Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 17. hétfő, az őszi ülésszak 5. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - TROMBITÁS ZOLTÁN jegyző
286 határrevíziót követelt, és minden bajunk, nyomorúságunk okát az igazságtalan békediktátumban kereste. Németh László szót emelt az ellen a politika ellen, és leszögezte, hogy nem a határpóznák tologatásával kell foglalkozni, hiszen azokat csak nagy világmozgások mozdíthatják el, sokkal inkább azon kell fáradozni, hogy a megmaradt csonka országban rendet tegyünk, és gazdaggá, virágzóvá tegyük, Hollandiához hasonlóvá. Eközben mindent meg kell tenni, hogy a határok átrajzolásával a határon túl rekedt magyarság meg tudja őrizni, egyáltalán fenn tudja tartani magát. Ez legyen a feladatunk, kötelességünk. Azt hiszem, ha akkor hallga ttak volna Németh László intelmeire, most nem ilyen terhelt, mérgezett légkörben élnénk, és kevesebbet kellene aggódnunk a határon túl élő magyarság sorsáért. Ez a Németh Lászlóútmutatás, azt hiszem, ma is aktuális, és a határainkon túl élő, elmorzsolódó magyarság megőrzéséhez, fennmaradásához járulna hozzá javaslatom elfogadása. Még egy szóbeli kiegészítést hadd fűzzek hozzá: az országgyűlési határozati javaslatban javasolt Nemzetközi Magyar Ifjúsági Tábor Orbán Balázs nevét vegye fel, ha megvalósul. Anna k az Orbán Balázsnak a nevét, aki képviselőtársunk volt és fő örökösének a magyar népet nevezte meg. Gazdag szellemi öröksége közt megtalálható a nemzetek közötti megbékélés hirdetése is. Tőle származnak a következő gondolatok, amellyel felszólalásomat zár om, amellyel az 1871es brassói Románmagyarnémet Testvéri Egyesülést üdvözölte: "Lelkemből óhajtom, hogy testvéresülése, szent szövetsége tartós legyen, s terjedjen szét a hazában mindenfelé, mert a hazának jövője csak fiai egyetértő szeretetében van biz tosítva. Óhajtom, hogy Brassó román, magyar és német lakói közt eme szent szövetség örökké felbonthatatlanul fennmaradjon, hogy az kieszközölje a politikai, társadalmi és vallási egyenjogúság valósulását." Ennek a szellemiségnek az ápolására és fenntartásá ra kérem, támogassák javaslatomat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság általános érvényű állásfoglalása alapján javaslom, hogy Réti Miklós önálló indítványát az Országgyűl és tűzze napirendre. Állásfoglalás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte az önálló képviselői indítvány napirendre tűzésével. Kérem, szavazzanak. Most! (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 256 szavazattal, 7 ellen ében, 34 tartózkodás mellett az önálló indítványt napirendjére tűzte. Felkérem a kulturális és a költségvetési bizottságot, hogy az indítványt megtárgyalni és véleményezni szíveskedjék. Bejelentem a tisztelt Országgyűlésnek, hogy képviselőtársaink újabb in terpellációkat és kérdéseket nyújtottak be. Az interpellációk és kérdések megtárgyalására kedden délután, tehát holnap ebéd után kerül sor. Először az elmúlt ülésről elnapolt interpellációkat hallgatjuk meg, majd az újonnan benyújtott interpellációk követk eznek. Ezek után tárgyaljuk az elnapolt kérdéseket, illetve hallgatjuk meg az új kérdéseket. Felkérem jegyző képviselőtársamat, Trombitás Zoltánt, hogy ismertesse az elmúlt ülésről elnapolt és az azóta benyújtott interpellációk és kérdések címét, illetve t árgyát. Tessék! Interpellációk és kérdések tárgyának ismertetése: Trombitás Zoltán jegyző TROMBITÁS ZOLTÁN jegyző (olvassa) : Soós Károly Attila a kormánypártok, a Kormány és a Kormány hivatali apparátusának összefonódása tárgyában – a miniszterelnökhöz;