Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 17. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 12. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MONOSTORI ENDRE, DR. (SZDSZ)
693 az össznemzet munkájának a gyümölcse volt, ezért bármennyire indokolt a helyi közössé gek igénye, amelyet eddig is lehetőségeink mértékében tiszteletben tartottunk, figyelembe kell vegyük az összérdeket, az annak hasznához való jogát, ezen objektumok értékesítésének hasznához való jogát. Nem lenne ugyanis igazságos, ha csak a terheket visel né az össztársadalom, de egyegy ingatlan, amely az egész nemzet pénzéből létesült, hogy úgy mondjam, kizárólag egy kisebb közösség érdekében hasznosulhatna. Az ingatlanok eddigi hasznosításából egyébként mind a mentőszolgálat, mind Vas megye részesült tér ítésmentesen. Három volt munkásőrobjektumot – Bonyhád, Dorog, Mezőkovácsháza – mentőállomás céljára adtuk át. Vas megye pedig a részleges csapatkivonások során Szombathely városban megkapta a szovjetek által kiürített lakásokat és a laktanyát. Szombathely város térítésmentesen megkapta a volt MSZMP megyei, városi székházát, valamint az oktatási igazgatóságot oktatási intézmények elhelyezése céljából. A közelmúltban, amikor Pál László képviselő arra hívta fel a tisztelt Ház figyelmét, hogy a Kormány kezeli a z egykori MSZMP vagyonának zömét és a munkásőrség volt vagyonát is, ami értékesítve jelentős költségvetési bevételhez juttathatná a Kormányt, ne korlátozzák a Kormány ilyen célú tevékenységét. Köztudott, hogy a volt MSZMP vagyonának hasznosítása, szétosztá sa gyakorlatilag térítésmentesen történt meg, és mint a bevezetőmben mondtam, a munkásőrség vagyonából is eddig mindössze egy, az is kedvezményes, preferált áron lett biztosítva, hogy csúnyán fejezzem ki magam. Kérem tehát a tisztelt Házat, hogy vegye szív es tudomásul, mondhatnám azt is, hogy hagyja jóvá, hogy az ingatlanok 19 százalékára most kiírt pályázatokat a Kormány lefuttathassa. Az elért bevételből a helyi közösség a létesítésben való közreműködése arányában részesüljön. A pályázat esetleges sikerte lensége esetén a meghirdetett objektumok hasznosítására ugyanaz az ad hoc bizottság legyen illetékes, amelynek a létrehozása már folyamatban van és amelyre már egy korábbi alkalommal utaltam. Ebben az érintett tárcák, a parlamenti pártok és a helyi közössé g képviselőiből összeálló bizottságnak lenne a feladata, hogy mérlegelje a legcélszerűbb hasznosítás módjait. Hiszen az interpelláció tárgyában szereplő konkrét ingatlanra is számos más szerv is ugyanolyan megalapozottsággal tart igényt, és nagyon nehéz a különböző, társadalmilag szükséges célok között rangsorolni: a megyei bíróság, a Népjóléti Minisztérium és az Országos Mentőszolgálat. Győrben és Nyíregyházán is hasonló módon igényli a munkásőrbázist. Reális döntés tehát csak ilyen átfogó elemzés és kompl ex javaslat alapján képzelhető el. A létrehozás alatt álló ad hoc bizottság a továbbiakban állást foglalna a még meg nem hirdetett, a jogilag még nem rendezett ingatlanok hasznosítása tárgyában is. Ily módon a továbbiakra nézve megalapozott és társadalmila g kontrollált javaslat kerülne a Kormány elé, amelyről készségesen tájékoztatjuk a Parlamentet is. Köszönöm a figyelmüket, és kérem az elfogadást. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm az államtitkár válaszát. Kérdezem dr. Monostori Endre képviselőt, egyetérte a válasszal, elfogadjae azt. MONOSTORI ENDRE, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkárnő! Több észrevételem lenne erre az előadásra. Először is arra szeretnék reagálni, hogy tetszett említeni, hogy összeült egy tárcaközi bizottság, amely elbírálta ezeket az igényeket. Nem tudom, hogy ezzel az igénnyel a szombathelyi mentőállomás, illetőleg az Országos Mentőszolgálat akkor fellépette, ha nem, akkor úgy érzem, hogy most azért került hátrányba, mert ké sőbb terjesztette elő igényét, már a többi igénylőkkel szemben.