Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 27. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 20. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről hasznosításáról) szóló törvényjavaslat megtárgyalása - SCHAMSCHULA GYÖRGY, DR. (MDF) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÓSA LAJOS (FIDESZ)
1156 néhány közgazdasági gon dolatot szeretnék elmondani, ha úgy tetszik, néhány száraz tényt, hogy ennek a kérdésnek a fajsúlyát egy kicsit jobban meg tudjuk ítélni. Kezdeném azzal, hogy az előprivatizáció által érintett egységek számát rendkívül különbözőképpen szokták meghatározni. A különböző újságnyilatkozatokból 3000től 140000 darabig terjednek ezek a számok. Az egyiket az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium államtitkára mondta, a másikat maga a miniszterelnök. Ez jól jelzi azt, hogy nagyfokú bizonytalanság érezhető a tekintetben , hogy vajon mekkora is az az ügymennyiség és mekkora az az üzletmennyiség, amit ez a törvény érint. Az 1989. évi akkori kereskedelmi minisztériumi információk szerint néhány adat jól látható: az egyik az, hogy az akkori adatok szerint - és itt hozzá kell tennem, ez természetesen azóta változott, de nem olyan mértékben, hogy ezekből az adatokból a tendenciákat, illetve az arányokat ne tudnánk megítélni az állami és szövetkezeti tulajdonban lévő üzlethelyiségek az összüzlethelyiségeknek az 57 százalékát kép viselték, míg a magánüzlethelyiségek a 42,5 százalékát. Ha megpróbálom kiszámolni, hogy a tervezet által érintett üzlethelyiségek ezt az arányt hogyan módosítják, arra a következtetésre jutok, hogy az állami és szövetkezeti tulajdon a privatizáció után 53 ,7 százalék, illetőleg 46,7 százalék körül, míg a magán üzletek aránya 46,3 és 53,3 százalék körül fog alakulni. Ezekből pusztán csak annyi olvasható ki, hogy igazából, bár valóban nagyon nagy jelentőségű ez a törvényjavaslat, maga a szektor privatizáció t ekintetében nem hoz létre alapvető változásokat, hiszen nem arról van szó, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után a magántulajdonban lévő üzletek száma eluralná ezt az ágazatot. Arról van szó, ha ezt megcsináljuk, akkor esetleg túl fogja lépni kevéssel - az 50 százalékát a magántulajdonban levő üzletegységek száma az összes üzletegységek számának. A másik, ami nagyon fontos adat: ha megnézzük, hogy ugyanezek az üzletek a forgalomból milyen arányban részesednek, akkor még elkeserítőbb következtet ésre kell jussunk, hiszen például a kiskereskedelmi forgalmon belül a magántulajdonban lévő egységek az összforgalomnak mindössze a 13 százalékát bonyolították le. A privatizáció után esélyünk van arra, hogy ez az arány még 1516 százalékra is felmehet. Ez megint azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elfogadása után valóban a kiskereskedelemben, a vendéglátóiparban és egyes szolgáltatásokban a magántulajdon aránya lesz a döntő meghatározó, és végre ráköszönt, legalább ebben a szektorban a piacgazdaság. E tekintetben ebben az ágazatban - a vendéglátás a legkedvezőbb - esélyünk van arra, hogy a privatizáció végrehajtása után a 35 százalékos forgalmi részesedésből a magánvendéglátás 50 százalékkal fog részesedni. A másik nagyon fontos gondolat ezen adatok elsorolása után: ha valaki végigolvassa a törvényjavaslatot, látnia kell, hogy a miatt a koncepció miatt, miszerint ezeknek a privatizációknak a végrehajtása során gyakorlatilag majdnem minden egységben konkrét fe ladattal érintett a Vagyonügynökség. Ez azt jelenti, hogy ugyanakkor a Vagyonügynökséget elképesztő méretű operatív munkával terheljük meg. Ha próbáljuk modellezni ezt a megterhelést, akkor arról van szó, hogy körülbelül egy 30 fős vagyonügynökségi apparát ussal számolva, akik csak ezzel foglalkoznak, napi 311 ügy regisztrálása és bonyolítása kellene, hogy végbemenjen, hogy a privatizáció rendben menjen. Ha ezt a két dolgot összevetjük: - az első: igazából hogyan is érinti a tulajdonszerkezetet és a forgalm i részesedést ez a privatizációs törvény, - a második: ennek a törvényjavaslatnak a centralizációs gondolata miatt milyen mennyiségű munkával terheli meg a Vagyonügynökséget és a bürokráciát, akkor félő, hogy itt egy parkinsoni tanmeséhez hasonló helyzette l állunk szemben, miszerint óriási mennyiségű bürokratikus munkával a Vagyonügynökség belekezd ebbe a privatizációba, ami - még egyszer hangsúlyozom - nagyon fontos, ugyanakkor igazából a magántulajdon elterjedéséhez vajmi kevéssé lesz hatékony - bár az ő munkájuk és leterheltségük az maximális lesz. Összegezve: miközben rendkívül éles vitát folytatunk erről a kérdésről, ami nagyon fontos, azt kell mondjam, hogy igazából a privatizációs kérdéseknek pusztán csak a felszínét borzoljuk. Ez
