Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 17. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 12. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - RAFFAY ERNŐ, DR. honvédelmi minisztériumi államtitkár:
696 gondot az jelenti, hogy az önkormányzatok többségükben a minden térítés nélküli kezelőijogátadást fogadják e l egyedüli megoldásként. A Honvédelmi Minisztérium számára ugyanakkor gazdasági kényszerhelyzet, kényszerként – ismétlem: gazdasági kényszerként – jelentkezik a magyar joggyakorlatban elfogadott térítés ellenében történő kezelőijogátadás. Ugyanis a Magyar Köztársaság ez évi állami költségvetéséről alkotott 1989. évi L. törvény a Honvédelmi Minisztérium költségvetését 2 milliárd forint csökkentéssel állapította meg, a fedezet hiányát a honvédségnek feleslegessé vált ingatlanok értékesítéséből kell pótolnia. A törvény szerint: amennyiben az ingatlanok hasznosításából származó bevétel nem éri el a bevételként előirányzott kétmilliárd forintot, akkor a különbözetnek megfelelő összeggel a támogatást év közben a költségvetés tartaléka terhére kell növelni. Az elő ző Parlament tehát olyan költségvetési törvényt hagyott a mostani kormányzatra és a Honvédelmi Minisztérium vezetőire, amely ilyen vonatkozásban nyilvánvalóan irreális elemeket tartalmaz. Ebben a szellemben a tavaly megüresedett, korábban a szovjet csapato k által használt ingatlanok értékesítési kötelezettségével további egymilliárd forintot vontak el a Honvédelmi Minisztérium, tehát a Magyar Honvédség költségvetéséből. (Orbán Viktor közbeszólása: Helyes!) Az üres lakásokat tehát hivatalos értékbecslés alap ján forgalmi értéken kívánjuk értékesíteni az önkormányzatok számára. Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy fordított esetben a honvédség is csak teljes térítés mellett kap lehetőséget lakások vásárlására, amelyeket viszont a haditechnik ai fejlesztés kiadásaiból kell elvonnunk. Ismerve az önkormányzatok anyagi lehetőségét – bár ez a Honvédelmi Minisztérium gazdasági helyzetét tovább rontja – , Sárbogárdon is többéves, részletekben történő törlesztést ajánlottunk fel. Ezt a formát fenn kívá njuk tartani. Felajánlásainkat az önkormányzatok többsége nem fogadta el. Tárgyalási alapnak – ismétlem – csak a térítés nélküli átadást tekintik. Interpelláló képviselőtársam ennek az álláspontnak adott hangot. Engedjék meg, hogy néhány konkrétumot mondja k a sárbogárdi helyzetről. A honvédség korábbi fejlesztési elképzelésének megfelelően több településen épültek szolgálati lakások, felkészülve a családok elhelyezésére. Sárbogárdon egy nagyon fontos légvédelmi rakétaosztály elhelyezése volt tervezve, amely nek a rendszerbe állítására azonban – a fejlesztés pénzügyi fedezetének hiánya miatt – nem kerülhetett sor. A községben egyébként, tehát Sárbogárdon, jelenleg 298 darab HMkezelésű lakásból 89 üres, ebből 35 komfortos. A haderőreform Sárbogárdot érintő elg ondolása alapján 35 komfortos lakás a honvédség számára nélkülözhetővé válik, így annak felajánlása a városnak értékesítés útján még ebben az évben megoldható. A térítés nélküli átadás szorgalmazása tehát a honvédelmi tárca – ezen keresztül az egész állami költségvetés – hiányának növelése irányába mutat. Ha a megüresedett lakások, amelyeket a Honvédelmi Minisztérium nem kíván tovább hasznosítani, magán jellegű értékesítésre kerülnek, csak térítéssel értékesíthetők. Abból a célból azonban, hogy a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség hozzájáruljon a lakáshelyzet javításához, a falvak és a városok jobb ellátásához, valamint általában a Magyar Honvédség és a lakosság valamiféle új, jobb viszonyának kialakításához, a honvédelmi miniszter hozzájárult néh ány közszolgálatban álló személy lakásügyének a megoldásához. Ez azt jelenti konkrétan, hogy a különböző helységekben orvosoknak, pedagógusoknak és egyéb, fontos közszolgálatban álló személyeknek és családoknak térítés nélkül átutalunk néhány, a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő lakást. Engedjék meg, hogy itt egy közbevetőleges adatot mondjak anélkül, hogy túlbecsülném ezt a segítséget. Itt fekszik előttem a vezérkar jelentése, melyből kiderül, hogy az országban több mint