Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Szabad György): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Szabad György):
161 Tisztelt Országgyűlés! A jelentés 2. pontjában szereplő módosító javaslat helyett – az alkotmányügyi bizottság jelentésében szereplő módosító javaslat helyett – Orbán Viktor 459es számon új változatot nyújtott be, mely ugyancsak a törvényjavaslat 2. § (1) bekezdésére vonatkozik. Ennek lényege, hogy a Magyar Szocialista Párt, valamint a törvényjavaslatban felsorolt társadalmi szervezetek kizárólag ellenérték fejében szerezzenek h asználati jogot. Az alkotmányügyi bizottság ezzel a módosító javaslattal nem ért egyet, nem támogatja. Megkérdezem az államtitkár urat, hogy a Kormány nevében egyetérte Orbán Viktor módosító javaslatával. ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyminisztériumi államti tkár: Az előbbi nyilatkozatnak megfelelően nem értünk egyet. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae Orbán Viktor módosító javaslatát. Kérem a szavazatukat. (A szavazás megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 80 "i gen" szavazattal 166 "nem" ellenében, 12 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elvetette. A gazdasági bizottság javaslata az eredeti törvény 2. §ának (1) bekezdésére vonatkozott. Annak a módosításnak az elfogadása szükségtelenné teszi az újabb állásfo glalást. A jelentés 3. pontja tartalmazza a gazdasági bizottság módosító javaslatát, mely a törvényjavaslat ugyanezen 2. §ának (2) bekezdésére vonatkozik. Pontosítja a használati jog tartalmát. A módosító javaslat elfogadását az alkotmányügyi bizottság tá mogatja, azzal a Kormány is egyetért. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte a gazdasági bizottság idézett módosító javaslatával. Kérem az állásfoglalásukat! (A szavazás megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 226 szavazattal 3 ellenében, 30 tartóz kodással a gazdasági bizottság módosító javaslatát elfogadta. A jelentés 5. és 6. pontjában szereplő javaslatokra értelemszerűen fordított sorrendben szavazunk. Az alkotmányügyi bizottság előterjesztésének 6. pontjában Szigethy István, valamint Kósáné Ková cs Magda egyaránt a törvényjavaslat 3. §a (2) bekezdésének elhagyására tesz javaslatot, de eltérő indokkal. Míg Szigethy Istvánnál a súlypont a jogi, addig Kósáné Kovács Magdánál a politikai tényezőkön van. A törvényjavaslat 3. § (2) bekezdésének elhagyás ával mind az alkotmányügyi bizottság, mind a Kormány egyetért. A két javaslat indoklása közül Szigethy Istvánét ajánlja elfogadásra. A gazdasági bizottság nem ért egyet Kósáné Kovács Magda javaslatával. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a Kormány és a z alkotmányügyi bizottság azonos állásfoglalása szerint a javaslatot Szigethy István indoklásával. ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyminisztériumi államtitkár: A Kormány egyetért a Szigethyféle indoklással. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Felteszem szavazásr a a Szigethyféle módosító javaslatot. Kérem az állásfoglalásukat! (A szavazás megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 244 szavazattal 16 ellenében, 6 tartózkodás mellett egyetértett mindkét módosításban szereplő elhagyási javaslattal, de a S zigethyféle indoklással. A jelentés 7. pontjáról nem szükséges szavaznunk. Havas Gábor és Solt Ottilia képviselők a 489es számú javaslatuk szerint a törvényjavaslat 4. §a kapcsán a társadalombiztosítási alaphoz kívánják folyósíttatni a szóban forgó bevé teleket.