Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság jelentése mentelmi ügyekben: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság előadója:
1341 anyagával megismerkedhessék. Ez teljes képtelenség. Hangsúlyozom, nem a saját vonatkozásomban kívánom elmondani, de csak hozzávetőlegesen tudom a saját ügyemben is, hogy arról van szó, hogy frakcióvezetőként felszólaltam, és akkor mondtam, ho gy általában a kiemelt nyugdíjat nem kiemelt munkateljesítmény miatt adták. Egész egyszerűen az eljárás alatt nem kapja meg az eljárás alá vont a feljelentés fénymásolt anyagát, holott még egy szabálysértési eljárásban is köteles a szabálysértési hatóság a z eljárás alá vonttal ismertetni a tényállást. Kiadják az iratokat. Most tárgyaltuk, tegnap, az adóügyi szabályokat, ahol a tisztelt Ház ugyancsak elfogadta, hogy itt is meg kell kapnia az eljárás alá vontnak a fénymásolásig kiterjedőleg az anyagot. Én teh át erre hívnám fel az igen tisztelt Ház figyelmét: egyrészt, hogy ezt a hiányosságot pótolja, mert adott esetben, amikor hajszálon táncol az ügy, és lényegében azon múlik, hogy az eljárás alá vont megismerhetie azt az anyagot, amivel őt vádolják, abból a tényből adódóan, hogy nem ismerheti meg, nem illeti meg igazán az a védekezési jog, ami pedig ilyen esetben alanyi jogként illet meg minden állampolgárt. Ez az egyik megjegyzésem. A másik megjegyzésem pedig azzal kapcsolatos volna, felhívnám az igen tiszte lt bíróságok figyelmét arra a tényre, hogy mi, parlamenti képviselők, rendkívül korültekintően, hihetetlenül sok munkánk közepette is tárgyaltuk a bírók, ügyészek fizetésének rendezésére vonatkozó törvénytervezetet, és úgy gondoltuk, hogy az igazságszolgál tatást mindenképpen rendbe kell tenni. Én csak a bíróságok elnökeinek mintegy jelzésként hívom fel a figyelmét erre az ügyre, mert ezeket az ügyeket tulajdonképpen a büntető eljárásjog szerint rögtön meg kellene szüntetni – tehát lehetőség sem lett volna a rra, hogy a Parlamentet ilyen ügyben megkeressék. Én ezt a két észrevételt kívánom tenni, és várom az igen tisztelt Ház döntését. Köszönöm. (Taps a jobb oldalról.) Határozathozatal ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Azt javaslom, hogy ügyrendi és há zszabályi kérdésről most ne folytassunk itt vitát, hanem szavazzunk. Tehát határozathozatal következik. Felhívom a figyelmüket, hogy mentelmi kérdésben a képviselői jogállásról szóló 1990. és XV. számú törvény 3. § (6) bekezdése értelmében a jelen lévő kép viselők kétharmadának a szavazata szükséges ahhoz, hogy a mentelmi jogát felfüggesszék valakinek. Határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a dr. Torgyán József képviselő úr mentelmi jogának fenntartásáról szóló orszá ggyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés az államtitkári szavazatokra is figyelemmel 202 "igen" szavazattal, 4 ellenszavazat és 6 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta. A mentelmi bizottság 968as számon benyújtotta Mádai Péter képviselő úr mentelmi jogának vizsgálatáról az országgyűlési határozati javaslatot. Átadom a szót dr. Böröcz István képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Mádai Péter (SZDSZ) képviselő mentelmi ügye: Dr. Böröcz Istv án, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság előadója BÖRÖCZ ISTVÁN, DR. a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy minden képviselőtársunk előtt ott van a jelentés, engedjék meg, hogy röviden, tömörítve ismertessem a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság jelentését. Az ügy iratainak áttanulmányozása és a személyes meghallgatást követően rendelkezésre álló adatok alapján a bizottság az alábbiakat állapította meg. Pető László ajkai lakos 199 0. szeptember 26án feljelentést tett a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fiatal Demokraták Szövetsége ajkai szervezetei ellen, a sérelmére elkövetett rágalmazás, becsületsértés és közösség elleni izgatás bűncselekményeinek gyanúja miatt. A megállapítható