Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 15. kedd, az Országgyűlés 4. ülése - Az ülés megnyitása - TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ)
80 Másodsoron fogunk szavazni a sürgősség tekintetében, ahol az előterjesztés és a külügyi bizottság álláspontja eltérést mutat. Így gondolom, világos a szavazás rendje. Megkérdezem tehát képviselőtársaimat, hogy egyetérteneke azzal, hogy a magyar Országgyűlés, a Varsói Szerződés és hazánk viszonyának rendezésével kapcsolatos indítványt tűzze napirendre. Szavazás következik. Most. Köszönöm. Kimondom a határozatot. A magyar Országgyűlés 317 szavazattal, 22 ellenében, 15 tartózkodás mellett úgy döntö tt, hogy napirendjére tűzi a Varsói Szerződés és a Magyar Köztársaság viszonyának rendezésével foglalkozó javaslatot. A második szavazás következik. A sürgősségi indítvánnyal kapcsolatos szavazás. Emlékeztetek arra, hogy Vásárhelyi Miklós képviselőtársunk 85 képviselő támogatásával az indítvány sürgős, azaz mai ülésünkön történő megtárgyalását kérte. Emlékeztetek ugyanakkor arra, hogy a külügyi bizottság további bizottságok bevonását indítványozta a kérdés alapos előkészítése végett, tehát a napirendre tűzé s igen, de a sürgősség kimondását nem javasolta. A sürgős tárgyalásról az ülésünk ugyancsak vita nélkül határoz. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy egyetérte az indítvány sürgős, vagyis a mai ülésnapon történő megtárgyalásával, vagy ezt tartalmazta az e redeti indítvány, vagy a külügyi bizottság javaslatával, amelyik további előkészítő tárgyalást tart szükségesnek. Aki az indítvánnyal ért egyet, "igennel", aki a külügyi bizottság állásfoglalásával ért egyet, "nemmel" szavaz a "tartózkodás" lehetősége fenn maradván. Szavazás következik. Még kérem nem, most. Kérem valószínűleg én nem jól ütemeztem. Készüljünk fel a szavazásra. Most jelent meg a hátralévő idő, tehát most lehet szavazni. Elnézést. Köszönöm. A Ház úgy foglalt állást, hogy a külügyi bizottság jav aslata szerint nem a sürgős napirendre tűzést támogatja, emellett 232en, tehát 65% foglalt állást a sürgős tárgyalás mellett. 106an foglaltak állást, a szavazók 30 %a, tartózkodtak 19en, 5 %a a képviselőknek. Kimondom tehát a határozatot, az indítvány t a magyar Országgyűlés napirendjére tűzte, a sürgősségi indítványt azonban elvetette. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Némi értelmezéssel hadd egészítsem ki az elhangzottakat. Tájékoztatni kívánom képviselőtársaimat arról, hogy az Országgyűlés napi rendjére tűzte az indítványt, de megtárgyalására egy későbbi plenáris ülésünkön kíván alkalmat adni, ami értelemszerűen követi a kormányalakítást. A külügyi bizottság állásfoglalása alapján javaslom, hogy az indítványban foglalt előterjesztéssel érdemleges állásfoglalás céljából foglalkozzék tehát a plenáris tárgyalás előtt még egyszer a külügyi és a honvédelmi bizottság, tovább kiegészítőleg az alkotmányügyi, a törvényelőkészítő és az igazságügyi bizottság. Együttes állásfoglalásukat az indítvány megtárgy alásakor terjesszék az Országgyűlés elé! Tisztelt Országgyűlés! Önálló képviselői indítványt nyújtott be Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunk is, a Szabad Demokraták Szövetségének nevében is, a szomszédos országokban élő magyar kisebbség jogainak védelme é rdekében. Az indítvány - tudomásom szerint - eljutott valamennyi képviselőtársunkhoz. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy az indítvány napirendre tűzésének kérdéséről előzetesen állásfoglalást kértem az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi, valami nt a külügyi bizottságtól. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy mindkét bizottság támogatja az indítvány napirendre tűzését és az indítványtevő javaslatával összhangban, annak sürgős tárgyalását is. A külügyi bizottság azonban az eredeti indítványtó l eltérő megfogalmazásban határozati javaslatot nyújtott be, míg az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ehhez módosító javaslatokat fűzött. Mindkét javaslatot kiosztattam, képviselőtársaim között, illetve a kiosztás folyamatban van. Az Országgy űlés nehezen tud megbirkózni technikailag az előterjesztések sebességével, de a jelek szerint mégis megbirkózott. Megkérdezem Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunkat, hogy kíváne az előterjesztés alkalmával előadottakhoz kiegészítést fűzi. Igen, a monitor tanúsága szerint kíván, Tamás Gáspár Miklós képviselőtársunkat illeti a szó. Felszólaló: Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ) TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ)