Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. június 18. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
54 való látszatát veszélyezt etjük azzal, ha most, a jelenlegi helyzetben ismét bedobjuk egy népszavazási kampánynak, egy népszavazásnak a lehetőségét. Pragmatikusan nézve a dolgokat, tulajdonképpen akkor van értelme népszavazással elnököt választani, ha annak jogköre erős. Egy gyenge elnök népszavazással történő megválasztásának - szerény alkotmányjogi véleményem szerint - nincs túl sok értelme. Ha pedig erős elnök kerül oda népszavazással, akkor az, egyéniségtől függően, állandó civakodást jelenthet az államfő és a felelős minisztere lnök között. Én már láttam olyan, nagyon tiszteletre méltó országot is, ahol az államfőnek és a városházának az ura között van állandó villongás, mert a miniszterelnök tulajdonképpen már szóhoz sem jut. Teljes mértékben megértem Németh Károly ké pviselőtársam… (derültség) … Németh Miklós képviselőtársam érvelését is, amely óvott a népszavazástól. Bocsánat az elszólásért, nem volt szándékos. Miután részletes vitát nyitottunk, de mégis kénytelen voltam általánosságban foglalkozni vele, szeretnék dr. Áder János javaslatával foglalkozni, amelyet 30as pont alatt ismertetett az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság, mégpedig a köztársasági elnök vád alá helyezésének kérdéséről. Azt javasolja, hogy a cselekmény elbírálása az Alkotmán ybíróság hatáskörébe tartozzék. Utána pedig 6. bekezdésként: "Ha az Alkotmánybíróság az eljárás eredményeként a törvénysértés tényét megállapítja, a köztársasági elnököt tisztségétől megfoszthatja." Nagyon jól tudom, hogy dr. Áder János kiváló alkotmányjog ász. Itt fiatal képviselőtársainktól nagyon sok értékes összehasonlító alkotmányjogi felszólalást hallottam. Ez is a mai nap hasznos élményeihez tartozik, mert az ember mindig szívesen tanul hozzá ahhoz, amit nem ismer vagy már elfelejtette azóta, amikor m ég maga is államjogász volt. Én ebben tulajdonképpen a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvénye 61. §át vélem visszacsendülni. Az egy szót használ, amit én lényegesnek tartok: "ha a szándékos törvénysértés tényét megállapítja". Ha arra gondolunk, hogy a jelenlegi Alkotmánynak módosítás alatt álló 30/A/2 bekezdése előírja, hogy a köztársasági elnök minden ténykedéséhez az illetékes miniszter ellenjegyzése szükséges, akkor nyilvánvaló, hogy a köztársasági elnök csak az általa szándékosan okozott törvénytele nség esetében vonható felelősségre, és nem azért, amit esetleg az ellenjegyző hatósági szerv - miniszter vagy miniszterelnök - követ el, és 8 nem veszi észre. Egyébként érdekes módon a német alaptörvény csak az alkotmány és csak szövetségi törvény megsérté séért engedi ezt a felelősségre vonást. Ebben az esetben javaslom a "szándékos" szó beszúrását a (6) bekezdésben lévő "törvénysértés tényét" szavak elé. Azonkívül természetesen a módosítás alá nem került második bekezdésben is a "szándékos" szó beszúrását a törvénysértés alá. Egyébként teljes mértékben egyetértek, és visszatérnék azokra a szavakra, amelyeket Mécs Imrétől hallottunk a mai vita elején: egyetértünk a stabilitáshoz szükséges mai módosításokkal, de mindenképpen már most kezdje meg az arra illeté kes kormányzati szerv egy rendezett, új, évtizedekre szóló Alkotmány előkészítését, éspedig úgy, hogy már az előkészítés alapjaiba is vonja be a Parlament erre kijelölt vagy delegált képviselőit, akik mind az Alkotmány szerkezete tekintetében, mind pedig a nnak lényege tekintetében bizonyos irányelveket szögezhetnek le. Nekem például nem tetszik az, hogy az emberi alapjogok a XII. fejezetben, az Alkotmány közepén vannak. Annak a legelején kell lenni, úgy, mint más külföldi alkotmányokban látjuk, mert először vagyunk emberi személyek és egyének, és utána jön társadalmi részvételünk, tehát a társadalmi szervezetnek a kérdése. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm Karcsay Sándor képviselőtársunk előadását. Soron következik Salamon L ászló, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Salamon László (MDF) SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)