Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 27. kedd, az őszi ülésszak 20. napja - A köztársasági megbízott jogállásáról, hivataláról és egyes feladatairól szóló törvényjavaslat megtárgyalása, - ELNÖK (Szabad György): - JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF)
1134 nem ad eszközrendszert erre a köztársasági megbízottnak. Az, hogy kijelöli ezeknek a szervezeteknek az illetékességi területét, egy fontos, jelentős hatáskör, de ehhez képest az összehangolást biztosító tevéken ységében már kevésbé jelentős az, hogy véleményezi a dekoncentrált szervek vezetőit. Egyszerűen nincs eszközrendszere, hogy a köztársasági megbízott ezt az összehangolást elvégezze. Márpedig, ha végiggondoljuk, micsoda bonyolult struktúra alakul ki a megye i szinten, akkor ez a feladata és hatásköre a köztársasági megbízottnak rendkívül fontos lenne – amihez eszközrendszert kell párosítani. Egyébként írott malaszt marad az egész. Azt tudnám befejezésül a tisztelt Országgyűlésnek ajá nlani, hogy ne egyszerűen egy viszonylag rövid törvényt lásson ebben a köztársasági megbízott jogállásáról szóló törvényjavaslatban, hanem amikor dönt, gondolja végig, hogyan illeszkedik ez az egész közigazgatási rendszerbe, miként fogja befolyásolni a nag yobb, a tágabb struktúra kialakítását, és gondolja azt is végig, hogy mibe fog ez kerülni. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Józsa Fábián a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Jó zsa Fábián (MDF) JÓZSA FÁBIÁN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár magam nem terveztem az általános vitában hozzászólást, az előttem szóló két képviselőtársam felszólalásának tartalma arra indított, hogy egy kérdéskörhöz – nevezete sen a köztársasági megbízott megyei hivatalainak a kérdésköréhez – hozzászóljak. Már az önkormányzati bizottságban a kérdésről folytatott vita során is fölmerültek azok a hangok, amelyek ellenezték, hogy a köztársasági megbízott a megyékben hivatalokat hoz zon vagy hivatalokat hozhasson létre. Nem az első alkalom ez, amikor tulajdonképpen a magyar közigazgatás fennálló rendszerét megkérdőjelezik, és kétségbe vonják mindazokat a funkciókat és feladatokat, amelyeket a közigazgatás jelenlegi rendszere is tartal maz és megvalósít, és amelyeket egy új magyar közigazgatás jövendőbeli tevékenysége sem fog tudni nélkülözni. Pillanatnyilag körülbelül 1700 jogszabály állapít meg hatásköröket a tanácsi és annak jogutódja, az önkormányzati szervek részére. A közeljövőben várható, hogy a Kormány elő fogja terjeszteni az önkormányzatok hatáskörére vonatkozó egységes törvénytervezetet, de ezen túlmenően számos ágazat, az oktatástól az egészségügyön keresztül, törvényi szinten hatásköröket és feladatokat fog megállapítani az ö nkormányzatok számára. A köztársasági megbízott hivatalának, illetőleg hivatalrendszerének eredményes működése érdekében figyelemmel kell kísérni a területi elveket, és ezen belül a megyei közigazgatás által ma és a közelmúltban is megvalósított funkciókat és feladatokat. Ennek során nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy a megyei tanácsok szakigazgatási szervei több tízezer államigazgatási hatósági ügyben hoztak évről évre határozatot. Ezek a szakigazgatási szervek megyei szinten szerveződtek; ezek a s zakigazgatási szervek azok, amelyek szakmailag jól képzett és szakmai gyakorlattal rendelkező apparátussal bírnak. Nem tudom, hogy képzelik a szabad demokraták és a szocialista párt képviselői azt, hogy ezeket a személyeket egyszeriben el lehetne bocsátani , szélnek lehetne ereszteni – amikor ugyanazok a funkciók és ugyanazok a feladatok élni fognak. Egy egészen más területen, egy régióközpontvárosban – én azt gondolom, a feladatok nem fognak csökkenni – azok a hatósági ügyek, azok az államigazgatási ügyek, amelyeket jelenleg a megyei tanácsok szakigazgatási szerveihez telepítettek, túlnyomó részben a helyi önkormányzatok hivatalaihoz, illetőleg jogorvoslati jogkörben a köztársasági megbízott hivatalához fognak kerülni és tartozni. Nem tudom, hogyan képzelik el, hogy innen, a megyei székhelyvárosokból szélnek eresztik azokat a képzett közigazgatási alkalmazottakat, akik ezeket több éve vagy évtizede folyamatosan, szakszerűen végzik, ugyanakkor a régióközpontvárosokban pedig százszámra duzzasztják föl, megfe lelő szakképesítés és főképpen megfelelő szakmai gyakorlat hiányában a köztársasági megbízott