Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 17. hétfő, az őszi ülésszak 5. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
317 Lényegében h árom kérdéskörrel szerettem volna foglalkozni, egy témakört érint mind a három témakör, nevezetesen a tulajdonjog kérdését. De miután Lotz Károly képviselőtársunk felvetette a 13. § 4. pontjának módosítását is, ezért ezzel kapcsolatban is kívánok néhány sz ót szólni. Előrebocsátom, hogy lényegében ez a törvény privatizációról szól, de a hatását tekintve nem egyszerűen privatizál, hanem a reprivatizáció körében is lényegében olyan hatást gyakorol, ami az én megítélésem szerint a reprivatizálást – aminek logik ailag meg kellett volna előznie a privatizálást – , végül is bizonyos hatásait illetve lehetetleníteni fogja. Ezért sajnálatos módon lényegében kétszeresen is ellentmondásba kell kerülnöm önmagammal a felszólalásom kapcsán. Egyrészt mint a kormánykoalíció t agja, másrészt pedig mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke is. Konkrétan arról van szó, hogy ha ez a törvénytervezet, akár még csak azokkal a módosításokkal is – kivéve Eörsi Mátyás módosítását – keresztülmegy a Parlamenten, akkor lényegében sokkhatását illetőleg a reprivatizálást nagyon meg fogja nehezíteni. Nyilvánvaló, hogy ezt az egész kérdéskomplexumot egyszerre kellett volna megoldani, vagy legalábbis a reprivatizálás kérdését előrevenni, mert adott esetben, ha itt értékes üzletek eladásra kerülnek , ha ezek olyan házakban vannak, amelyeknek a reprivatizálása később mégiscsak szóba kerülhet, akkor a tulajdonos már óriási hátránnyal, kárral fog csak hozzájutni ahhoz az ingatlanához, amelyet adott esetben reprivatizálni fogunk. Ha tehát most ezt a törv ényt így mi keresztülvisszük, akkor gyakorlatilag a reprivatizálásnak komoly gátakat fogunk emelni. Rendkívül aggályosnak tartom ezért az igen tisztelt koalíciós társamnak, dr. Füzessy Tibornak azt a megjegyzését, hogy itt lényegében most privatizálunk, és nem reprivatizálunk, ezért ne beszéljünk a reprivatizálásról. A hatását tekintve igenis a reprivatizációra is kihat ez a jogszabály. Na most, ami a konkrét felvetésemet illeti, le kell szögeznem, hogy én mindenekelőtt teljes mértékben egyetértek Eörsi Mát yás képviselőtársunknak azzal a módosító javaslatával, hogy a nem állami tulajdonú ingatlanban lévő üzleteket vegyük ki a privatizáció köréből. Ha ez megtörténik, akkor lényegében a legnagyobb veszélyforrást elhárítottuk a reprivatizáció körében. Ha nem fo gjuk megfogadni a tanácsát, akkor a reprivatizációt komoly veszélyek fogják érni. Ha a tisztelt Parlament ezt az érvelést nem fogadja el, erre az esetre nézve kell foglalkoznom a 10. §sal, amivel már többféle szempontból foglalkoztak az igen tisztelt képv iselőtársaim. Én mint az alkotmányügyi bizottság alelnöke kénytelen vagyok önkritikusan megemlíteni, hogy az alkotmányügyi bizottság a lehető legrosszabb megoldást választotta akkor, amikor a volt tulajdonost azonos vételi feltételek esetén csak második he lyre sorolta. Mert gondoljunk arra, hogy például egy Váci utcai üzlet esetében, ahol nem maga az üzlet, hanem az üzlet használati joga jelenti a jelentős értéket, én azt hiszem, nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy soksok millió forintot, olyan összegeket tehát, amelyek igen tisztelt képviselőtársaimat velem együtt soha életünkben, sem mint képviselőket, sem mint képviselői foglalkozáshoz közel álló területen dolgozó jogászokat vagy más szakmabelieket nem fognak szerencséltetni. Tehát azt kell, hogy mondjam , hogy ebben az esetben ugye, csupán azért, mert valaki a pártállambeli kapcsolatai révén, mondjuk, hozzájutott ahhoz, hogy a Váci utcában egy ilyen üzletet megszerezzen, mert máshogy nem lehetett az elmúlt időben ehhez hozzájutni, pontosabban még pénzzel hozzá lehetett jutni, vagy szerencsével, de az esetek túlnyomó részében ez nem így történt, mi most még részeltessük abban a megkülönböztetésben, hogy előnyben részesítjük az azonos feltételek melletti vásárlás esetén a szerencsétlen tulajdonossal szemben, aki nemcsak, mit tudom én, 40 éven keresztül nem jutott hozzá a bérhez, hanem még sújtjuk ezzel is, tehát nyilvánvaló, hogy ez a megoldás, ez a konstrukció rossz. De rossz azért is, mert az általános jogelvek szerint is, és ha mi piacgazdaságot építünk, a kkor is a magántulajdon szentségéből kell kiindulnunk, mert ha nem ezt tesszük, ebben az esetben, akkor mondjuk ki a társadalmi tulajdon elsődlegességét, és akkor helyben vagyunk, de ha azt mondjuk, hogy mi piacgazdaságot kívánunk építeni, akkor nem lehet a magántulajdon szentségével ilyen mostoha módon bánni.
