Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 11. kedd, az őszi ülésszakának 24. ülésnapja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - RÓZSA EDIT (SZDSZ)
1467 Ez azt is jelentheti, hogy az igénybevevők térítési díja emelkedik. De a fenntartónak lehetősége van ar ra is, hogy a térítési díj emelése helyett más pénzeszközeiből – amennyiben ilyenek vannak – biztosítsa a fedezetet. Tehát a gyermekétkeztetési norma központi intézkedés nélkül is emelhető. A képviselőnő azt is megkérdezte, hogy vane koncepció erre vonatk ozóan. Információink szerint – éppen a mai napon, december 10én, így szól a dátum, a munkatársaimtól kapott információm szerint folyt egy olyan egyeztető tárgyalás az illetékes szakértők között, éppen a Népjóléti Minisztériumban, ahol ezt a koncepciót kia lakították, és ennek legalábbis a kialakítását már – hogy úgy mondjam – folyamatba tették. Tehát ennek a koncepciónak a fővonása az lenne, hogy visszaadja a szabadságát az önkormányzatnak, mert az önkormányzati önállóságot nyilvánvalóan korlátozná a jelenl egi szabályozás fenntartása. Valószínűleg az lesz majd a megoldás, hogy az önkormányzatok számára szakmai ajánlásokat adunk, meghatározva a rászorulók támogatásának a prioritását. Tulajdonképpen az a tény, hogy az önkormányzati új normatívák, például az ál talános iskolai oktatásra adott 30 ezer forint/fős kvóta, módot adnak arra, hogy ezt erre a célra is felhasználják. Ezen túlmenően az önkormányzatok számára több lehetőség nyílik, hogy rangsorolják feladataikat. Az önkormányzati szabadság e területen a leg nagyobb, mivel a normatívák felhasználása nem kötött. Én azzal persze tisztában vagyok, hogy képviselőtársam nem igazán boldog ezzel a válasszal, hiszen azt szeretné, hogy a központ adjon erre kellő lehetőséget. Azt hiszem, hogy a délelőtti költségvetési v ita elég világossá tette az ország rendkívül nehéz helyzetét és azt, hogy ezeknek a bizonyos szolgáltatásoknak, amelyeket igénybe vesznek a legkülönbözőbb formákban a társadalom különböző rétegei, a terheit egyre nagyobb mértékben kell megosztani az igényb evevő családok, sajnos, ebben az esetben, és a szóba jöhető központi, illetve helyi önkormányzatok között. Köszönöm szépen, és kérem, fogadja el válaszomat. (Gyér taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm államtitkárnő válaszát. Kérdezem Rózsa Edit képivselőtár sunkat, elfogadjae az államtitkárnő válaszát. RÓZSA EDIT (SZDSZ) Tisztelt Államtitkár Asszony! Megmondom őszintén, nagyon meglepődtem, amikor válaszát azzal zárta, hogy kéri, hogy fogadjam el válaszát, ami természetesen lehet automatikus befejezése az in terpellációs válasznak. De végül is az ön által elmondottak, amit az én interpellációmra elmondott, egyszerűen ellentmondásban van azzal a kéréssel, hogy ezt a válaszát fogadjam el. Bár megértem, hogy ön ilyen keretek között nem tud mást válaszolni. Azt eg yenesen furcsának tartom – enyhén szólva – , hogy az önkormányzatok szabadságára hivatkozott, hiszen pont költségvetési téren – enyhén szólva – ez a szabadság igencsak megkérdőjelezhető. Az oktatási intézmények átcsoportosítása ebben a kérdésben: egyszerűen nem tudom, hogy mire gondol. Esetleg a dologi automatizmusból fennmaradó igen magas hányad átcsoportosítása erre a célra? Azt hiszem, hogy ez szintén, hát nevetséges, elnézést kérek. Ugyanakkor szabadjon arra hivatkoznom, hogy éppen ebben az évben ez a Ko rmány csatlakozott a gyermekek jogairól szóló nyilatkozathoz, amelyet több jogszabály is rögzít, a készülő gyermek- és ifjúságvédelmi törvény is, amelyet egyébként volt szerencsém megismerni, és hivatkozik arra, hogy ebben igenis nem a központnak, hanem az állami költségvetésnek kell nagyobb szerepet vállania. Nem véletlenül intéztem a kérdést önhöz. Tudomásom van róla, hogy a Népjóléti Minisztérium szerette volna ebben a tárgyban ezt a normát rendezni, figyelembe véve az országos tápanyagkutató intézmények adatait, illetve a gyermekek egészségi állapotáról szóló jelentéseket. Én azt kérem a miniszter asszonytól – természetesen nem elfogadva ezt a választ, hiszen ezt egyszerűen képtelenség lenne elfogadni – , hogy gondoskodjanak arról, hogy a gyermekétkezteté s