Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 6. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 6. napjának korrigált kiadása - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - CSÉPE BÉLA (KDNP):
296 A történelmi címer használata engedtessék meg minden olyan helyen, ahol nem kifejezetten ilyen közhivatali állami aktusról van szó, tehát a honvédségnél, díszszemlék en, esetleg államfők fogadásán, tehát minden lehetséges alkalommal, amikor együttesen alkalmazható a kettő. Természetesen semmi sem tiltja, hogy magánszemélyek, egyesületek külön is használhassák a történelmi címert. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, a cí merkérdés nem olyan, amin az Országgyűlésnek, a nemzetnek össze kellene vesznie. Ez olyan történelmi és állami szimbólum, amely össze kellene hogy kösse az Országgyűlésben helyet foglaló képviselőket és a nemzet tagjait. Azt hiszem, hogy ha az egyik megold ást választjuk a kettő közül, akkor mindenképpen marad egy kisebbség, amely nem ért egyet a határozattal, hiába igaz az, hogy az Országgyűlés kis híján kétharmados többséggel megszavazta a koronás címert, hiába képzelhető el, hogy most kis többséggel siker ül túlhaladni a szükséges kétharmadot. Azt hiszem, hogy az országban nagyon sokan lesznek, akik elégedetlenek lesznek ezzel a megoldással, és azt gondolom, hogy sajnos az Országgyűlés különböző pártjai között – amint ezt az önkormányzati vita mutatja – van nak valóban nagyon komoly politikai ellentétek, amelyeket aligha lehet, vagy legalábbis nagyon nehéz áthidalni. Egy jelképes kérdésben próbáljunk ehelyett kompromisszumos megoldást találni! (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Szelé nyi Zsuzsanna képviselő, FIDESZ. Tévedés. Következik Csépe Béla képviselő, Kereszténydemokrata Néppárt. Átadom a szót. Felszólaló: Csépe Béla (KDNP) CSÉPE BÉLA (KDNP) : Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy ebben a kérdésben egykét rö vid gondolatot újólag kifejtsek! Egyik az, hogy azt hiszem, nem közömbös egyikünknek sem, hogy egyegy parlamenti döntés hogy képződik le az ország közvéleményének a tudatában. A múltkori szavazás után én ezt úgy éreztem, hogy az utca embere úgy fogta fel, hogy a magyar Parlament úgy döntött, hogy marad a Kádárcímer. (Igen, igen, úgy van!) Sajnos ezzel azonosulni nem tudtam, mert tudom, hogy egyetlen képviselőtársam sincs, aki ezt akarta volna. (Zaj.) Emlékezetemben van a szavazás, amikor három szavazatkül önbséggel a koronás címer majdnem életbe léphetett. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban még egykét gondolatot elmondjak! Amikor a koronás címert javasoljuk, és amellett törünk lándzsát, azzal nem a monarchiát vállaljuk, nem azzal azonosítjuk magunkat, h anem a magyar történelemmel. Az ezeréves magyar történelmet a koronás címer fejezi ki a legjobban. Engedjék meg, hogy három dátumot idézzek fel nagyon röviden! 1673ban I. Lipót király vetette le a koronát a címerről. Utána következett az elnyomás és az el lene való lázadás, II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. A másik dátum 1849. március 4e, amikor szintén az önkényuralom vette le a koronát a címerünkről. Utána következett a magyar szabadságharc. A harmadik dátum, amelyet ki szeretnék emelni, 1946, amikor sz intén megfosztották a magyar címert a koronától. Utána következett az az elnyomás, amelynek mindannyian részesei voltunk. Azért idéztem ezt a három dátumot, mert valamiképpen összefüggés van közöttük, és összefüggés van a mi történelmünk szomorú eseményei között. Azok a szabadságharcosok, akik II. Rákóczi Ferenc, meg az 1848/49es szabadságharc zászlai alatt harcoltak és meghaltak, valamint az 1956os szabadságharcosok – én úgy érzem – mindannyian azért küzdöttek, hogy a magyar történelem tovább mehessen, f ennmaradjunk, a magyar szabadság átélje ezeket a viharokat.