Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - A gazdálkodó szervezetek és a gazdasági társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÓSA LAJOS (FIDESZ)
201 – mégis azt a törekvését érvényesíti, hogy a tulajdonjogait ezekkel szemben minél teljesebben érvényesítse. Vajon helyese ez? Azt hiszem azonban, mindent összevetve, nagyon nehéz lenne vitatni, hogy az államnak a privatizáció során központi szerepe van, nemcsak azért, mert Magyarországon 90 százalékos állami tulajdon van – tehát nem is lehet kihagyni az államot belől e – , hanem azért is, mert általában a privatizáció végrehajtásában az államnak a piaci viszonyok mellett is központi szerepe van. Ezzel kapcsolatban egy nagyon komoly aggályomat szeretném elmondani, amely a következő. Minden állami tulajdon esetén, és mind en állami tulajdonjogkiterjesztés esetén szemben találja magát két szempont. Az egyik a közgazdasági érdek, a másik pedig a rövid távú politikai érdek. Ez végigkíséri ezt a 192es számú törvényjavaslatot is, de akár a közelmúltban is találkozhattunk ilyen jelenségekkel. Azt hiszem, bármilyen államhatalom esetén fennáll ez az alapvető konfliktus. Az a probléma ezzel, hogy jogi szempontból és jogi megfogalmazásokkal nagyon nehéz kezelni. Nagyon nehéz arra jó taxatív szabályokat hozni, hogy az állami tulajdon esetén és az állam által vezérelt privatizáció esetén minden esetben a közgazdasági érdek kerekedjen felül az állam nagyon is valós és nagyon erősen ható, rövid távú politikai érdekeivel szemben. Azt hiszem, hogy az ellenzék és a fiatal demokraták ennek a konfliktusnak a kezelésére csak politikai eszközöket tudnak igénybe venni, és valahányszor úgy látjuk majd, hogy a privatizáció kapcsán él a Vagyonügynökség azzal a nagyon széles körű jogával, amit e törvény kapcsán vélhetően meg fog szavazni neki a kormá nytöbbség, ha úgy látjuk, hogy tevékenysége kapcsán mindig csak a rövid távú politikai érdekei kerekednek felül az államnak, és nem valami közgazdasági megfontolás, megpróbálunk politikaijogi eszközeinkkel élve ennek a folyamatnak gátat vetni. A konkrét j avaslatokra rátérve, az a dilemmasorozat, amit itt elmondtam, végigkövethető majdnem minden paragrafusnál és majdnem minden egyes törvényjavaslatnál. Hármat azonban kiemelnék ebből. Azért ezt a hármat választottam, mert egyrészt nagyon jól példázzák a hely zetet, másrészt pedig alapvető fontosságúak egy bizonyos szempontból. Az egyik dr. Molnár Tibor javaslata. Dr. Molnár Tibor javaslata azt indítványozza, hogy 17/A § (1) bekezdésének b) pontját töröljék el. Az eredeti javaslat a b) pontban a következőt szer epelteti: "Amenynyiben az átalakulás nyilvánvalóan sérti a társadalom érdekeit vagy a nemzetgazdaság megkárosításához vezetne, az átalakulást a Vagyonügynökség megtiltja." Ez rendben is van, a jogi érvelés nagyon helytálló: ezek a megfogalmazások nem olyan ok, amelyeket egy Vagyonügynökség el tud dönteni, itt bírósági döntés szükséges. Értelemszerű, hogy a Vagyonügynökségnek ne legyen erre jogköre. A bizottság azonban rögtön a következő módosító indítványában azt javasolja, az (1) bekezdés a) pontja végére b iggyesszük oda azt, hogy "… vagy a Vagyonügynökség az átalakulást megtiltja." Holott abban a paragrafusban arról van szó, hogy az átalakulás majdnem minden feltételét a Vagyonügynökség meghatározhatja a vállalat számára, vagyis kicsit értelmetlen felvetni, hogyha az átalakulás kapcsán a vállalat számára minden feltételt meghatározhat a Vagyonügynökség, akkor mi indokolja annak a megfogalmazásnak az odabiggyesztését, hogy "… vagy az átalakulást a Vagyonügynökség megtiltja." Hogyan működne ez a gyakorlatban? Én éppen azért azt javaslom, hogy a Vagyonügynökség ilyenfajta kiterjeszkedését ne engedjük meg, és ezt a módosító javaslatot, amelyet az alkotmányügyi bizottság terjesztett elő, nem fogadjuk el. Részben felveti azt a veszélyt is, hogy a Vagyonügynökség na gyon jelentősen túlterjeszkedik a hatáskörén, másrészt pedig logikailag is nehéz megindokolni, hogy amikor minden feltételt diktálhat, ezek után miért tiltsa meg az átalakulást – ha elvileg azt szeretnénk, hogy az állami vállalatok valamilyen módon alakulj anak át. A második konkrét megjegyzésem annak a jelenségnek a nagyon jó leírása, hogy egy bürokratikus szervezetben hogyan is vész el mindenféle gazdasági ésszerűség a bürokrácia útvesztőiben. A 3. § 2. pontja arról szól, milyen feltételeket kell teljesíte ni az átalakuló vállalatnak ahhoz, hogy a Vagyonügynökség ehhez hozzájáruljon. Ott szerepel az a megfogalmazás, miszerint a társaságban részt vevő lehetséges külső vállalkozók körét, tájékoztatást a velük folytatott előzetes
