Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 9. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 8. napja - Az ülés tárgysorozatának megállapítása - Az Alkotmány módosításáról és a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatok megkezdett általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF)
461 Nem szabad elfelejteni azt, hogy a tö rvénytervezet a megyei jogú városokat létszámhoz kötötten állapítja meg - 100 illetve 60 ezer lakossal próbálja meg elfogadtatni. Véleményem szerint nem a lakosok száma a meghatározó, hanem az a vonzáskörzet, amelyet egyegy város vagy környéke a saját str uktúrájával, lehetőségeivel befolyásolni tud – ez semmiképpen sem létszámhoz kötött. Lehet, hogy ebben a hozzászólásban kicsit a lokálpatriotizmus, a jövőtől való félelem - mert már olyan sok rosszat tapasztaltunk – motivál engem, de mindenképpen nyugodtab b lennék, ha a pártunk által előterjesztendő területi társulás formáját fogadná el a Parlament, biztosítva azt, hogy ezek a valódi önkormányzatok, ezek a valódi társulások szabadon rendelkezhessenek jogaikkal és szabadon vállalhassanak – természetesen – kö telezettségeket is. Remélem, hogy ez a struktúra, amely ebben a törvénytervezetben megjelenik, nem azonosítható a délelőtti fölszólalásban elhangzott kijelentéssel, miszerint netalán a törvény célja az volna: a kiskorú nép kezéből vegyük ki a demokrácia bo rotváját. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Takács Péter képviselő, Magyar Demokrata Fórum. Felszólaló: Takács Péter (MDF) TAKÁCS PÉTER, DR. (MDF) Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Az egymásnak feszülő jogfilozófiai, jogelméleti érvek mellett talán az általános vitában nem lesz célszerűtlen azok részéről is néhány gondolatot elmondani, akikért ez a törvény születik. Amikor a belügyminiszter úr letette a Tisztelt Ház asztalára a helyi önkormányzat okról szóló törvénytervezetet, be kell vallanom, lelkem átjárta Archimedes kétezer évnél hosszabb ideje patinásodó heurékás öröme. Végre – mondottam magamban – rátalált a Parlament azon feladatra, melynek valósításáért a választópolgárok bizalommal felruhá ztak bennünket. Kilábalva az Alkotmány- és törvénymódosítások – elkerülhetetlenül fiskális terrort szülő – csapdájából, hozzákezdhetünk a rendszerváltoztatást megvalósító alaptörvények vitájához. A jogelmélet, a doktrinér bölcselkedés pártoskodása mellé be lophatjuk a terembe tízmilliónál ma még talán valamivel több országlakos érdekét, jövőjét, s eleget tehetünk egy ponton az elvárásaiknak. Biztos vagyok benne, hogy a törvény vitatásakor – a pártvillongások ellenére is – minden képviselőt az a szándék fog v ezérelni, hogy az ország tízmillió lakosának a jövőbeni létezéséhez, munkájának, életének és emberi kapcsolatainak a szervezéséhez olyan törvényes kereteket alkothasson, amelyek nem szorulnak hetenkénti módosításokra, amely keretek között Nemesborzován és Budapesten egyformán szabadnak érezheti magát az állampolgár – és szabad is lesz. Tisztelt Ház! Meg kell mondanom, hogy magát a törvénytervezetet, hiányosságai és belső ellentmondásai ellenére sem találom annyira gyengének, mint azt néhányan képviselőtársa im közül hangoztatták. Én egy napon sem említeném az 1886os törvénnyel. Azok az ellentmondások és hiányok, amelyeket ellenzéki képviselőtársaim az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának két tanszékvezető tanára által ellenjegyzett véleményre támaszkodva felv etettek, feltétlenül megoldandók. Ahhoz, hogy ez a kerettörvény életképes legyen, legalább tucatnyi törvényt kell még megalkotnunk. (Orbán Viktor közbeszólása: Kétharmaddal!) Néhányról szólottunk is már. Bizonyára törvényt kell alkotnunk majd külön a város okról, a megyéről, a fővárosról; meg kell alkotnunk a községről is egy külön törvényt; meg kell alkotnunk a közszolgáltatási törvényt, a közigazgatási bíróságról és bíráskodásról szólót, az államháztartásról szólót; tető alá kell hoznunk a költségvetési tö rvényt, a tulajdonról rendelkezőt – és sorolhatnám még tovább, mi mindenféle törvényre, miniszteri és minisztertanácsi rendeletre lesz szükség ahhoz, hogy ez a kerettörvény betöltse hivatását, szolgálja a települések autonóm jogait és fejlődését, lakóinak emberi, gazdasági, erkölcsi és társadalmi gyarapodását. Ha mindezen törvényeket – éles viták közepette – majd elfogadjuk, néhány évig, esetleg egykét évig akkor is ott fog majd lebegni az autonóm helyhatóságok felett azt az ellentmondás, amit a XX.
