Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 10. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 9. napja - Az 1990. évi pénzügyi egyensúly javításáról szóló javaslatok vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ARATÓ GÉZA, DR. (SZDSZ)
535 Itt, amikor május 22én 100 napos türelmet kérve a Kormány előterjesztette irányelveit, a támogató hozzászólások legfőbb pozitívumként azt emelték ki, hogy középpontjába az embert állította. A Kormány akkor még tudta – és most idézni fogok a kormányprogramból – : az idősek létbizonytalanságban élnek, egyre több gyermek éhezik, milliónyi ember él a létminimum alatt, a szegények aránya a fiatal gyermekesek között a legnagyobb, a szegén ység öröklődik, a szociális feszültségek halmozódnak, a piacgazdaságra való áttérés nem jelentheti szociális téren az állami felelősség csökkenését, a szociálpolitika nem alárendeltje, hanem egyenjogú partnere a gazdaságnak. Ez a kormányprogramból szóló id ézet volt! Magam is szerettem volna hinni, hogy ezt komolyan gondolják. Ehhez képest megdöbbentő volt ugyanennek a Kormánynak az 1990. évi pénzügyi egyensúly javítására irányuló előterjesztése, annak is szociálpolitikai ellentételezésre vonatkozó fejezete, amit a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja ebben a formában nem tud elfogadni. Tisztában vagyunk azzal, hogy pénzügyi helyzetünk súlyos. Tisztában vagyunk azzal, hogy a további áldozatvállalás szükséges. Ezt nem vitatjuk. De azt elfogadhatatla nnak tartjuk, hogy a pénzügyi egyensúly javítására tett kísérletnél ennyire átgondolatlanul sarcolják – súlyos helyzetéhez képest legnagyobb arányban – azt a réteget, melyet 50 nappal ezelőtt még a létbizonytalanságtól, az éhezéstől akartak megóvni. Elmondom, hogy a Kormány gondolt szociálpolitikai ellentételezésre. Tizennyolc sorban adja tudtunkra, hogy a szociálpolitikai juttatások emelése nem kerülhető el. Az évközi szociálpolitikai intézkedések szükségesnek ítélt, illetve teljesíthetőnek vélt tart almát javasolja. Azt állítja, hogy a korrekt kompenzálás anyagi feltételei csak a legkritikusabb helyzetben lévők megsegítésére irányuló intézkedéseket tesznek lehetővé. Nos, ezt a kompenzálást egyetlen rétegre vonatkozóan sem tartom korrektnek, sőt ellent ételezésnek sem merném nevezni. Továbbá: az előbb idézett megfogalmazás arra utal, hogy a Kormány kényszerpályán mozog, irányelveiből egyre többet felad. Most éppen azt az elvét, mely szerint a szociálpolitika nem alárendeltja, hanem egyenjogú partnere a g azdaságnak. A családi pótlék egyre kisebb hányadát teszi ki a gyermeknevelés költségeinek. Az év elejei családipótlékemelés 17 százalékra tervezett inflációval számolt. Az infláció ezt az értéket már jelentősen meghaladta. A családi pótlék egyik funkciója lenne az egy- és kétgyerekesek esetében az adózási rendszerünkből eredő hátrányoknak a kompenzálása a gyermektelenekkel szemben. Az1987ben elfogadott, 1988ban bevezetett, három- és többgyerekeseknek járó évi 12 000 forintos adóalapcsökkentés reálértéke 1987re vonatkoztatva nem egészen 7000 forintnak felel meg. Minél régebben ment valaki nyugdíjba, annál kilátástalanabb a helyzete; nem is beszélve az egyedül élő idős emberekről. A nyugdíjasok esetében a kompenzációban részesülők körét – akárcsak a koráb bi kormányok – megint úgy határozták meg, hogy nem a rászorultság mértékét vették figyelembe, hanem azt, hogy az intézkedés minél kevesebbe kerüljön. Az előterjesztés szerint az 5000 forint alatti nyugdíjak emelését 300 forinttal. illetve 5000 forintra egé szítik ki az 5000 forint alatti nyugdíjakat. Ez olcsó megoldás, mert ebben a sávban ma már kevesen vannak, ugyanakkor a következő, 50006000 forint közötti sávba tartozó nyugdíjasok száma már igen jelentős, ezek közül az egyedülállók már most is a létminim um alatt élnek. Felhívnám a figyelmet arra, hogy az energiahordozók árának drasztikus emelése is leginkább azokat a családokat sújtja, melyek nagyon alacsony jövedelműek, de összkomfortos lakótelepi lakásban élnek. Azon veszély fenyeget, hogy közülük sokan fizetésképtelenné válnak. Ezért szükségesnek tűnik a programcsomagba egy olyan kompenzálási forma beépítése is, amely a jövedelem- és lakásviszonyok függvényében hozzájárulna a lakásfenntartás növekvő költségeihez. A hivatalban lévő Kormány korábbi, által uk is elismert gyakorlatnak megfelelő lépésre szánta el magát, mégpedig anélkül, hogy az áldozatvállalás értelmére rámutatna. Úgy érzem, hogy a Népjóléti
