Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 16. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - CSÉPE BÉLA (KDNP) - ELNÖK (Szabad György): - KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
598 Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én módosító javaslatot szeretnék előterjeszteni Mécs Imre képviselőtársam módosító indítványához kapcsolódva. Mécs Imre képviselőtársunk mondandójával ugyanis mindanynyian egyetértünk. Egyetértett vele a két bizottság is. Török Ferenc és Mécs Imre módosító javaslata nem ebben különbözik egymástól, hanem abban, hogy Török Ferenc módosító javaslata szakszerűbben van megfogalmazva. Ezért én a magam részéről Mécs Imre képviselőtársam módosító indítványát oly módon módosítanám, hogy előterjesztem a tisztelt Háznak a Török Ferenc szövegének szó szerint megfelelő módosító javaslatot. ( Taps.) Ez a következőképpen szólna: "Az 1990. évi XXV. törvény 6. szakasza helyébe a következő rendelkezés lép: A családi pótlék év eleji vagy évközi emeléséről a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelően az Országgyűlés évente legalább kétszer dön t." Lehet, hogy meg lehetett volna még szebben is fogalmazni, de nem szeretném ezzel az időt húzni, így mondhatom azt, hogy módosító javaslatom írásban máris tisztelt képviselőtársaim előtt van. Ezt a bizottságok is megtárgyalták. (Taps.) ELNÖK (Szabad Gyö rgy) : Felszólalásra jelentkezett Csépe Béla a KDNP részéről. Felszólaló: Csépe Béla (KDNP) CSÉPE BÉLA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kérdéssel kapcsolatban én a múlt héten már tájékoztattam a tisztelt Házat, hogy a költségvetési vitában én a Kutrucz Kata lin legutóbb felolvasott szövegével egyező javaslatot nyújtottam be. Hogy ezt formálisan végül is nem juttattam el az Elnök Úrhoz, annak egyedüli oka az volt, hogy itt párhuzamosan futottak a tárgyban a javaslatok, és gondoltam, hogy a jogi kérdések tisztá zása után ez nyilván ki fog kristályosodni. Engedjék meg, hogy bejelentett javaslatomat fenntartsam, illetőleg Kutrucz Katalin képviselőtársunk előbb felolvasott javaslatához csatlakozzam a KDNP nevében! (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Nyil ván kétperces felszólalásra kér lehetőséget Kis Gyula. Felszólaló: Dr. Kis Gyula, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke KIS GYULA, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Rövidebben. Két minőségemben . Először azért, mert személyemben név szerint felszólíttattam, hogy mint bizottsági előadó állítólag nem megfelelő etikával jártam el. Ezzel kapcsolatban: a bizottság álláspontját ismertettem. Az, hogy most kiosztásra került egy javaslat ebben az ügyben, bizottsági álláspontra nem születhetett, hiszen ahhoz előzetesen össze kellett volna hívni a bizottságot, ami megint csak további időhúzást jelentett volna. Éppen ezért vettem magamnak azt a bátorságot, hogy a bizottság álláspontját szó szerint ismertettem , és az újonnan kialakult helyzetre véleményt mondjak. Miután Kutrucz Katalin egy olyan szövegű módosító indítványt terjesztett be, amelyet bizottságunk betű szerint megtárgyalt, éppen ezért nem tartom szükségesnek a bizottság összehívását állásfoglalás cé ljából. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megkérdezem Salamon László bizottsági elnök urat, hogy szükségesnek tartjae a bizottság összehívását a már korábban megismert javaslat új kiadása ügyében. Felszólaló: Dr. Salamon László, az alkotmányügyi, törvényelő készítő és igazságügyi bizottság elnöke SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Nem tartom szükségesnek. Az alkotmányügyi bizottság szó szerint ezt a szövegjavaslatot tá rgyalta. Az eltérés az, hogy az előterjesztő személye most már nem Török Ferenc,