Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, illetve az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, illetve a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BOTOS KATALIN pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - VARGA MIHÁLY (FIDESZ) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - PALOTÁS JÁNOS (MDF)
1289 Így a dr. Matolcsy György államtitkár úr nevével fémjelzett Miniszterelnöki Gazdaságpoli tikai Titkárság konfliktust is felvállaló, Kormányon belüli alternatív javaslata igen közel áll, sőt számos esetben megegyezik a Fejes Attila képviselőtársammal közösen javasolt szemléletváltással, az ehhez kapcsolódó törvénymódosítási javaslatokkal. Az ál talános vita jellegével összhangban engedjék meg, hogy a koncepcióváltás lényegét szemléltető példán próbáljam megmagyarázni. A nemzetközi pénzvilág évek óta dicséri a magyar pénzpolitikát, azt a magyar zsenialitást, ahogy az egy főre vetített példátlan na gyságú adósságszolgálati kötelezettségünket menedzseli, fizetési kötelezettségünknek mindig eleget tesz. Meg kell mondanom, erről én is csak elismerően szólhatok, és vallom e pénzügyi válságmenedzselést fenn is kell tartani. A pénzvilágnak azonban eddig te rjed – velem ellentétben – a kizárólagos érdekeltsége. Én azonban itt élek, számomra tehát a "hogyan" és a "meddig" kérdése is kiemelkedően fontos. Nekem tehát hiányzik egy második elem, ami kétséget kizáróan mutatja, hogy gazdaságpolitikánk azt is tudja, hogy mi fogja a kiutat adni, ami az a terület, ahová most invesztál, befektet annak érdekében, hogy megerősödve, megizmosodva a magyar gazdaság új jellemzőjévé, a világon mindenhol ismert magyar sajátosságává váljon. Ehhez viszont váltani kell, és ez a vál tás mind a mai napig hiányzik. Hogyan is kezeljük ma a pénzügyi tartozásainkat, hogy kezeli ezt ma a pénzügypolitika? Minden esetben megnézzük, hogy mennyivel tartozunk, mekkorák a kötelezettségeink, majd képletesen rászólunk a társadalomra: "Vetkőzz! Muta sd meg, mid van!". Ez utóbbiból elvesszük, ami a tartozás rendezéséhez kell, és a maradványból gazdálkodunk. Ugye, milyen egyszerű? Mennyivel bonyolultabb lenne azt mondani, hogy sok ez az adósság a te lehetőségeidhez képest. Nézzük meg, hogyan lehetne tég ed fizetőképesebbé tenni, azaz hatékonyabbá, jövedelmezőbbé. Bizony ez nehezebb szakmai kihívás, de észre kell venni, hogy évről évre nagyobb a kötelezettség, kisebb amiből el lehet venni, és még kisebb a maradvány. Csak vágyálom és nem több a pénzügyi kor mányzat azon állítása, hogy ez a folyamat magától félbeszakad, és egy vagy két év múlva jobb lesz. Tessék megkérdezni a mai döntéshozóktól, tudjáke, mit fognak tenni akkor, ha megváltozik a mai helyzet, és nagyobb lesz a kötelezettség, mint az idézőjelbe tett levetkőztetett társadalom összes vagyona. Ha erre az esetre csak olyan koncepciójuk van, hogy kezüket széttárva közöljék, "nincs megoldás", akkor azonnal adják át vezetői helyüket, nincs joguk a bukáshoz bizalmat kérni. Ha viszont tudják, hogy akkor m ajd mit kellene tenni, akkor azt kérem, most tegyék meg. Semmi ok nincs arra, hogy az elszegényedést megvárják. Én azt vallom, hogy megoldás ebben a bizonyos második elemben van, a kivezető út invesztálásában, abban a bizonyos befektetésben. Így már ma sin cs más megoldás, mint nevesíteni a gazdaság szereplőin belül egy kb. 10 százalékos kört, amelyet egyszerűen ki kell venni a nyomasztó sziklatömb alól, terheiket az ott maradt 90 százaléknak kell tovább menedzselni. Ezzel a 10 százalékkal kell befektetni, ú j utat, új szerepválallókat keresni úgy, hogy ez a 10 százalék rövid időn belül, akár, kérem, egy éven belül megduplázza, megháromszorozza önmagát. Ez praktikusan azt jelenti, hogy ott, ahol ezt a 10 százalékot nevesítjük, ott a mai 80 százalék körüli közp ontosítást 2040 százalékra kellene csökkenteni, alámenve ezzel jelentősen nemcsak a hazai átlagnak, hanem a környező, a megcélzott nyugati gazdaságokban szokásos mértékeknek is. Csak ez az utóbbi teszi e terület számára lehetővé, hogy ne csupán itthon vál hasson agresszív piaci szereplővé, hanem betörjön, piacot hasítson magának külföldön is. Az így megerősödő, megsokszorozódó 10, majd 40 és 60 százalékhoz képest ezt követően átvenni és felszámolni azt a terhet, amivel évek óta nem tudunk mit kezdeni. Az íg y nevesített terület fogja azt a rég áhított pillanatot meghozni, hogy a külföldi működő tőke, befektetési szándék – végre ráismerve arra, hogy koncepcionálisan miben gondolkodik a magyar gazdaságpolitika – minőségileg új szinten, egészen más nagyságrendbe n jelenjen meg Magyarországon. Ráismer, hiszen nem születik ezt követően Magyarországon olyan törvény, olyan kormányzati döntés, amibe szemetszúróan a normatív elemek mellett ne lenne ott, hogy miként kívánja kezelni e preferált területet. Szándékosan igye keztem e gondolatsor végéig nem kimondani, hogy hol van az a terület, az a 10 százalék ma Magyarországon,
