati javaslat vitájá nak folytatása ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk a nem pártként bejegyzett társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának megvitatását. (Mozgás.) Ismertetem azon képviselőtársaim nevét, akiknek felszólalásra jelentkezésé t tegnap este regisztrálta a számítógép. Amennyiben fenntartják hozzászólási szándékukat, a következő lesz a sorrend: Csépe Béla, Kereszténydemokrata Néppárt; Katona Kálmán, Magyar Demokrata Fórum; Mécs Imre, Szabad Demokraták Szövetsége; Dénes János, Magy ar Demokrata Fórum; Varga Zoltán, Magyar Demokrata Fórum; dr. Torgyán József, Független Kisgazdapárt; Balogh Gábor, Kereszténydemokrata Néppárt; Kelemen József, Magyar Demokrata Fórum. Soron következik a felszólalásban Csépe Béla képviselőtársam a Kereszté nydemokrata Néppárt részéről. Átadom a szót. Felszólaló: Csépe Béla (KDNP) CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy röviden hozzászóljak ehhez a témához, én mint az ezzel foglalkozó albizottság egyik tagja. Ebben az országgyűlési határozati javaslatban, amelyet a bizottság előterjesztett, és amelyet most már a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság nevében is előterjesztettek, egy nagyon komoly dilemma van, amivel a bizottság tagjai elég nehezen birkóztak meg. Ez pedig az, hogy két olyan fontos terület van, ahová a költségvetési támogatásnak, ennek a kis megmaradt összegnek még irányulnia kellene. Az egyik az egészségügyi és a szociális terület, a másik pedig az úgynevezett politikai színezetű szervezetek. Bizottságunkat, miután ilyen javaslatot formált meg, felszínesen az a vád érheti, mintha a szociális és egészségügyi kérdéseket nem viselné eléggé a szívén. Ez azért nem igaz, mert ha megnézzük az előterjesztésben már feltüntetett arányeltolódást, akkor megállapíthatjuk, hogy a z egészségügyi és a szociális szervezetek részesedésének aránya a múlthoz képest jelentős mértékben megfordult. Ugyanakkor a politikai szervezetek bentléte a javaslatban vagy kívülmaradása a következőket mondatja velem. A bizottság a politikai szervezeteke t egyszerűen azért hagyta benne az én véleményem szerint - és ennek a megerősítését kérem a plenáris üléstől is , mert itt a múltban, tulajdonképpen 40 év alatt