Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 17. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 12. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SZILI SÁNDOR (MSZP)
699 esetén a bécs – belgrádi tranzitforgalom elkerülheti a fővárost, tehermentesítve ezzel a már ma is elviselhetetlenül zsúfolt budapesti utakat, hidakat. Ezen az M0s szakaszon is az interpellációban felvetett gondolatokkal találkozhatunk. A főváros körüli gyűrű építésének egyik legnagyobb ellentmondása, hogy amíg az M0s autópálya Budapest szempontjából mindenekelőtt környezetvédelmi beruházás, ami a kétmilliós fő város környezeti terhelését enyhíti, addig a külső területeken élő álampolgárok szemszögéből életkörülményeiket nehezítő fejlesztés. Az elmúlt hónapok változásai az emberek igazságérzetét felerősítették, a hátrányosan érintettek sérelmeiket a legkülönbözőb b szinteken és fórumokon felvethetik, jogaikért szólhatnak. A szóban lévő M0s szakasznál is a közeli napokban Nagytétény lakói sérelmezték az autópálya százméteres közelségét, és javasoltak törökbálinti lakók kisebb korrekciók kialakítására egy kedvezőbb nyomvonal elérését. Az új kormányzat messzemenően törekszik arra, hogy a lakossági fórumok, a helyi környezetvédő egyesület véleményét kikérve a legoptimálisabb megoldások szülessenek. Nagytétényben többek között a Magyar Tudományos Akadémia által létrehoz ott független szakértői bizottság javaslatai alapján is többlet környezetvédelmi beruházásokat rendeltünk el, Törökbálintnál pedig több változatot dolgoztattunk ki, éppen a lakossági vélemények alapján, a legjobb döntés meghozatalához. Az interpellációban konkrétan megjelölt M0s autópályaszakasz az M5ös és az M3as autópályák között helyezkedik el. Ennek a szakasznak a tervei 19651974 között készültek, és az akkori beépítettség az ott található ingatlanállapotok figyelembevételével akkor, az akkori időkn ek megfelelően egy kedvező nyomvonalat mutatott ki. Azóta ez a nyomvonal is beépült, és ma már csak hatalmas költséggel járó szanálásokkal lehetne az autópályát ott megépíteni. Ez olyan helyzetet teremtett, hogy a forgalmi igény szempontjából legoptimálisa bb nyomvonalat a közlekedési tárca az elmúlt évben feladta, és a fővárossal közösen egy minden részletre kiterjedő vizsgálat elvégzését rendelte el. A minisztérium munkatársai a napokban tekintették át a munkálatokat. Megállapították, hogy a legkorszerűbb módszerekkel folyó vizsgálat nyomán az érintett térség beépítettségi, településfejlesztési, környezet- és földvédelmi, forgalmi helyzetének ismeretében kiválasztható lesz a legkisebb konfliktusokkal járó nyomvonal. Ez a nyomvonal nem az eredetileg tervezet t helyen, hanem a főváros határa környezetében fog megépülni. A változatokat tartalmazó vizsgálat várhatóan ez év végére készül el. Ezt követően az érintett lakosságot a lehetséges változatokról tájékoztatjuk, és remélhetőleg körültekintően szervezett lako ssági fórumokon fogjuk a leginkább elfogadható változatot kiválasztani, s azt előreláthatóan 19941996 között megépíteni. Azt nem tudom ígérni, hogy olyan változatot tudunk találni, amelynek nem lesznek sértettjei. De mindent el fogunk követni, hogy veszte sei ne legyenek. Olyan környezetvédelmi megoldásokat, kártalanítási eljárásokat kívánunk alkalmazni, hogy az állampolgárok mindenekelőtt az autópálya előnyeit élvezzék. Ezért a magunk részéről elkezdjük az előkészítési munkákat annak érdekében, hogy beruhá zásainkat az ország javára, a lehető legnagyobb önkormányzati ellenőrzés mellett valósítsuk meg. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, kérem Önöket, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjenek! (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm Miniszter Úr válaszát. Kérde zem Szili Sándor képviselőt, egyetérte a válasszal. SZILI SÁNDOR (MSZP) Megmondom őszintén, hogy nehéz helyzetben vagyok, mert csak fenntartással tudom elfogadni a Miniszter Úrnak a válaszát, annál is inkább, mert teljes mérté kig nem nyugtatott meg. Mert én úgy érzem, hogy a felvetett kérdésekre egész konkrétan nem válaszolt.