Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 18. szerda, a nyári rendkívüli ülésszak 13. napja - A pártatlan tájékoztatás bizottságáról és a közszolgálati tömegkommunikációs eszközök (Magyar Televízió, Magyar Rádió és Magyar Távirati Iroda) vezetőinek ideiglenes kinevezési rendjéről szóló törvényjavaslat megkezdett általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - BEKE KATA (MDF)
755 pontosan tudják, hogy a semmi – sajnos – világszerte föl akarja falni a valamit. Magyarán szólva, olyan embereket javasolnék, a kikben maradéktalanul megbízhatunk, akikért tűzbe merném tenni a kezem. Ha az emlékezetem nem csal, nem is olyan régen vér nélküli forradalmunk műhelyeiben, a Monorierdőben, a lakitelki sátorban és másutt ezen az alapon keresgéltük a demokratikus Magyaror szághoz vezető ösvényeket. És ha olykorolykor összekülönböztünk is, ezt sohasem egymás ellenében tettük, hanem egyegy gondolat, az igazság kiteljesítése érdekében. Az volt a dolgunk, hogy a mindenkori hatalom igazával szemben rátaláljunk az igazság minde nkori hatalmára. A rend szabadságával szemben a szabadság rendjére. Úgy gondolom, ma is csak ez a dolgunk. Nem több, de nem is kevesebb. Fölszólalásom elején említettem, a törvényjavaslatom csak árnyalatokban tér el Haraszti Miklós és Kulin Ferenc képvisel őtársaim javaslatától. Számomra azonban fontosak ezek az árnyalatok, mert gyakran éppen az árnyalatokban rejlik az igazság. Mindenki tudja, hogy József Attila két hexametere közt csupán két betű a különbség. De ez a két betű sorsokat és világokat választ el, és talán utat nyit egy igazabb törvényhez. Köszönöm a szót. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Kósa Ferenc felszólalását. Szólásra következik Beke Katalin, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Beke Kata (MDF) BEKE KATA (MDF) Elnök Úr! Tisztelt O rszággyűlés! Úgy gondolom, senki nem felejtette el azt a mondatot – aki hallotta – : hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon. A végre szabad Kossuth Rádió így kért bocsánatot forradalmunk gyönyörű szép napjaiban. Megbocsátottunk, h iszen az áldozat mindig könnyebben bocsát meg, a szabad ember nagylelkű, és mi akkor szabadok voltunk. Aztán jöttek a tankok azon a novemberi hajnalon, és újra elkezdődött a hazugság éjjel és nappal, minden hullámhosszon, nyomtatott sajtóban, majd az új, n agy hatalmú játékszerben, a televízióban egy emberöltőn keresztül. De azóta sem kért bocsánatot senki. Tisztelt képviselőtársam, Haraszti Miklós különös mondattal lepett meg tegnap: nem pártok, nem a pártállam önfelszámoló képessége, hanem az újságírók vív ták a harcot – mármint a rendszerváltásért. Ez nem így van. Közös vállalkozás volt ez. Kósa Ferenc is erre utalt az előbb. Ha külön színhelyeken zajlott is. A Rajk Lászlóféle szamizdatbutikban és Monoron, a Bibó István Kollégiumban és Lakitelken, olyan o tthonokban, ahol tisztességes embereket neveltek, olyan osztálytermekben, ahol nem hazudott a történelemtanár. Aztán valamennyien találkoztunk a nagy tüntetéseken; hát hiszen ott voltunk, emlékszünk rá. A pártállamban magam egy csöppnyi önfeláldozókészség et sem tapasztaltam, hiszen értékes éveket veszítettünk el azzal, hogy görcsösen és igen költségesen vívta utóvédharcait. De emlékszem Pozsgay Imre magányos és kockázatos harcára a hetvenes évek közepétől. És emlékszem arra, hogy Horn Gyula a szófiai követ ség diplomáciai csapdájával kezdte lebontani a berlini falat. Ebből a közös vállalkozásból a sajtó is kivette részét persze, bár talán még emlékszünk arra is sokan, hogy a '88as nagy tüntetések és a '89es március 15e százezreiről még mint tíz, húsz- és harmincezres tömegről számolt be a televízió esti híradója. A '89es nyomtatott sajtó izgalmassá kezdett válni, és nagyon sokan maradtunk fönn éjfélig, keltünk fel korán azért, hogy egyegy rádiós vagy televíziós műsort meghallgassunk és megnézzünk. Azutá n valami megváltozott. Haraszti Miklós országgyűlési határozati javaslata két rejtett fikcióra épül. Az egyik fikció az, hogy a kormány diktatórikus módszerekkel kíván kormányozni és tekintélyelvű államot akar kiépíteni. A másik az, hogy a magyar sajtó oly an tökéletes, hogy a pártatlanság természetes állapota szinte biológiai tulajdonsága. A hivatásának annyira magaslatán áll, és arra is képes, hogy egyedül ezen a világon minden intézmény között, önmaga felügyelje önmagát. De ez sincsen így.
