Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 11. szerda a nyári rendkívüli ülésszak 10. napja - Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - KISS GYÖRGY, DR. (MDF) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
583 Visszalépett. (Taps a jobbközépen.) Dr. Kiss György jelentkezett, vagy tévedés? Felszólaló: Dr. Kiss György (MDF) KISS GYÖRGY , DR. (MDF) Nem tévedés. Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg nem kívántam megismételni az indokokat, és most sem azt óhajtom megtenni, hanem reagálni Demszky Gábor képviselőtársam egyik megjegyzésére, amikor ő idézte az igazságügyi államtitkár úr szavait, miszerint a honvédelmi miniszter és a kijelölt tárca nélküli miniszter stb. Ehhez képest az én indítványom nem ez, tartalmában sem. Ugyanis abban az szerepel, hogy a honvédelmi miniszter, illetve a kijelölt tárca nélküli miniszter. Illetve, nem pedig és. Ugyanis ha és lenne, akkor azt jelentené, hogy mind a négy szolgálatot felügyelné mind a két miniszter. Nem erről van szó, hanem egyértelműen külön van választva, tehát tartalmában sem egyezik meg az Isépy államtitkár úr által elmon dottakkal, bár ahhoz hasonló. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Mivel több képviselő nem jelentkezett, illetve nem nyilvánította hozzászólási szándékát, a vitát lezárom. Dr. Balsai István igazságügyminiszter úr válasza dása következik. Megadom a szót miniszter úrnak. Dr. Balsai István igazságügyminiszter válaszadása BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Tisztelt Országgyűlés! 160 jegyzőkönyvi oldal az általános vita során kifejtett vélemények súlya, ebből a képvisel ők egyik fele kifogásolta, hogy a miniszterelnök úr egy személyre kívánja bízni; a másik fele pedig – s az ellenzéki képviselőkre is vonatkozik ez – azt kifogásolta, illetőleg indítványozta, hogy a két tárcához tartozó négyféle szolgálatról van szó. Ellent étben Demszky úr által az imént hangoztatott érveléssel, éppen a Szabad Demokraták Szövetségéhez tartozó képviselők közül Szabó Miklós és mások azért fejezték ki aggodalmukat, hogy ne egy kézben összpontosuljon a szolgálatok miniszterelnöktől való eltávolí tása folytán a felügyelet. Úgyhogy ebből a szempontból sajnos a jegyzőkönyvek megcáfolják az iménti felszólalást, de nem akarom a 160 ember véleményét itt előszedni, hiszen úgy tűnik most már, általában mindig 18 óra felé izzik fel a légkör a parlamenti vi tában, s én nem kívánok részletesen kitérni minden hozzászólásra, annál is kevésbé, mert nem személyesen vettem részt ebben, de áttanulmányoztam az iratokat. A lényeg a következő: a Kormány támogatja azt a most már bírált és a Kormánynak tulajdonított módo sító indítványt, amelyet Kiss György, a Magyar Demokrata Fórum képviselője előterjesztett, s amelyet – utóbb megtárgyalt formájában – mindkét szakbizottság, az alkotmányügyi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság is támogat. Egyetértünk a módosító indít ványban foglaltakkal, s e szerint a 4. szakaszban meghatározott feladatokat a honvédelmi miniszter és a kijelölt tárca nélküli miniszter felügyelete alatt álló nemzetbiztonsági szolgálatok végzik. Ez a Kormány álláspontja is, tisztelettel kérem, a szavazás kor ezt szíveskedjenek figyelembe venni, s ilyen értelemben a korábbi módosítást, amely a nemzetbiztonsági bizottságban megfogalmazódott, mi nem támogatjuk, s az eredeti kormányjavaslattal szemben tehát ezt tartjuk fenn mint álláspontunkat, úgyhogy ezt kér em, hogy támogassák. Nem kívánom még egyszer az érveket és az ellenérveket sorra venni, világos a Kormány szándéka, s egyúttal szeretnék válaszolni, bár több héttel ezelőtt hangzott ez el Kőszeg Ferenc és Haraszti Miklós képviselő úrtól is, s nem akarom mé g egyszer a vita izzó légkörét most tovább fokozva részletesen taglalni az ott elhangzottakat, de azért azt vissza kell utasítanom a Kormány nevében – azokat a hozzászólásokat – amelyek a Kormány jóhiszeműségét kívánták megkérdőjelezni. Azt is vissza kell utasítanom – szó szerint megpróbálom idézni ezt a részét – , hogy arra számít – mármint a Kormányzat – , hogy itt minden keresztülmegy. Mi egyáltalán nem erre számítunk tisztelt Parlament, s amint mutatja a történések sorrendje, a Kormány a pontosított, és i ly