Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - Kérdések: - ELNÖK (Szabad György): - ANTALL JÓZSEF miniszterelnök:
1325 Dales asszonynak, a Holland Királyság belügyminiszterének és kíséretének köszöntése ELNÖ K (Szabad György) : Megkérem képviselőtársaimat foglalják el a helyüket. (Csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés ülését megnyitom. Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket, mindenekelőtt a díszpáholyban megjelent Dales asszonyt, a Holland Királyság belügyminiszterét és kíséretét. (Erőteljes taps.) Tisztelt Országgyűlés! Antall József miniszterelnök úr kért szót, megkérem, tartsa meg beszédét. (Taps.) Napirenden kívüli felszólaló: Antall József miniszterelnök ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök Úr! Ti sztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Vendégek! Honfitársaim! Amikor néhány héttel ezelőtt a kórházból jövet Önök itt köszöntöttek, a kormánypárti padsorokból és ellenzéki padsorokból barátként és úgy köszöntöttek, mint akik örülnek annak, hogy visszatértem Ön ök közé. Ugyanígy ezzel a szolidaritási és kollegialitási érzéssel fejezem ki részvétemet azon üres helynek, ahol képviselőtársunkra emlékezünk, aki tragikusan elhunyt egy autóbaleset következtében. Ez azt jelenti, hogy ez a Ház nemcsak egyszerűen törvényh ozó hely, nemcsak vitafórum, ahol jó és rossz döntéseket hozunk, hanem mi egy születő magyar demokrácia harcosaiként nemcsak megvívtuk bármelyik oldalon a múlt rendszerének lebontását, az újnak a megalapozását, hanem egyek kell, hogy legyünk abban, hogy en nek az országnak e súlyos válságból való kivezetését végrehajtjuk, és megkíséreljük mindazt megtenni, amit lehetővé tesznek számunkra az eszközeink, lehetővé tesz számunkra a külvilág. Nem valamiféle jelentést adhatok most. Nem szeretném, ha a várakozás me ghaladná mindazt, amit mondhatok Önöknek, én arra törekszem, hogy az őszinte szóval politikai, gazdasági kérdésekről szólva a nemzet bizalmát megnyerjem magunknak, önmagunknak, Önöknek, mindnyájunknak, és hogy azt a hitet valódi hitté és bizalommá tegyem, amit a külföld és a külföldi országok irántunk éreznek. Ezért nézzék el, ha szónoki fordulatok nélkül, a szó puritanizmusával fogok néhány dologról beszélni, és azt se várják, hogy most valamiféle politikai versenyfutássá, politikai vetélkedővé tegyem ezt a mai délutánt. Úgy érzem, hogy hazánk válaszút elé érkezik most és ezen a télen, recsegropog körülöttünk a világ, és az ébredés napjai, az ébredés órái nemcsak itt, nemcsak a szomszédságban, hanem Nyugaton is most történnek. Az elmúlt időszakban sokszor elmondtuk a világnak, sokszor elmondtuk a vezető kormányoknak és azoknak a kormányférfiaknak, akiknek jóindulatát éreztük, hogy KeletKözépEurópában olyan valami történt, és egy olyan folyamat ment végbe, amely nem azonos a luxusszállodák világával, ahol nemegyszer egymással találkozva hiszik, hogy ezeknek az országoknak a népével találkoznak. Sokszor elmondtuk, ha gazdaságilag nem tudjuk megoldani a felemelkedést, ha nem tudjuk megállítani a zuhanást, akkor itt olyan szociális feszültségek, olyan szociáli s összeütközések lesznek, amelyek a sokszor és sokfelől ünepelt politikai demokráciát, egyszerűen a megszületett parlamentarizmust veszélyeztetik. A válaszút itt van. A válaszúton az a kérdés, hogy merre megyünk és merre halad ez a térség. A párizsi csúcsé rtekezlet után itthon is felvethető: keserű megpróbáltatásokkal, önmérséklettel, önmegtartóztatással megkíséreljüke kivezetni hazánkat, a térségben helyreállítani a meglévő, vagy a korábban megvolt vagy – nyugodtam mondhatom – a soha meg nem volt demokrat ikus intézmények egy részét vagy egészét. Azt hiszem, a nyugati világ kétkedett, és azok, akik az ellenzék padsoraiban vagy a kormánypártban ülnek és nem olyan rég még ellenzéki politikusokként vagy amatőr politikusokként