Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 6. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 6. napjának korrigált kiadása - A népszavazásról és a népi kezdeményezésről szóló 1989. évi XVII. törvény módosításárólszóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - BALÁS ISTVÁN, az alkotmányügyi, törvény–előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke:
348 szabályok szempontjából megfelelő, úgynevezett kopogtató cédulával ellátott állampolgári értesítéseket követeli meg a törvény, amelyeknek az időbeni lebonyolítása is kétséges. Ezért azt javasoljuk, hogy a népszavazásra vonatkozóan az országgyűlési képviselők választására vonatkozó törvény szerint kell ugyan a nyilvántartásba – vételt elvégezni, de ennek a nyilvántartásnak a személyre szóló értesítési eljárását illetően azt a könnyítést javasolnánk a népszava zással kapcsolatos törvénybe beiktatni, hogy ezt csak a tanács hivatalos helyiségében kelljen 8 napra közszemlére tenni, és a helyben szokásos módon legyen köteles az államigazgatási szerv kihirdetni. Ugyancsak ilyen módszerrel, tehát a helyben szokásos mó don legyen közzétéve a népszavazás elrendeléséről, a szavazás napjáról és a szavazóhelyiség címéről szóló tájékoztatás. A vonatkozó módosítás tehát egyúttal azt is jelentené, hogy az országgyűlési képviselőválasztásra vonatkozó törvény 37. szakaszának (5) és (6) bekezdését, tehát tulajdonképpen ezt az értesítési részt postai úton, vagyis a személyre szóló értesítési részt nem kellene alkalmazni. A másik, ugyancsak az integrálást, a két törvény legalább legszükségesebb integrálását célzó módosítás arra vonat kozik, hogy a népszavazásra vonatkozó törvény előírja, hogy külön a népszavazással kapcsolatban is ki kell alakítani a szokásos módon a szavazóköröket, tehát szinte teljesen függetlenül az országgyűlési képviselőválasztásra vonatkozóan már kialakított szav azóköröktől. A módosítási indítványok lényege az, hogy az országos népszavazást az országgyűlési képviselői választásra már kialakított szavazókörökben kell lefolytatni. Ennek az az indoka a Kormány álláspontja szerint, hogy fölöslegessé válik a közelmúltb an lefolytatott szavazókörök szempontjából megnyugtató módon megtörtént szavazóköri kialakítás megismétlése, hiszen a népszavazás szempontjából teljesen jelentéktelen a dolog, politikailag, mivel az egész ország egy szavazókörzetnek tekinthető. Ennek az el járásnak a költséges és időt igénylő szakaszát szeretnénk tehát ezzel a módosítással kiiktatni. Ami a legfontosabb változtatást illeti – és ez a lényeges változtatás a népszavazásra vonatkozó törvény jelenlegi szabályozását tekintve – , hogy tudniillik a je lenlegi szabályozás úgy rendelkezik, hogy országos választást megelőzően, illetőleg azt követően 90 napon belüli időpontra nem lehet kiírni népszavazást. Szándékunk szerint – figyelemmel a kérdés körüli politikai helyzetre és arra az igényre, amely a népsz avazás mielőbbi megtartását indokolja, és figyelemmel a már ismert körülményre, ami a helyi választások időpontját illetően gyakorlatilag megtörtént, tehát arra az időpontra, amely, mindenki tudja, hogy 90 napon belüli megtartása lehetetlen, helyesebben 90 napon belüli időpontra történő kitűzése lehetetlen – azt javasoljuk, hogy ez az időtartam 60 napra csökkenjen. Ebben az esetben mód és lehetőség van arra, hogy ennek a hónapnak a végén, mint ahogy az meglehetősen közismert, a hónap utolsó előtti napján me g lehessen tartani a népszavazást. Ez még 60 napon túli időpontot jelent a tervezett helyhatósági választások időpontját illetően. Ezek tehát azok a változtatások, amelyekről a Kormány a népszavazást és a népi kezdeményezést illető törvény szempontjából úg y gondolja, hogy a garanciális szabályok megsértése nélkül könnyen lebonyolíthatóvá teszik a népszavazást. Köszönöm a figyelmet, ez a népszavazásra vonatkozó törvény módosításának a rövid szóbeli indoka. A Kormány nevében ezt kívántam előterjeszteni. ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Balsai igazságügyi miniszter úr előterjesztését. Szólásra következik Balás István, az alkotmányügyi bizottság alelnöke. Dr. Balás István az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke BALÁS ISTVÁN, az a lkotmányügyi, törvény – előkészítő és igazságügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi, törvény – előkészítő és igazságügyi bizottság még az általános vitát megelőzően megtárgyalta a Kormánynak a népszavazásról és a né pi kezdeményezésről szóló törvényjavaslatát. A bizottság a vita során észlelte, hogy a törvényben úgy koncepcionálisan, mint szövegezés tekintetében vannak problematikus részek, de nyilvánvaló, hogy