Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - Kérdések: - ELNÖK (Szabad György): - PETŐ IVÁN (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György):
1333 az egyoldalú külpolitikai orientáció vádjai országonként, majd tömbönként, és mégi s úgy gondolom, hogy ha a félév mérlegét lezárjuk külpolitikai téren, akkor megállapíthatjuk, hogy olyan külpolitikai és nemzetközi kapcsolatrendszere van hazánknak, amilyen soha nem volt, és olyan elismertsége, ami ugyancsak nem fordult elő a korábbiakban . Mindez nem öncél! A külpolitika sem öncél, a külpolitika egyben bizalomébresztő. Egy ország külpolitikai elismertsége, külpolitikai kapcsolatrendszere része az előbb említett bizalomrendszernek – annak a bizalomrendszernek, amelyikre egész gazdaságpoliti kánkat is ráépíthetjük, és amelyik egyben presztízsünket – ugyancsak nem öncéllal – jelenti a világban. Ezt szerettem volna önöknek elmondani. Nem valamiféle költségvetési expozéként, hanem azért, hogy egy felszólalásban a tisztelt Ház és az ország népe tu dja és érezze, hogy a megpróbáltatások éve lesz az 1991es esztendő is, de igenis van ebből kivezető út. De ehhez nem áshatjuk alá saját hitünket, akaratunkat, hanem csak szolidaritással és együttműködéssel tehetjük mindezt meg az egész ország együttes aka ratából! Ha erre mi bizalmat kaptunk, ameddig a bizalom tart, addig kérjük a támogatást. Egyben azt is szeretném bejelenteni – miután itt sokféle várakozás és felröppent hír elhangzott – , hogy a Kormány részleges átalakítására a megadott időn belül igenis sor fog kerülni, de itt nem egy második Kormány alakul, egy teljesen újra bemutatkozó Kormány, hanem cserékre és leváltásokra – ha úgy tetszik – , de nem bukásokra fog sor kerülni az elkövetkező időszakban, ahol figyelembe kell vennünk több szempontot is. N emcsak minisztereket érinthet, nyilván érinthet államtitkárokat is – azt is mondhatom, hogy vannak üres helyek is – s érint nyilván politikai eseményeket is az elkövetkező időkben. Ennyit szerettem volna most elmondani. Úgy gondolom, hogy az első ilyen áta lakítási intézkedésekre a jövő héttől folyamatosan sor kerülhet. Mindezt annak érdekében, hogy sikeres programot hajthassunk végre, s itt és most ajánlom fel az együttműködést – a kormánykoalíció megszilárdításának szükségessége mellett – a korrekt, becsül etes együttműködést a politikai ellenzékkel, és azt, hogy a különböző szinteken megtaláljuk azt az együttműködést, amely az ország rendbetételére alkalmas. Bízom benne, hogy ebben elnyerjük, annyi megpróbáltatás után annak a magyar népnek a bizalmát is, am elyik már oly sokat szenvedett, és amelyik képes volt mindíg újra és újra kezdeni, s ez feltámadást jelentett a romokból, mindabból, ami eddig bennünket sújtott. Köszönöm a figyelmüket. (Hosszan tartó taps, főként a kormánypártok részéről.) ELNÖK (Szabad G yörgy) : Tisztelt Országgyűlés! Megköszönöm Antall József miniszterelnök úr beszédét. Szólásra jelentkezett Pető Iván, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. PETŐ IVÁN (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! A házbizottság abban állap odott meg, hogy a pártok képviselői szólási lehetőséget kapnak miniszterelnök úr beszéde után. Én az elhangzottakkal kapcsolatban úgy érzem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége már elmondhatta mondanivalóját, ezért nem kívánok élni a szólás jogával. Köszön öm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! További szóló nem jelentkezett, illetve egy jelentkező ugyancsak visszalépett. Én azt javaslom, hogy 10 perc szünet után folytassuk az Országgyűlés ülését. (Szünet: 17.55 ór ától 18.15 óráig. Az elnöki széket Dornbach Alajos foglalja el.)