Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
154 Hogy a magyar államnak ez e gy kezelői szervee, mint a ZÁVKI, vagy pedig önmagában a költségvetés általánosságban, ez már technikai kérdés, helyesebb nyilvánvalóan az államról vagy az állami költségvetésről beszélni, ahogy a második, Kósánéféle indítványnak a módosított szövegválto zata azt tartalmazza. Vagy pedig önmagában a költségvetés általánosságban, ez már technikai kérdés, helyesebb nyilvánvalóan az államról vagy az állami költségvetésről beszélni, ahogy a második, Kósánéféle indítványnak a módosított szövegváltozata ezt tart almazza. Tehát a lényege az egésznek az, hogy ha van egy általános szabály, amely a Polgári Törvénykönyvnek megfelel, akkor nincs értelme néhány olyan szervezetet felsorolni, amelyre ezeket az általános szabályokat alkalmazni kell, hiszen valamennyi ilyen szervezetre alkalmazni kell és ugyanakkor az a látszat keletkezhet, hogy azokat a szervezeteket, amelyek itt nincsenek felsorolva, a törvényhozó esetleg ki akarja venni ezen kötelezettség alól, tehát hogyha például nekik volt egy bérleti szerződésük, akkor továbbra is a bérleti díjat ők jogosultak beszedni, nem pedig a magyar állam. Hogy ha ez lett volna a törvényhozói szándék, akkor ezt kellett volna külön kiemelni. Ilyen javaslat azonban nincs, éppen ezért marad az általános szabály, amely szerint a Polgá ri Törvénykönyvnek megfelelően itt a tulajdonosi jogokat az állam fogja a továbbiakban gyakorolni, és ezek a bevételek az államot illetik. Ezt azért voltam kénytelen hangsúlyozni mindenképpen, mert semmiféle hátsó politikai szándék ebben az ügyben nincs. E gész egyszerűen jogtechnikailag összhangot kell teremteni a Polgári Törvénykönyv és a most meghozandó törvény között. Hogyha a Polgári Törvénykönyvet kívánta volna a jogalkotó módosítani, akkor arra kellett volna neki előterjesztést tennie, ilyen nem volt, hogyha azt akarta volna, hogy a többi olyan szervezet, amelynek esetleg ilyen bevételei származnak, az megtarthassa, akkor erre kellett volna kivételként külön jogszabályt hozni, mivel azonban ilyen nincs, marad az általános szabálynak az érvényesítése. E zért én változatlanul az eredeti javaslatomnak megfelelően úgy látom, hogy a 3. szakasz (2) bekezdésének a mellőzése elégséges, a Polgári Törvénykönyv – ha szükséges az űrt kitölti – más jogi rendezésre nincs szükség. Hogyha – mintegy didaktikusan – ezt, h ogy ez a pénz az államot illeti, fontosnak tűnik meghatározni a törvényben, akkor pedig a Kósánéféle javaslatnak a második módosított szövegváltozata mindenképpen alkalmazható. Még egy apróbb megjegyzésem lenne ugyancsak a törvényekkel való összhang megte remtése érdekében. A 408as sorszám alatt dr. Horváth József által előterjesztett indítvány azt tartalmazza, hogy az e törvény alapján szerzett ingyenes használati jog mentes a vagyonszerzési illeték alól. Nos, az illetékekről szóló, 1986. évi I. törvény 5 . §a (2) bekezdésének c.) pontja azt tartalmazza, hogy a vagyonszerzési illeték alól személyes mentességben részesül a társadalmi szervezet. Tehát ez még egy szélesebb jog, mint amelyet a javaslat itt most be kívánt építeni ebbe a törvénybe. Én úgy érzem, hogy éppen ezért a Horváth Józsefféle javaslatra nincs szükség, hiszen ezt már 1986ban az illetéktörvény szabályozta. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra jelentkezett Áder János a FIDESZ részéről. Felszólaló: Dr. Á der János (FIDESZ) ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Röviden szeretnék csak érvelni Orbán Viktornak az immáron módosított javaslata mellett, miután ő – sajnos – nem vehet részt a mai ülésen. Arra tett javaslatot, hogy bizonyos szervezeti k ör – s a módosítása már, tehát az ő javaslatának a módosítása már arra irányult, hogy meglehetősen szűk körben vonta meg ezen szervezeteknek a körét – ugyanolyan elbírálás alá essen, mint a Parlamentben is helyet foglaló pártok, tehát hogy ne ingyenesen ha sználhassák erre a rövid időre sem ezeket az ingatlanokat, hanem megfelelő díj ellenében.