Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - FODOR TAMÁS (SZDSZ)
146 Most itt Önök előtt a külön kezelés mint témakör került előt érbe. Nagy felelősség erről szólni, és nagy felelősség erről dönteni. Ezt a felelősséget ennek a Parlamentnek kell felvállalnia. Hogy mikor vállalja fel, az Önök döntésén múlik. A törvényjavaslatomban igyekeztem olyan vitatott kérdést feltárni, ismertetni, ami remélhetően előremutató. Nem pártpolitikai, nem pillanatnyi érdek alapján, hanem ami a mezőgazdaságnak és ennek a termőföldnek érdeke. Reménykedem abban, hogy Önök kellő körültekintéssel, megértéssel fogadták ezt a javaslatot. Bízom abban, hogy a téma kör kapcsán észrevételeik, gondolataik beépülnek e tárgykörbe, s ennek a nemzetnek úgy, mint 1920ban, majd 1945ben, egy olyan földtörvénye születik, ami hosszú évtizedekre meghatározza az ország sorsát. Reménykedem abban, hogy sikerül megértést találnia ennek az elképzelésnek, és sikerül előbbre vinni ezt az ügyet. A természet nem ismer halasztást. A szántásnak, a vetésnek itt az ideje. El kell mondanom, hogy az elmúlt napok vitájának tárgya volt ez, mindannyiunk előtt ismert. Én ma reggel a miniszterelnö k úrtól személyesen ígéretet vettem arra, hogy a Kormány záros határidőn belül a saját javaslatát elkészíti, és leteszi az Önök asztalára. (Rajkai Zsolt közbeszólása: Elkészült!) Ebből eredően bízom a miniszterelnök úr szavában, és hiszem azt, hogy sikerül közös nevezőre jutni ebben a kérdésben. Éppen ezért a javaslatomat visszavonom. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Zsiros Géza képviselőtársunk bejelentését. Tisztelt Országgyűlés! Képviselői önálló indítványt nyújtott be Eörsi Mátyás é s Fodor Tamás a Szabad Demokraták Szövetsége részéről az Országgyűlés házszabályainak módosítására. Megkérdezem az előterjesztőket, kívánjae valamelyikük szóban is indokolni a beadványt. (Fodor Tamás: Igen.) Mind a ketten kívánják? (Eörsi Mátyás Fodor Tam ásra mutat) Csak Fodor Tamás indokolja. Köszönöm. Felszólaló: Fodor Tamás (SZDSZ) FODOR TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Akkora horderejű dolgot, mint a földkérdés, nem tudok mondani. Mindössze – azt hiszem, a módosítások törté netében a legrövidebbről van szó – egy kötőszó változna meg: "vagy" helyett "és". A Házszabályra vonatkozik, amely talán nem mindenkit érdekel, mégis mindenkinek jó lenne, ha ez megtörténne. A Házszabály ugyanis megengedi, hogy a nyílt szavazás kézfelemelé ssel vagy szavazatszámláló gép alkalmazásával történjék. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy ez a "vagy" nem működik, mert csak a géppel, egy kicsit nem eléggé humanizált módon szoktunk dönteni. A javaslatnak a technikai oldala pedig az, hogy gyakorlatilag időt nem vesz igénybe. Hiszen bármilyen döntésnél a döntésnek két része van, van egy döntő része, egy regisztráló része, ami a táblára felkerül, és van egy demonstratív része. Én erről a demonstratív részről beszélek, hogy ugyanis az emberek tudják azt, h ogy milyen kérdésben milyen álláspontot foglalnak el az egyes képviselőcsoportok, illetve az egyes képviselők is. Tovább ezt indokolni nem nagyon szeretném, mindössze arra hivatkozom, hogy az ötlet nem túl eredeti, az indokolásban meg is adtuk Roszík Gábor nak a nevét, de azt hiszem, hogy napirendre kell, hogy kerüljön, hiszen az emberek szeretnének részt venni a döntésekben, legalábbis a vizualitás területén, és annyit tennék hozzá, hogy most, amikor a politikai felelősséget visszamenőleg vizsgáljuk, azt hi szem, hogy helyes lenne egy olyan szabályzatot hozni, hogy a politikai felelősséget mindenki számára nyilvánosan vállaljuk is. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.) Határozathozatal