Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 18. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 13. napja - A pártatlan tájékoztatás bizottságáról és a közszolgálati tömegkommunikációs eszközök (Magyar Televízió, Magyar Rádió és Magyar Távirati Iroda) vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslat megkezdett általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - FODOR TAMÁS (SZDSZ)
763 de enged jék meg azt, hogy ilyen lehetőség létezik, és nem bástyázzuk körül garanciákkal – amire szolgál ez a bizottság – , ismétlem, az újságírók védelmében, addig mindannyiunk számára, ismétlem, nemcsak a kormánypárt számára és nemcsak, most külön kiemelem, az MDF számára, hiszen vannak különbözőségek az MDFen belül és a Kormányhoz való viszonyukban is, és nemcsak a szabad demokratákon belül, de mindenkinek a számára ez a garancia tulajdonképpen a létezést teszi lehetővé. A 2. §ból kimaradt egy olyan dolog, amely a haladéktalan nyilvánosságra hozással foglalkozik. Hallottuk a véleményeket, de kérdezem én, amikor így fejeződik be a módosító javaslat: "vizsgálatát negyedévenként", és ezt tegyük zárójelbe, hogy ez mit jelent, vane ennek valamilyen jelentősége, mi is volt negyedévvel ezelőtt, "vizsgálatát negyedévenként állásfoglalással zárja le". Hova? Hova? Mit mond ez a paragrafus? Hova kerül ez az állásfoglalás? Melyik szekrénybe? Melyik fiókba? Kinek a kosarába? A mi javaslatunk az, hogy ez az állásfoglalás ott j elenjék meg – ismétlem: az újságírók védelmében – , ahol a téves döntés megszületett. Semmi probléma nem lesz ezzel. A következő kérdés erre a bizonyos módosító javaslatra terjed ki, amelyet Gáspár Miklós adott be. Amikor Önök megtapsolták Orbán Viktort, ak i siettette ennek a határozatnak, illetve ennek a törvénynek az elfogadását, ezzel tulajdonképpen véleményt mondtak. S azt mondták, hogy ez a most beterjesztett, Gáspár Miklósféle indítvány igazából egy hétre eltolja ennek a javaslatnak az elfogadását. Ne m értem, miért tapsoltak? A következő megjegyzésem arra vonatkozik, hogy a 4. §ban a pártok tagjait kizárja ebből a bizottságból. Nem szólván arról, hogy ez abszolút alkotmányellenes dolog. Hiszen senki nem tudja, ki melyik pá rtnak a tagja. Melyik pártra vonatkozik ez? Mind az 52re? Honnan tudják például azt, hogy a szabad demokraták farkcióján belül hány ember tagja a Szabad Demokraták Szövetségének? Nincs rá pontos adat. Nem is kell bevallani ezt. Nem köteles senki bevallani sem származását, sem pártállását. Egyáltalán nem köteles. Nyilván egy nyomozás következhet be. Ugyanakkor Önök felülbírálják a javaslatukban azt, amit egy demokratikus szervezet – amikre itt célzást tettünk, tehát a saját működési szabályzattal rendelkező demokratikus szervek, mint az újságírókamara vagy a tévés kamarák – nem kérdez meg a tagjaitól. Tehát nem kérdezik meg, hogy melyik párt tagjai. Akkor hogyan válasszák meg? Jobbra a párttagok, balra a nem párttagok? Micsoda diszkrimináció ez? A következő kérdés az – s engedjék meg, hogy egy kicsit könnyedebb legyek – , ami szinte nevetséges, az alkalmazottak kizárása. Tehát, hogy nem lehet a nemzeti médium alkalmazottja. Mert – és hallottuk Kulin Ferenctől – ez megzavarhatja – mondta tegnap – a munkahelyi viszonyokat. Ez megint egy nonszensz. Attól, hogy valaki alkalmazottja egy intézménynek, ugyanakkor valamilyen módon mint állampolgár szeretne beavatkozni a politikába, ez a két dolog nem zárja ki egymást. Tessék. Egy abszurd példát mondok. Én egy munkahel yi vezető vagyok, egy színháznak a főrendezője. És nem hiszem, hogy meg fogja zavarni a munkahelyi viszonyaimat az, hogy főnöke vagyok a belügyminiszter feleségének. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Képtelenség. Még egyet, és itt már a színház vonatkozására térek át. Teljesen természetes, és nagyon rokonszenves volt Isépy államtitkár úr metaforikus beszéde több helyütt, ahol azt mondta, hogy a Kormány bizony néha azt sem tudja, hogy fiúe vagy lány. Illetve egy ilyen hasonlatot tett, nem állító mondat volt ez , hanem egy függő beszédből egy idézet. Azt gondolom, hogy a sajtó – és ezzel remélem, nem bántok meg senkit, az írott és az elektronikus sajtót sem – ellentétben a nevével, amely hímnemű, a médium inkább nőnemű. A sajtó bizony néha kokott is, és ez a tula jdonsága. Lázadó, mint egy nő, kritikával illet mindenkit, és bizony hajlamos a lojalitásra, a túlzott lojalitásra.
