Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 15. kedd, az Országgyűlés 4. ülése - Az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Vörös Vince): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
93 tárca vezetője, a miniszter lesz felelős. Ezért úgy tartjuk, hogy fontos lenne, hogy a miniszternek döntő szava legyen abb an, hogy ki legyen a politikai államtitkár, illetőleg ki legyen a közigazgatási államtitkár. A kormányzati felelősség egészének a szempontját természetesen mi javaslatunk is szem előtt tartja azzal, hogy a javaslat a miniszterelnökön keresztül kerüljön a k öztársasági elnök elé, így a miniszterelnök észrevételeit, aggályait kifejtheti. De a döntő súly a tárca vezetőjén, a miniszteren legyen. A másik javaslatunk ennél talán fontosabb, ez a meghallgatás kérdése. Emlékeznek rá a tisztelt képviselőtársaim, hogy múlt héten Vastagh Pál terjesztett elő egy alkotmánymódosító javaslatot, amely arra irányult, hogy az illetékes bizottságok a kinevezendő minisztereket hallgassák meg. Ekkor erről a javaslatról vita folyt az alkotmányügyi bizottságban, de vita folyt a plén umon is, pontosabban nem folyt vita, mert a vita csak arra vonatkozott, hogy az alkotmányba kelle ezt a kérdést szabályozni, vagy sem. Mindenki egyetértett abban - legalább is az ellenkező felszólalás hiányában erre kell következtetnünk , hogy meg kell h allgatni a minisztereket, hozzátéve azt, hogy nincsen döntési joga a bizottságnak, csak meghallgat, tájékozódik a bizottság és ezt úgy nyilvánosan teszi, hiszen a parlamenti demokráciáknak egy alapkövetelménye, hogy az ország lakossága is, és a parlament i s képet kapjon arról, hogy a miniszterek milyen elképzelésekkel rendelkeznek a saját tárcájuk sorsát illetően. És milyen elképzeléseik vannak arra, hogy a saját területükön elkezdjék a munkát. Ugyanebből a logikából következik az is, hogy nemcsak a miniszt erek meghallgatása indokolt, hanem a politikai államtitkárnak, de különösen a közigazgatási államtitkárnak, hiszen a közigazgatási államtitkár nemcsak egy kormány idejére látja el ezt a funkciót, hanem a tervezet szelleméből eredően a közigazgatási államti tkár lesz az a személy, aki a kormányzás stabilitását, a kontinuitást biztosítani hivatott, tehát ő majd a leendő, az új kormány mellett is el fogja látni ezt a feladatot. Így mindenképpen indokoltnak látszik, hogy a parlamenti bizottságok képet kapjanak e nnek a személynek a kvalitásairól és elképzeléseiről. Mi ezt a meghallgatást ugyanabban a rendszerben képzeljük el, ahogy a minisztereken kívül a bizottságoknak meg kell hallgatniuk a Legfelső Bíróság elnökét, a legfőbb ügyészt, az Alkotmánybíróság tagjait , de meg kell hallgatni a nagyköveteket is, ahol a parlamentnek tulajdonképpen semmilyen érdemi döntéshozatali feladata nincsen. Mindezeket összefoglalva, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében tisztelettel arra kérem a jelenlévő képvise lőket, hogy az általunk javasolt módosítással együtt fogadják el az előterjesztést. Hozzá kell tennem a vita előtt, hogy a szabad demokraták frakciója megtárgyalta ezt a kérdést és úgy ítéli meg, hogy ezek mind kardinális kérdések, és így a módosítás elvet ése esetén nem tudjuk támogatni a javaslat egészét, mert nem látunk intézményes biztosítékot arra, hogy a parlament felügyeleti jogait gyakorolja ebben a kérdéskörben. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm Hack Péter képviselőtársam felszólalását. Követke ző felszólalásra jelentkezett dr. Kónya Imre, Magyar Demokrata Fórum képviselője. Átadom a szót. Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Hack Péter képviselőtársunk úgy érezte, hogy az előterjesztés ben egy bizonyos vád fogalmazódik meg velünk szemben, az Országgyűléssel szemben, hogy nem törvénykezünk elég gyorsan és ezért nem lehet kormányt alakítani. Én a magam részéről nem éreztem ezt a vádat, ellenkezőleg én inkább azt éreztem, hogy az előterjesz tés a jogi bizottság részéről egy bizonyos szabadkozást tartalmazott mifelénk, az Országgyűlés felé, hogy azért kell ilyen gyorsított ütemben folytatnunk ezt a törvénykezést, hogy mielőbb kormányt tudjunk alakítani. Én azt hiszem, hogy ez méltányolható sze mpont és úgy gondolom, hogy ez a döntő kérdés, ezeket a törvényeket igenis meg kell hozni ahhoz, hogy a Magyar Köztársaság kormánya létrejöjjön és ez az Országgyűlés benyomásom szerint tudomásul vette és elfogadta ezt a szempontot. Én nem érzem, hogy a kor mányalakításban résztvevő pártokat, a jövendő koalíciós pártokat felelősség terhelné az idő elhúzódásáért. Én úgy érzem, hogy teljesen természetes, hogy bizonyos időre szükség van a koalíciós tárgyalásokra és a koalíciós pártoknak az a feladata, hogy minde nt megtegyenek, hogy ezek