Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - BALOGH GÁBOR jegyző: - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Szabad György): - HORVÁTH JÓZSEF, DR. (MDF)
164 Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Felte szem tehát újólag a kérdést határozathozatal végett, hogy a tisztelt Ház a Havas Gábor – Solt Ottilia- féle kezdeményezés szerint a Társadalombiztosítási Alaphoz kívánjae folyósíttatni a szóban forgó bevételeket, amit a szociális bizottság javasolt, vagy az alkotmányügyi bizottsággal és az előterjesztővel, az Igazságügyi Minisztérium államtitkárával összhangban a költségvetés számára kívánja ezt az összeget biztosítani. Szavazás következik. A módosító javaslatra kell "igen"nel szavazni, aki ez ellen fogla l állást, az szavazza meg a Kormány előterjesztését. Tessék parancsolni! Kérem a határozathozatal lehetőségét. (Közbeszólás: Megvan!) Most kell szavazni. (Megtörténik.) Köszönöm. (Élénk taps az SZDSZ és a FIDESZ soraiban, amikor a szavazás eredménye a tábl án megjelenik.) Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy az Országgyűlés 144 szavazattal 106 ellenében, 22 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. A jelentés 8. pontja tartalmazza az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatát, amely a törvényj avaslat 5. §ára vonatkozik. Lényege: ne szeptember 15ig, hanem október 15ig kelljen bejelenteni a megszerzett használati jogot. A módosító javaslat elfogadásával a Kormány egyetért. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte az alkotmányügyi bizottsá g módosító javaslatával. Most kell állást foglalni! (Megtörténik.) Köszönöm. Bejelentem: az Országgyűlés 243 szavazattal 3 ellenében, 14 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. Képviselőtársaim! Mielőtt a déli szünetet megkezdenénk – a szavazá s a szünet után folytatódik – , bejelentésre kerül sor. Megkérem jegyzőtársamat, ismertesse a bejelentést. BALOGH GÁBOR jegyző: Kérjük, hogy az ülés után a magyar Interparlamentáris Uniócsoport magyar – NSZK, magyar – délkoreai és magyar – brit bará ti tagozatába jelentkezett képviselők fáradjanak a kongresszusi terembe. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Isépy Tamás igazságügyi minisztériumi államtitkár ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyminisztériumi államtitkár: Lenne egy kérésem. Ha megengedi Elnök Úr: két határidőről kell már csak szavazni a módosító javaslatnál. Egyszerűbb lenne most lefolytatni. (Nagy taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönjük a megajánlást, a szavazást közkívánatra folytatjuk. (Derültség.) A jelentés 9. pontja tartalmazza Horváth Józse f módosító javaslatát, amely a törvényjavaslat 6. §ának új (3) bekezdésére vonatkozik. Minthogy ennek a javaslatnak a lényege megegyezik az illetéktörvénnyel – tudniillik annak vonatkozó pontjával – , indokoltnak látszik a módosító javaslat visszavonása. K érdezem Horváth Józsefet, visszavonjae módosító javaslatát. Felszólaló: Dr. Horváth József (MDF) HORVÁTH JÓZSEF, DR. (MDF)