Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 27. kedd, az őszi ülésszak 20. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - SZALAY GÁBOR (SZDSZ)
1154 folyik. Ezt el se mondta a miniszter úr. Így van. Nincs lehetőség jogilag az út építésének a leállítására. Az utolsó kérdésem az volt, hogy a két tárca között folytake egyeztető tárgyalások. Amiért szintén a környezetvédelmi bizottsághoz sze retném ezt a problémát vinni példaértékkel, az az, hogy nem szükséges a minisztériumok között az egyeztetés. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy amikor a győri KÖVIZIG beadta az igényt a természetvédelmi területnek a bővítésére, akkor azt a környezetvédelmi tárca a közlekedési tárcával úgymond engedélyeztette, és a közlekedési tárca azt a véleményt adta, hogy nincs semmi akadálya ebben az esetben a természetvédelmi területnek a bővítésére, amennyiben nem zavarja az út építését. Én ú gy gondolom, hogy ha elfogadtunk egy környezeti prioritást, egy természetvédelmi prioritást, akkor ennek fordítva kell megtörténnie, tehát a Környezetvédelmi Minisztérium mondhatja azt, hogy természetvédelmi szempontból nem helyes, ha ez az út ott megy, me rt károkat okoz. Én úgy vélem, és azt hiszem, a miniszter úr is erre halványan utalt, hogy magában a minisztériumban sem egyértelmű az állásfoglalás az úttal kapcsolatban. Ami ezért nekem még nagy probléma, az a következő. Ha ez az út megépül, és nyomásra, elsősorban az alternatív szervezetek nyomására, amelynek már jelét adták, az Osztrák Zöld Párt a tiltakozását kifejezte, az Európa Tanács környezetvédelmi bizottságához intéznek ilyen szempontból kérelmet. Tehát elképzelhető egy olyan helyzet, hogy ha ez az út megépül – nyilvánvalóan egy forgalomkorlátozással, környezetvédelmi igényeket kielégítő beruházással; nem tudom, hogy azt hogy lehet megvalósítani, a hozzáértő szakemberek azt mondják, hogy ezt megnyugtatóan nem lehet elvégezni. Ha ez így van, akkor elképzelhető egy olyan helyzet, hogy eddig zsákközség volt ez a falu, megépítenek 64 millió forintért egy utat, és utána a környezetvédők, illetve nemzetközi nyomásra ezt az utat lezárjuk, kivonjuk a forgalomból, még az a földút, ideiglenesen használható f öldút sem lesz, ami eddig volt, és akkor arra hivatkozunk, hogy egyszer már befektettünk ide 74 millió forintot, egy új nyomvonalon nem fogunk 120 millióért új utat építeni. Ezek a veszélyek is fennállnak, mert nyilvánvaló, hogy aki e miatt az út miatt fel emelte a hangját, az érzi ezt az ellentmondást, ezt a belső feszültséget, és ezen a nyomvonalon próbálnak elindulni. Ezért kérném a tisztelt Házat, hogy természetesen a fair és nagyon tisztességes válasz ellenére ne fogadja el a miniszter úr válaszát, mert akkor mód van arra, hogy a bizottságok foglalkozzanak vele. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Pap János képviselőtársunk a miniszteri választ nem fogadta el. Megkérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a választ. Kérem , szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot, a miniszteri választ az Országgyűlés az államtitkári szavazatokkal 115 "igen" szavazattal, 87 ellenszavazattal és 54 tartózkodással nem fogadta el. (Szórványos taps.) Az interpellációt kiadjuk a környez etvédelmi, valamint a gazdasági bizottságnak megtárgyalásra. Szalay Gábor, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője interpellálni kíván a pénzügyminiszterhez, valamint az ipari és kereskedelmi miniszterhez "Egy délibáb, avagy a szénbányászati szerkeze tátalakítás jelenlegi helyzete" címmel. Szalay Gábor képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Szalay Gábor (SZDSZ) - a pénzügyminiszterhez, valamint az ipari és kereskedelmi miniszterhez "Egy gazdasági délibáb, avagy a szénbányászati szerkezetátalakí tás jelenlegi helyzete" címmel SZALAY GÁBOR (SZDSZ) Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Urak! November 8án Pál József képviselőtársunk előkészítő munkájának eredményeként és a Nógrádi Szénbányák vezetésének a