Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 11. kedd, az őszi ülésszakának 24. ülésnapja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
1462 És végül. A múltkor Kádár Péter képviselőtársunk miután nem fogadt a el interpellációjára adott válaszom, meghívta a Kormány tagjait fáradtságuk kipihenésére. Engedje meg, tisztelt Pap János képviselőtársam, hogy mielőtt várhatóan Ön sem fogadja el válaszom, meghívjam, ismerkedjen meg a kormánybiztosságon folyó munkával, mindazon erőfeszítésekkel, amelyek a beruházás nemzeti érdekei szerint történő lezárását segítik elő, és talán véglegesen rendezhetik e régen húzódó kérdést. Kérem képviselőtársaimat válaszom elfogadására. (Taps a jobboldalon.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszön öm miniszter úr válaszát. Kíváne még a miniszter úron kívül valaki hozzászólni? Keresztes K. Sándor miniszter úrnak adom át a szót. Dr. Keresztes K. Sándor környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter válasza KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és te rületfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Nagyrabecsült és kitartó interpellálóm, Pap János! Kedves Képviselőtársaim! Aki megtisztelt figyelmével, és megőrizte emlékezetében parlamenti szereplésemet, az tudja, hogy sem képviselőként, sem miniszterként nem vett em részt pártpolitikai vitákban és személyi kérdések megtárgyalásában. Tudatosan szorítkoztam szakmai kérdések tárgyilagos elemzésére. Pap János interpellációja azonban olyan kérdéseket vet fel, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy eltérjek eddigi szokásomtól , attól is többek közt, hogy az öt perchez szigorúan tartom magam. Ezért előre is kérem megértésüket. Képviselőtársaim nyilván jól tudják – erre utalt Siklós miniszter úr is – , hogy a dunai vízlépcső ügyében szinte a teljes felelősség, intézkedési jogkör a z illetékes kormánybiztost és apparátusát, a titkárságot terheli. Egy véletlen interregrum bekövetkezte folytán júniusban Udvari László lemondása után a Kormány egy hónapi időtartamra engem bízott meg ezzel a feladattal, és szinte ezzel egyidejűleg az úgyn evezett és hivatkozott tényfeltáró bizottság vezetésével. E bizottság feladataként, nevével némileg ellentétben, nem új tények feltárása lett meghatározva, hanem a tárgyra vonatkozó, a döntésekhez szükséges ismeretek rendezése, mondhatnám azt is, hogy a Ko rmány képbe hozása és ezen kívül a tényekből levezethető intézkedések megfogalmazása. Az új kormánybiztos kinevezése után választhattam volna azt a számomra előnyös megoldást, hogy átadom a vízlépcső komplex kérdéskörének teljes felelősségét neki, jómagam pedig csak a környezetvédelmi szempontokon őrködöm éberen. Ezt is tettem volna, ha miniszterként csak a saját tárcámért lennék felelős, és nem vállaltam volna, hogy a Kormány tagjaként osztozom a kormányzati felelősségben. Tudtam persze, hogy a kényelmes o ppozíció feladása nem mentes a személyi kockázatoktól. Vállalnom kellett azonban, mert a nyár közepén látszott, hogy a kormánybiztosság egyedül nem tudja a vízlépcső problémáját megoldani. Nem tudja egyrészt a csehszlovák oldalon kormánybiztosi szinten bek övetkezett megmerevedett álláspont miatt, másrészt a magyar vízlépcső titkárság személyi struktúrája és az ezzel összefüggésben kialakult munkamódszere miatt. A fontos ügy érdekében ezért vállaltam a tényfeltáró bizottság további vezetésének most már igazo ltan kockázatos szerepét. Nemzetközi vonalon a csehszlovák szövetségi kormánybeli kollégámmal, Lavrusek úrral folytatott többszöri tárgyalások ígértek előrelépést, a holtpontról való elmozdulást. Ez az út még mindig járható. De mivel éppen az interpelláció hívta fel a figyelmemet a nemzetközi tárgyalásokal kapcsolatos diszkréció fontosságára, illetve a taktikai kérdések nyilvános kezelésének a veszélyeire, erről most nem kívánok részletesebben beszélni. Rátérek inkább az ügy hazai részére. A tényfeltáró biz ottság a kormánybiztos titkárságát kérte fel a jelentés érdemi részének, tényanyagának, szövegének összeállítására, hiszen ők rendelkeztek a VIZIGen, illeve az OVIBERen kívül az ehhez szükséges információkkal. Sajnálatos tény, hogy ez többszöri kísérletr e sem sikerült a titkárságnak. Az elkészült anyagok szerkesztetlen szöveggyűjtemények voltak, amelyekből sem az eddigi történések okozati összefüggéseire nem lehetett következtetni, sem pedig az ezekből fakadó továbblépési lehetőségekre, a szükséges
