Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) - ELNÖK (Szabad György):
143 Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök ú r! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság a korábbi időszakban üres idejét használta ki, hogy az ne menjen veszendőbe, amikor Kávássy képviselőtársunk javaslatát véleményezte. Ennek kapcsán a szöveget illetően állást foglalt és azt egy más szöve gezésben, némileg megváltoztatott szövegezésben, támogatta. Tulajdonképpen az alkotmányügyi bizottság annak a feltételezésével járt el, hogy az Országgyűlés napirendre fogja ezt a törvényjavaslatot venni és az alkotmányügyi bizottság állásfoglalása tulajdo nképpen ehhez a törvényjavaslathoz egy módosító javaslat volt. ELNÖK (Szabad György) : Kérnék szépen választ arra, hogy mindezek ismeretében az alkotmányügyi bizottság tisztelt elnökének az elhangzott indítvánnyal kapcsolatban mi az álláspontja. SALAMON L ÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Én személy szerint nagyon fájlalom, hogy az Országgyűlés nem tűzte napirendre ezt a törvényjavaslatot, mert úgy gondolom, hogy ha nem is kellene kurzust csinálni túlzottan abb ól, hogy különböző történelmi, irodalmi személyek emlékének megörökítését rendszeresen törvény alkotásába foglalnánk, meggyőződésem – és a bizottságban ez egységes vélemény volt, mert ott is beszéltünk erről – , hogy Kölcsey Ferenc ebből a szempontból kivét el, és a Himnusz költője emlékének megörökítése feltétlenül indokolt lenne. (Taps.) Azonban az általam előbbiekben mondottakból következik, hogy pusztán eljárási, alaki szabályokat tekintve arról van szó, hogy mi egy módosító javaslatot nyújtottunk be egy - a reményeink szerint , a Ház asztalára kerülő törvényt illetően. Ha az alapjavaslat, Kávássy képviselő úr javaslata, nem kerül be a Ház elé, akkor következtetésképpen a mi módosító javaslatunk, ami csak egy járulékos valami volt, nyilvánvalóan elesik, e zért azt kell - nem nagy örömmel - mondanom, hogy a mi módosító javaslatunk léte nem teszi az én megítélésem szerint szükségessé az ismételt szavazást a napirend kérdésében. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Torgyán József képviselőtársunk újabb fe lszólalási lehetőséget kért. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Torgyán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem értek egyet Salamon képviselőtársunk álláspontjával, ugyanis nem abban a kérdésben kell dönteni, hogy ennek a mód osító indítványnak tekinthető alkotmányügyi bizottsági állásfoglalásnak mi a jogi sorsa, hanem egész egyszerűen abban a kérdésben - miután az alkotmányügyi bizottság állást foglalt az ügyben, nem került a szavazást megelőzően ez az állásfoglalás ismertetés re , hogy ez érinti a szavazás rendjét vagy sem. Miután ez az állandó bizottsági állásfoglalás elhangzott, ezt ismertetni kellett volna, ezért álláspontom szerint a szavazást meg kell ismételni. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖ K (Szabad György) : A FIDESZtől Áder János kér felszólalási lehetőséget. Ügyrendi kérdésben felszólaló: Dr. Áder János (FIDESZ)