Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, illetve az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, illetve a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény... - ELNÖK (Szabad György): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
1273 Azt gondolom, arról sem szabad megfeledkezni, látjuk ezt az egyensúlyhiányt, amely fenyeget 1991gyel, és amely nem egyszerűen a belső költségvetés és államháztartás deficitjének drámai mértékű növekedését jelenti, hanem finanszírozási oldalról kez detét egy újabb adósságnövekedési robbanásnak. Azt gondolom tehát, minden olyan vélemény, módosító indítvány vagy vita, amely az adótörvények kapcsán most itt elhangzik, feltételezésekre kell, hogy épüljön. Ezek a feltételezések hallatlan módon leszűkítik a mozgásteret. Az első ilyen feltételezés: nincs más növekedési pálya 1991ben, csak a tiszta jövedelem 34 százalékos csökkenése, a reálbér 810 százalékos csökkenése, egy 10 százalék körüli ipari termeléscsökkenés és mindaz, ami ezzel együtt jár. Abból k ell kiindulnunk, hogy a költségvetés nem bír el olyan kiadáscsökkenéseket, amelyek esélyt adnának a jövedelemcentralizáció mérséklésére, amelyet pedig mindannyian egyöntetűen óhajtunk. És minden bizonnyal azzal is szembe kell nézni, nincs lehetőségünk arra , hogy a beterjesztett költségvetési törvényjavaslatban jelzett költségvetési hiányt tovább növeljük; ellenkezőleg, szilárd meggyőződésünk, hogy ennek a csökkentésére kell még tovább törekedni. Ilyen felté telek mellett azt gondolom, joggal lehet feltenni a kérdést, itt vane a helye és az ideje a sokat bírált magyar adórendszer gyökeres átalakításának. A mi frakciónk álláspontja és határozott véleménye az, hogy 1991ben erre nincs lehetőség. Három érvet sze retnék felsorakoztatni – és csatlakoznék Soós Károly Attila ehhez a gondolatkörhöz elmondott véleményéhez. Az első ügy. Illúziókat kerget, aki azt hiszi, hogy egy gazdaság dinamikájának a növeléséhez az első és legfontosabb az adórendszer terheinek csökken tése. Nem csak az Egyesült Államok példáját lehet itt felhozni; a közgazdasági elmélet rendkívül gazdag ebben az ügyben. Tisztelt Ház! Többszörösen, a világ minden pontján bebizonyosodott, hogy az adóterhek növekedése fékezi a gazdaság növekedését, ez az ú gynevezett negatív Leffereffektus, de az ellenkezője nem igaz. Az adóterhek csökkentése önmagában képtelen arra, hogy egy gazdaságot dinamizáljon. Ha valamit mi három évvel ezelőtt az adóreform bevezetésekor elhibáztunk, vagy kényszer hatására engedtünk e nnek a nyomásnak, akkor az az volt, hogy illúziókat keltettünk atekintetben, hogy egyedül az adóreform képes lesz a gazdaság gyökeres átalakításához a kedvező feltételeket megteremteni. Ez nem igaz, ez illúzió, ezt ismét elővenni és ellenkező előjellel han goztatni több mint felelőtlenség. Olyan hiba, amelynek az árát hosszúhosszú évtizedeken keresztül fizetné ennek az országnak a lakossága – többször beszéltünk róla – , nem mi, nem a gyerekeink, hanem valószínűleg az unokáink. Ami mármost az adórendszer bel ső harmóniáját illeti, nem kétséges, az általános forgalmi adóban egy kétkulcsos rendszer irányába célszerű elmenni. Lehete megcsinálni 1991ben? A válaszunk egyértelműen az, hogy nem. És nem egyszerűen az adóhiány miatt. Két ok van rá, tisztelt Ház. Mind addig, amíg ugyanabban a termékkörben, ahol az általános forgalmi adóra nulla kulcsok érvényesek, ha csökkenő mértékben is, de léteznek költségvetési támogatások, először a támogatásokat kell megszüntetni. És utána van helye a nullakulcsosság megszüntetésé nek. Együtt megtenni ezt a lépést, egyszerre megszüntetni a támogatásokat és ugyanakkor megszüntetni a nulla kulcsot, és akár 6, akár 7 százalékos normatív kulcsot megállapítani, tisztelt Ház, nem 6 százalékos fogyasztóiáremelkedést jelentene ebben a term ékkörben, hanem ennek a dupláját. És miután itt nem kompetitív cikkekről, termékekről, szolgáltatásokról van szó, amelyek nem adnak alternatívát a fogyasztók részére, mással nem válthatók ki, egész egyszerűen lehetetlen inflációs nyomásnak tennénk ki az eg yébként is rendkívül magas 1991. évi inflációs effektust. Ezért tehát nincs itt a helye. 1992ben talán lehet már lépni, olyan ütemben, amilyen mértékben a fogyasztóiártámogatások csökkentésében előre tudunk haladni. Csökkenthetőke a jövedelem típusú adó k? Hiszen valójában a második nagy kérdés ez. Ez a vállalkozási nyereségadóra, illetve a személyi jövedelemadóra vonatkozik.
