Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 27. kedd, az őszi ülésszak 20. napja - Az egyes városok megyei jogú várossá nyilvánításáról szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
1143 Hogy miért okoz gondot számomra az, hogy döntsek ebben a kérdésben, ho gy egy település megyei jogú városi rangot kape vagy sem? A miniszter úr rámutatott arra, ami a határozati javaslatban is szerepel, hogy ez nem jár különösebb előnyökkel az adott település számára. Ilyen szempontból tehát tulajdonképpen nem igazán lényege s, hogy vitázunke ezen vagy sem. De szeretném a figyelmet fölhívni arra, hogy teljes mértékben tisztázatlan a jogi helyzet, mint ahogy arra már Gál képviselőtársam egy másik törvénnyel összefüggésben rámutatott. Nem tudjuk, hogy a hatáskörök hogyan fognak megoszlani a megyei jogú városok és a megyék között például. Nem tudjuk, hogy egy megyei jogú város esetében milyen lesz a vagyonelosztásnak az elve a megye és a megyei jogú város között. De tisztázatlanok a különválásnak a kérdései. Tisztázatlan az, hogy mi lesz például akkor, hogyha a most felsorolt és megyei jogúvá nyilvánított városoknak a lélekszáma csökken valamilyen oknál fogva, és alámegy – mondjuk – az 50 000 alá. És tisztázatlan az a kérdés, hogyha mondjuk – és ez a bizottsági vitában tegnap szin tén példaként felmerült – Érd város esetében, amely 47500 lakossal rendelkezik pillanatnyilag, három hónap múlva jön Érdről egy kérelem, hogy nyilvánítsa az Országgyűlés Érdet megyei jogú várossá. Én éltem Érden, ismerem valamennyire azt a települést, néhá nyan közülünk talán nálam jobban ismerik. Nem hiszem, hogy Érd megfelelne azoknak a pillanatnyilag nem létező kritériumoknak, amelyek alapján az Országgyűlés ebben a kérdésben dönteni tud. Mi a kérdés? Tehát a kérdés véleményem szerint az, hogy egy kritéri um legyen és az az 50 000 lakos, vagy pedig legyenek más kritériumok, és akkor ezeket a kritériumokat meg kell határoznunk, mert különben nem tudjuk összehasonlítani, nem tudjuk összevetni a városokat! Amennyiben az elsőnél maradunk, akkor az Érdpélda, az t hiszem, evidensen bizonyítja, hogy az nem elegendő a számunkra. Ha a másodikat nézzük, és azt mondjuk, hogy szükséges egy kiépült intézményi hálózati kör, akkor valamilyen támpontot találhatunk a határozati javaslatban a kiegészítő, mellékleti részben, a melyet a belügyminiszter úr igen előzékenyen, a tegnapi bizottsági vita nyomán kiegészített, és ezt itt szeretném megköszönni neki. De azért engedjék meg, hogy megjegyezzem, ez a városonként mintegy féloldalnyi, a mellékletben szereplő anyag, nem hiszem, h ogy igazán alkalmas lenne arra, hogy mi a kérdésben dönthessünk. Főleg akkor nem, ha például ilyen mondatokat találunk benne, a már sokat emlegetett Sopron esetében például, amely azt mondja, hogy "Rendelkezik mindazokkal a szellemi és tárgyi feltételekkel , amelyek alapul szolgálnak a város és környezete lakossága különböző igényeinek színvonalas ellátásához". Hát kérem szépen, én elhiszem, miért ne hinném el, hogy ez így van, de hát elég messze van Mecseknádasd és Sopron, ezt én tapasztalni nem tapasztalta m, és úgy gondolom, ha nekem ebben a kérdésben döntenem kellene, akkor ezt valakinek itt a számomra bizonyítania kellene, hogy ez tényleg így van, és nem egy általánosan odavetett mondat esetében. Nem azért ragadtam ki Sopront, mert valami gondom van Sopro nnal kapcsolatban. Ugyanilyen megfogalmazásokat találunk a felsorolt húsz város jellemzőinek többségében, sőt, képviselőtársaim, mikor megtudták, hogy hozzá kívánok szólni, felhívták a figyelmemet, hogy történeti pontatlanságok vannak például Békéscsaba, S zombathely esetében és nyilván egy csomó más esetben is az előterjesztésben. Én úgy gondolom, hogy mindezeket figyelembe véve és a bizottsági javaslatot is respektálva, amelyet a bizottságunk titkára már említett, a jövőben jó lenne elkerülni, hogy ilyen s emmitmondó indoklások, illetve semmitmondó előterjesztések az Országgyűlés munkáját hátráltassák. És ezt mondom annak tudatában, hogy mi ezt az előterjesztést, ha jól tudom, pénteken vagy szombaton kaptuk meg; tegnap éjszaka a bizottságunk összeült, és meg tárgyalta, megvitatta. S azt is tudom, hogy ezt a megyei jogúvá nyilvánítást az Országgyűlésnek november 30ig el kell végeznie. Tehát tudom, hogy ha mi most azt mondjuk, hogy álljunk meg, és gondoljuk végig ezt az ügyet, akkor nem tudjuk tartani az Ország gyűlés határidejét. Tudom, hogy gondot okoz a megyei közgyűlések felállítása, és sok minden más gondot okoz, de szeretném, ha a jövőben ilyen esetek nem fordulnának elő!