Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 18. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ)
398 olyan válaszokat adott nekem, amelyek megnyugtatóak, és tényleg ebben a választási hónapban, ahogy a miniszter elnök úr erre utalt, én megnyugvással veszem tudomásul, és egyetértek a miniszterelnök úr legtöbb mondandójával. Kiváltképpen, ami a harmadik kérdésemre adott válaszát illeti, azzal kapcsolatban teljesen egyetértek. Ami a második kérdésemre adott válaszát, tehát a Kormány és a kormányapparátus közötti kapcsolatot illeti, ott a Kormány politikáját három ember képviseli, és ide a sajtószóvivőt belevettem. Akkor arra gondoltam, hogy az ismeretes módon, mondjuk egy nyugatnémet minisztériumban az a harmadik a há rom politikai állás közül, a politikai szóvivő, amelyik politikai állás, tehát ha kormányváltozás van, akkor automatikusan távozik, a sajtó felé ő képviseli a minisztérium politikáját, más minisztériumi hivatalnokok pedig nem képviselik ugyanezt. Na, most én azért aggályosnak tartom azt, amit itt a miniszterelnök úr arra mondott, hogy a miniszter megbízásából egy kormánytisztviselő képviselheti a minisztérium politikáját. Ezt azt hiszem, hogy nagyon korlátozottan lehet csak elfogadni, a sajtó felé azt hisze m, hogy semmiképpen sem, semmilyen kérdésben sem lehet elfogadni. Hát sajnos a miniszteri állás vagy az államtitkári állás sok munkával és sok nyilatkozással járó állás, ezt tudomásul kell venni, ez egy demokratikus rendszer. Kiváltképpen nem tudom elfogad ni a miniszterelnök úrnak az első kérdésemre adott válaszát. Én valóban úgy gondolom, hogy nyugati demokráciákban nem szokásos kormányintézkedéseket, kormányhivatalok felállítását pártsajtóértekezleteken bejelenteni, és ezért összességében nem tudom elfog adni a miniszterelnök úr válaszát. (Derültség a jobb oldalon. - Mozgás.) Most még egy dologra ki szeretnék itt térni, erre a bizonyos SZDSZ, úgymond gyűlésre, amelyre meg kívántuk hívni azokat a bizonyos rendőrkapitányokat. Nem gyűlés volt ez kérem, ez sza kmai fórum volt. (Derültség a jobb oldalon.) Az SZDSZ öt képviselője és a rendőrkapitányok beszélgettek volna ott. Nem hiszem, hogy bárki azt hihette volna, hogy az illetők ott az SZDSZ támogatói, miután az SZDSZ ; nem kormánypárt, de tulajdonképpen, végül is, ha ez ilyen reagálást vált ki a kormánypártok részéről, akkor ám legyen, akkor legyen ez eltiltva, tehát legyen egy ilyen tiltás, hogy pártrendezvényekre nem mehetnek el. (Közbeszólások. Zaj.) Igen. Nem mehetnek el, de akkor ez ne csak az SZDSZre von atkozzék. Kérem tisztelettel, ugyanis szombaton az Ipari Minisztérium államtitkárhelyettese az MDF gazdasági bizottságának konferenciáján, ha jól emlékszem, Szekszárdon tartott előadást. Most akkor mérjünk egyenlő mértékkel, és akkor legyen ez is tilos. ( Taps az SZDSZ soraiban. Mozgás.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm Soós Károly Attila képviselőtársam válaszát. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszterelnök úr válaszát. Kérem majd szavazni! (Megtörténik.) Kimondom a hatá rozatot: a miniszterelnöki válasszal az interpelláló képviselő csak részben értett egyet. A választ az Országgyűlés 158 "igen" szavazattal 89 ellenében, 9 tartózkodással elfogadta. (Közbeszólás: négy államtitkári szavazat van!) 162 "igen" szavazattal. (Moz gás.) Következő interpelláló képviselőnk dr. Tölgyessy Péter a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Magyarország általános válságának súlyosbodása és a Kormány cselekvési programjának hiánya címmel interpellálni kíván a miniszterelnökhöz. Dr. Tölgyessy P éter képviselőtársunkat illeti a szó. Interpelláció: Dr. Tölgyessy Péter (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - Magyarország általános válságának súlyosbodása és a Kormány cselekvési programjának hiánya címmel TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Miniszterelnök Úr! . . (További szavait a hangosítás hiányában nem lehet hallani. Zaj. Közbeszólások a jobb oldalról.)