Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - Kérdések: - ELNÖK (Szabad György): - ANTALL JÓZSEF miniszterelnök:
1327 Én mégis úgy gondolom, hogy néhány dolgot – amelyet a sajtó vagy akár önök, vagy a szakértők százszor és ezerszer elmondtak – mégis el kell mondani most, amikor nemcsak a tisztelt Ház elő tt szólok, hanem az ország előtt, amikor arról kell majd dönteni, hogy a válaszúton hogyan megyünk tovább, és mit választunk, mit vállalunk. Azt hiszem, nem újdonság, amikor arról beszélünk, hogy van örökségünk. És ezt nem azért mondjuk, hogy most hivatkoz zunk a múlt bűneire, nem azért, hogy most bűnbakokat keressünk, vagy a tisztelt Ház egyes politikai csoportjait vagy pártjait kívánnám ezzel minősíteni. Ezt mi elintéztük, szavakban elmondtuk, cselekvésben, tettekben és folyamatokban. Itt hosszú időről van szó, amire egyensúlyba kerülünk, de a tények tények maradnak, és ezt az örökséget ennek az országnak kell vállania, mert nincs más, aki vállalja helyettünk. Ha csak a jövő esztendőt vizsgálom, akkor arra kell gondolnunk, hogy a jelenleg 21 milliárd dollár os adósságunkból 1991ben 2,4 milliárd dollár törlesztés, illetve 1,7 milliárd dollár kamatfizetés terhel bennünket. Önmagában ez a tény 1991ben óriási tehertétel. De ha azt vizsgáljuk, hogy ez a 21 milliárd dollár amikor kialakult, hogyan alakult ki, akk or a 21 milliárd dolláros adósságunkból körülbelül 4 milliárdot valamivel meghaladó az az összeg, ami közvetlenül beruházásra került, és a négyötöde az, amit a kamatfizetések finanszírozására vettünk fel és görgetünk magunk előtt. Ez azt jelenti, hogy az o rszágban ezt vállalnunk kell, és ez azt is jelenti, hogy az elmúlt időszakban, amikor humorosnak találtuk, hogy a legvidámabb barakk vagyunk a táborban, és amikor bizonyos biztonságérzettel nem magas szinten, mert senki nem mondhatja azt, hogy világviszony latban magas szinten élt a magyar nép, de ez a pénz, ez is benne volt abban, hogy ha bárki összehasonlította Magyarország helyzetét, a saját helyzetét a szomszéd országok bármelyikével, ha találkozott egy kempingben, ha találkozott egy román, egy csehszlov ák, egy lengyel vagy más turistával, akkor még bizonyos büszkeséget is érzett, hogy jobban él, és szabadabban is, ha úgy tetszik, soknál. Ez az a folyamat, ami most bennünket külön is terhel. De szólhatnék közelebbi kérdésekről. Szólhatnék arról, hogy az e lmúlt esztendőben ugyanúgy, mint korábban, de most is milyen krízisek előtt állt az ország, és milyen eredményeket is mondhatunk el. Májusban 7800 millió dolláros tartaléka volt az országnak. Most 12001300 millió dollár között van. Van és lehet, aki igaz olhatja azt, hogy milyen kritikus állapotok voltak április végén, és a Nemzeti Bank, és az itteni bankártalálkozón milyen súlyos időszakot éltünk meg, és ahhoz viszonyítva most jobban állunk a tartalékokkal. De ez nem elég, ha összehasonlítjuk az előbb váz oltakkal. De mindenesetre azt jelenti, hogy 3400 millió dollárral állunk jobban a tartalékok tekintetében. És amikor adósságról beszélünk és az ország gazdasági helyzetéről, akkor arról is szólni kell, hogy a magyar ipar termelékenysége körülbelül a harma da a fejlett nyugati országok iparának, de mindenképpen kétharmad és harmada között van, ha ezt Ausztriával hasonlítjuk össze, és közben a megtermelt árukhoz viszonyítva – és általában – Magyarország kétháromszor annyi energiát használ, mint a fejlett nyu gati országok, amiban benne van az elmaradt technológiánk is, akár elmaradt gépkocsiparkunk, elmaradt iparunk. De továbbmegyek. Az illetékes tárca felmérései szerint az infrastruktúra fejlesztésében Magyarország elmaradása 250 milliárd forint – vasút stb., tehát a közlekedés, hírközlést nem sorolom – általában az infrastrukturális téren. 250 milliárd forintos elmaradásunk van. Ennyire lenne szükség, és e 250 milliárd forintos elmaradás évente 80100 milliárd forint kárt okoz az országnak és ennyi terhet jel ent. Ha ehhez hozzáveszem természeti környezetünket, nemcsak azt, amit a kivonuló szovjet csapatok hagynak, de általában természeti környezetünket, akkor is 100 milliárdos tételekben számítható az, amire az országnak szüksége lenne.
