Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 3. hétfő, az őszi ülésszak 21. napja - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György):
1206 vannak. Az indítványom benyújtása időpontjában is 10 olyan törvényjavaslat feküdt az Országgyűlés asztalán, amely indokolttá tenné azt, hogy egy bizottság ilyen szempontból tárgyalja meg azokat. Úgy gondoltam, hogy a gazdasági bizottság tárgyalásain nem ilyen megfontolásból kerülnek azok megtárgyalásra és elsikkadnak azok a szempontok, amelyek pedig országunk jövője, a mezőgazdaság jövője szempontjából fontosak. Azt is mindannyian tudjuk, hogy a mezőgazdaságból közvetve, illetve közvetlenül az ország több mint egyharmada él. Egzisztenciálisan ilyen széles népréteget érint. A mezőgazdaság konvertibilis exportunknak is tekintélyes részét teljesíti. Ezek a tények ind okolják azt, hogy az Országgyűlésben is ennek megfelelő súlyt kapjon a mezőgazdaság. Ezért nyújtottam be egy ilyen értelmű módosító indítványt Glattfelder Béla képviselőtársunk javaslatához. Azonban szeretném azt elkerülni – miután a földkérdés rendezése n em biztos, hogy egy földtörvény keretei között történik meg, és emiatt esetleg vagy bármi más oknál fogva Glattfelder Béla képviselőtársunk indítványa visszavonásra kerüljön – , hogy a kérdés lekerüljön a napirendről. Ezért nyújtottam be önálló indítványoma t, amelyet kérek, hogy az Országgyűlés tűzzön napirendre, de csak akkor tárgyalja, ha Glattfelder Béla képviselőtársam visszavonná a javaslatát. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Időkö zben Glattfelder Béla is jelentkezett. Legyen szabad az Országgyűlés állásfoglalása előtt a következőkre emlékeztetni Önöket. Glattfelder Béla egy rokonértelmű, de nem azonos indítványt nyújtott be Fodor András Attilával, azért emlékeztettem Bogárdi Zoltán korábbi indítványára csupán, mert az egybevág Fodor András Attila indítványával. Amennyiben az Országgyűlés most napirendre tűzi Fodor András Attila indítványát, akkor három egybevágó, illetve rokonértelmű indítvánnyal kell számolnunk. Ebben az esetben a házbizottság majd állást foglal az indítványok tárgyalásának kívánatos sorrendje tekintetében. Amennyiben ez Glattfelder Bélát kielégíti, akkor nem szükséges, amennyiben továbbra is szólni kíván, megadom röviden a szót számára. Tessék! GLATTFELDER BÉLA (FI DESZ) Elnök Úr! Köszönöm a szót. De majd a határozathozatal után, mint a gazdasági bizottság előadója szeretnék felszólalni. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) E szavazás után kérnék majd újra szót. Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Akkor most állásfoglalásukat kérem Fodor András Attila önálló indítványa tárgyában. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy a házbizottság általános érvényű állásfoglalásá ra hivatkozva javaslom az indítvány napirendre tűzését. Kérem állásfoglalásukat. Most kérem szavazni Fodor András Attila indítványa ügyében. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés… újra? Újra kérném szépen, nagyon gyorsan levették. Újr a kérem a táblára kiírni az előző szavazás eredményét.