Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 28. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 21. napja - Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - HORN GYULA (MSZP)
1195 Felszólaló: Horn Gyula (MSZP) HORN GYULA (MSZP) Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magam é s a frakció nevében is tudom mondani, hogy alapvetően egyetértünk a törvénytervezettel és szükségesnek tartjuk a vagyonelszámoltatás rendezését, annál is inkább, hiszen nem voltak egyértelműek sem a mostani, sem a korábbi szabályok. Mindjárt ennek kapcsán szeretnék azonban valamit elmondani, részben utalva Kőszeg Ferenc felszólalására is, és általában a különböző megnyilatkozások kapcsán felmerült, hogy elszámolte a Szocialista Párt a vagyonával, vagy egyáltalán el akare számolni a vagyonával? Én is abból indulok ki, amiből Tóth Sándor, vagyis a tényekből, és amire tegnap Göncz Árpád elnök úr is utalt. Tudniillik a tények a következők: A Szocialista Párt 1990. március 28án elszámolt a vagyonával az Állami Számvevőszék felé. Két kimutatást adott át, pontos dokumentumot, amely egyfelől tételesen kimutatja a leadott vagyonokat, amelyek az összes tulajdonában volt vagyonnak 90 százalékát jelentik. Mi van a maradék 10 százalékkal? Vajon ezt nem akarta leadni a Szocialista Párt? Szó sincs erről. Nem vették át tő le ezeket az objektumokat addig az időpontig! Hadd mondjak egykét konkrét példát. Például a Magyar Tudományos Akadémiának kívántuk átadni abban az időben a döntésnek megfelelően a Társadalomtudományi Intézetet. Költségvetési fedezet hiányában ezekben a he tekben, hónapokban az Akadémia ezt nem tudta lebonyolítani. Több vidéki helységben, községben, faluban szervezeteink át kívánták adni a pártházakat. A helyi tanácsok - nem tudván mit kezdeni velük vagy anyagi fedezet hiányában nem vettek át jó néhány ilyen pártházat. A Hírlapkiadó Vállalattal az történt, hogy hónapokig húzódott az átadásának ügye, mert nem volt meg a megfelelő kormányzati döntés ezzel kapcsolatban. De erről - tehát a fennmaradó objektumokról, amelyeket nem sikerült á tadni addig az időpontig egy pontos listát adott át a Szocialista Párt a Számvevőszéknek. A következő: ezt követően - tehát március 28. után - minden függőben lévő ügyet rendezett a Szocialista Párt, és az átadás ezekben a problematikus esetekben is lebony olódott, megtörtént. Nagyon fontosnak tartom ehhez hozzátenni, hogy kivétel nélkül minden ilyen objektumot teljes felszereléssel és berendezéssel együtt adott át a Szocialista Párt, attól a szándéktól vezettetve, hogy a működőképességet az első pillanattól kezdve biztosítani lehessen. Így történt például az Alkotmánybíróság esetében a volt XIII. kerületi székháznál, az MDF új székházával kapcsolatban, vagy pedig szomszédunkban a "fehér házzal", ahol a Parlament megkezdte a működését. De ugyanezt el tudom mo ndani a Parlamenten kívüli pártok esetében is, például a Magyarországi Szociáldemokrata Pártról és más pártokról. Ezekről, tehát az átadott összes objektumról, vagyonról szóló kimutatás elkészült, készülőben van, hiszen ez nem könnyű munka, és ennek jegyéb en szeptember 15ig - tehát még a most beterjesztett törvénytervezet előtt - a Szocialista Párt átadja a pontos kimutatásokat az Állami Számvevőszéknek, illetve a zárolt állami vagyont kezelő központnak. És nyugodt szívvel tudom mondani azt, hogy a párttör vénynek megfelelő pénzügyi, gazdálkodási feltételeknek megfelelően működik, közepette működik a Szocialista Párt. Ezek a tények, amelyeket példaszerűen felsoroltam, amelyeket említettem, ellenőrizhető tények. Engedjék meg, hogy nem visszaélve a türelmükkel , azért egykét elvi politikai kérdésről is szóljak, ami már itt elhangzott, szóba került. Először: mind a 340es indoklási része, mind pedig ennek a törvénytervezetnek a címe egyfelől tartalmazza, hogy a letűnt politikai rendszerhez leginkább kötődő: ezt így indokolja a 340es törvénytervezetnek a szövege, másfelől a 341es címe pedig úgy szól, hogy az elmúlt rendszerhez kötődő.