Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. június 25. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 3. napja - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtt - NAGY VARGA DEZSŐ (FKgP) - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
130 Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A múlt hét keddjén ünnepi ülésre ült össze a Parlament, mert hiszen az alaptörvényünkön igyekeztünk olyan módosításokat végrehajtani, amely ek az ország kormányozhatóságának körébe tartoznak, és el kívántuk érni, hogy végre a nép által gyűlölt Kádárcímer helyett a koronás címer kerülhessen Magyarország minden hivatalára és minden okmányára. De ezt a törekvésünket, igen tisztelt Ház, igen tisz telt Elnök úr, egy súlyos provokáció zavarta meg, nevezetesen az MSZP padsoraiból jelezték, hogy olyan szavazatot adtak le, amely szavazat leadásánál a hely nem volt foglalt, magyarán mondva üres hely szavazott. Súlyosbítja a helyzetet az – ismétlem – , hog y az alaptörvényünk megváltoztatásáról volt szó, tehát a népszuverenitás körében egy olyan kérdés eldöntéséről, amely minősített többséget igényel. Hadd említsem meg külön azt is, hogy a Házszabályunk nem ismer ilyen esetet. Nem ismer ilyen esetet egyszerű en azért, mert a Házszabály alkotói elképzelhetetlennek tartották, hogy a Ház tagjai közül bárki is okirathamisítást kíván a képviselői helyről elkövetni. (Taps!) Mert hiszen bárhogy is ragozom a kérdést, jogilag ilyennek minősül az a tett, ha valaki más helyett szavaz, és ismétlem, alaptörvényünk kérdésében történt ez a szavazás. A Független Kisgazdapárt megvitatta az ezután előállott helyzetet. Elvárta volna, hogy az MSZP tájékoztassa a közvéleményt, vajon hogy fordulhatott az elő, hogy egy üres hely sza vazott. A Kisgazdapárt nem gondol arra, hogy Hámori Csaba képviselőtársunk lett volna az, aki ilyen módon visszaélt volna a helyzetével. (Derültség!) Sokkal inkább gyanakszunk arra, hogy nyilvánvaló, akkor, amikor az üres hely szavazott, itt valamiféle gép i visszaélésről van szó, a gonosz gépre gyanakszunk, amely az MSZPt ilyen nehéz helyzetbe akarta hozni. (Derültség!) De bárhogy is volt ez a történet, az elvitathatatlan, és valamennyi képviselőtársunk tanúsíthatja, hogy 5 óra 44 perckor történt szavazás az ügyben, a második szavazás 6 órakor történt. 5 óra 50kor, tehát az első szavazást követő 6 perc múlva jelezte Eörsi Mátyás képviselőtársunk, hogy Demény Pál helyéről olyan szavazatot adtak le, ahol nem volt jelen képviselő, és hogy jelezték egyesek azt is, hogy Hámori Csaba képviselőtársunkat látták, vélték ebben a szavazásban közreműködni. Ismétlem, mi nem hisszük el, hogy Hámori Csaba képviselő volt az, aki szavazott (derültség) , és ezért mi kiállunk Hámori Csaba mellett (derültség) , megvédjük Hámor i Csabát (derültség) . Magam külön is megvédem, miután 35 éven keresztül büntetőjogász voltam, és miután Hámori Csaba úrra semmi konkrét bizonyíték nem merült fel, azt kell hogy kérjem az igen tisztelt MSZPfrakciótól, hogy miután mégiscsak szavazott az ür es hely, döntsék el ők azt, hogy Hámori Csaba képviselőtársunk vagy más volt az, aki szavazott, de végtére is nekik ebben a kérdésben állást kell foglalniuk. Ami viszont feltétlenül ennek a kérdéskörnek a megítélésébe tartozik, azt közvetlenül Hámori Csaba képviselőtársunkhoz intézem. Ugyanis a hétvégén nekem számos kérdést tettek fel ezzel az üggyel kapcsolatban. Én mindenkinek megmondtam, hogy kérem, én Hámori Csaba urat olyan magas erkölcsi színvonalú embernek ismerem (derültség) , elképzelhetetlennek ta rtom, hogy ez a bejelentés megfelelt volna a valóságnak, hiszen emlékezzék a tisztelt Ház, és ezt az ügy megoldása kapcsán mint lehetőséget említem fel, hogy amikor én ez év tavaszán egy Parlamenten kívüli beszédemben egyes kommunista visszásságokat egy ro kon mozgalom által elkövetett visszásságokkal hoztam egy kalap alá, akkor Hámori Csaba képviselőtársunk felállt, és azt mondta itt a Parlament sorai között mint parlamenti képviselő, hogy kérném, ez a kifejezés maga olyan súlyú, hogy Torgyán urat ezért vis sza kell hívni az Országos Választási Bizottságból. Ismétlem, a Független Kisgazdapárt nem kíván ilyen tanácsot adni, de meg van győződve arról, hogy az a képviselőtársunk, aki más vonatkozásában ilyen magas mércét alkalmaz (derültség) , tehát Parlamenten kívüli felszólalás esetén is parlamenti közbeavatkozást lát szükségesnek, mert etikailag kifogásolható tényekre jön rá, ítélje meg ő maga azt a helyzetet, amibe került, és vallom, ebben az esetben lehetségesnek tartjae a képviselői mandátum megtartását va gy sem.