Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 16. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - ELNÖK (Szabad György): - FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: - ELNÖK (Szabad György): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
591 továbbra is kötelezőnek tartja. Ugyanakkor természetesen elvárja, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége haladéktalanul térjen vissza a megállapodásban vállalt kötelezettségei teljesítéséhez. A hivatkozott rendelkezésekkel teljes összhangban ugyanis a Magyar Köztársaság Kormánya törvényjavaslatot terjesztett elő az Alkotmány módosítására, amely javaslat tartalmazza az önkormányzati rendszer szervezetének és működésének legalapvetőbb szabályait, valamint azt a rendelkezést, hogy a h elyi önkormányzatokra vonatkozó részletes szabályokat törvény állapítja meg. Ezzel egyidejűleg a Kormány előterjesztette azt a két törvényjavaslatot, amely feltétlenül szükséges az önkormányzati választások megtartásához és az azokra való felkészüléshez. A z egyik javaslat a helyi önkormányzatokra, a másik pedig a választási rendszerre vonatkozik. Az alkotmánymódosításra és a helyi önkormányzatokra vonatkozó javaslat általános vitáját az Országgyűlés együtt folytatja le – ez folyik most – , majd ennek lezárás át követően kerül sor a részletes vitára és a szavazásra, először az alkotmánymódosításra, azután ugyanígy a helyi önkormányzatokra vonatkozó javaslatok ügyében. A tárgyalási mód tekintetében egyébként a koalíciós pártok képviselőcsoportjai elfogadták az e llenzéki javaslatban rejlő racionális elemet, mert bíztak az ellenzék jóhiszeműségében. Ezzel szemben az SZDSZ frakcióvezetője a törvényjavaslatok benyújtását követően úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzatokra vonatkozó minden lényeges szabályozást minősí tett szavazással kell elfogadni, sőt az SZDSZ úgynevezett önálló törvényjavaslata az Alkotmányon kívül egyenesen alkotmányerejű törvényekre bízná – idézem – "az önkormányzati elv érvényesítésének, jogi, szervezeti és működési feltételeinek és garanciáinak megteremtését". A megállapodást a részes felek kifejezett nyilatkozattal egységes egésznek tekintették és tekintik továbbra is. Ennek ellenére nem kívánják késleltetni a megállapodás még nem realizált részeinek, így a Rádióval és a Televízióval kapcsolatos megállapodásnak a végrehajtását. A leghatározottabban kijelentik azonban, hogy ragaszkodnak a megállapodás minden pontjának maradéktalan betartásához, és felszólítják az SZDSZ képviselőcsoportját, hogy az önkormányzati törvénynyel kapcsolatos törvényhozói munka során térjenek vissza a megállapodásban elfogadott kötelezettségekhez. Az SZDSZ ugyanis – miközben úgynevezett saját önkormányzati törvényjavaslat elkészítését tartja szükségesnek – , az alkotmánymódosításra vonatkozóan előterjesztett javaslathoz érd emi módosítási indítványt nem tesz. Tehát, hogy ha az Alkotmányban – az SZDSZ véleménye szerint – nincs benne mindaz, ami az önkormányzatok alapvető és legalapvetőbb szabályait tartalmazza, akkor ehhez kellene módosító indítványt tenni. Ez ugyanis azt jele nti, hogy amennyiben az általános vita befejeződik – és ennek a reális lehetősége ma tulajdonképpen fennáll – , és az SZDSZ fenntartja a megállapodással ellentétes álláspontját, a kompromisszum lehetősége elveszett. Magyarországon szeptember 30át követően nem jöhet létre az új önkormányzati rendszer, és szeptember 30án az ország felmérhetetlen veszteségére, és a rendszerváltozásban részt vevő politikai erők közös szégyenére tanácsi választások lesznek. A Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja miként eddig, ezt követően is hajlandó minden ésszerű és elfogadható módosítási indítványt úgy az alkotmánymódosításra, mint az önkormányzati törvényre vonatkozóan figyelembe venni. Amennyiben azonban az alkotmánymódosítás a szavazás során nem kapná meg az összes képviselő kétharmad részének szavazatát, és így a Magyar Köztársaság Alkotmánya továbbra is a szovjet típusú tanácsrendszert tartaná fenn, ennek minden következményéért a fe lelősség a megállapodást megszegő Szabad Demokraták Szövetségét terhelné. Budapest, 1990. július 16. A Független Kisgazda, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja. Köszönöm szépen a figyelm et. (Nagy taps jobboldalt.)