Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 12. kedd, az Országgyűlés 13. ülésnapja - Az országgyűlési bizottsági tagságra vonatkozó összeférhetetlenségről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - A közkegyelem gyakorlásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
570 indok az, hogy az emberölést méltányolható oka miatt vettük ki a kizáró okok közül – akkor azonban gond lesz, mert a testi sértésnél a törvény nem tartalmaz különbségtételt, nincs méltányolható okból elkövetett testi sértés. Ebből az a sa játos helyzet állna elő, hogy aki méltányolható okból testi sértést okoz, arra nem terjed ki a közkegyelem, aki pedig embert öl, arra igen. Egy esetleges eljárás során az lenne célszerű a terhelt számára, ha egy súlyosabb bűncselekmény elkövetésével vádoln á magát. A jogi bizottság Torgyán József ezen javaslatát elvetette. Én azonban – ha már nálam van a szó, engedtessék meg – a tisztelt Ház megfontolására ajánlom Torgyán József eme javaslatát, az előbb elmondott indokoknál fogva. A közkegyelemről szóló java slathoz írásbeli módosító indítványt nyújtott be még Szokolay Zoltán – mint már említettem – , és ehhez kapcsolódó szóbeli javaslatot – tehát Szokolay Zoltán javaslatának egy részét képező szóbeli javaslatot – tett a jogi bizottság ülésén Szigethy István. A javaslat lényege az, hogy az eljárási kegyelem ne terjedjen ki a hivatali visszaélésre és a vesztegetés, továbbá a hűtlen kezelés büntetti alakzataira. Az alkotmányügyi bizottság ezzel a módosító indítvánnyal egyetért, elfogadását támogatja, amint az igaz ságügyi miniszter úr előterjesztésében hallottuk, a Kormány is magáévá teszi. Kérem ezért a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslat 6. §ának (1) bekezdés b) pontját a következő megszövegezéssel fogadja el: "Olyan büntett miatt, amelyre a törvény három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetés kiszabását rendeli, kivéve a hivatali visszaélést (Btk. 255.§) a vesztegetést [Btk. 250.§ (1) bekezdés, 251.§ (2) bekezdés, 252.§ (1) bekezdés, 253.§ (2) bekezdés, 255.§] és a hűtlen kezelést [Btk. 319.§ (3) bekez dés a) pont]." A módosító javaslat, vagyis Szokolay Zoltán módosító indítványa arra is irányul, hogy ugyanakkor ebből természetesen következően változzék meg a törvényjavaslat 6.§ (1) bekezdésének D. pontja, nevezetesen: törlődjön a törvény elfogadandó szö vegéből. A D. pont pillanatnyilag úgy szól, hogy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntettére – ez egy egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény – is kiterjedne a Kormány eredeti javaslata szerint az eljárási kegyele m. Ha az eljárási kegyelmet nem kívánjuk kiterjeszteni az ennél enyhébb hűtlen kezelésre, akkor nyilvánvaló következménye ennek az állásfoglalásunknak, hogy a törvényjavaslat szövegéből a D. pontot törölni kell. Kérem a tisztelt Házat, hogy a Kormány javas latát, a jogi bizottság által elfogadott – Szokolay Zoltán módosító javaslatát magában foglaló – módosítással fogadja el. Azt is kérem, hogy Torgyán József fenntartott módosító javaslatát, amely az erős felindulásban elkövetett emberölésre vonatkozik – nev ezetesen arra, hogy erre se terjedjen ki a kegyelem, ha a többi erőszakos bűncselekményre nem terjed ki – , fogadja el a tisztelt Ház. Köszönöm szépen. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm Kutrucz Katalinnak, az alkotmányügyi stb. bizottság előadójának elő terjesztését. Szólásra következik Mészáros István mint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója. Dr. Mészáros István, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt P arlament! Az elmúlt hetekben több levél érkezett a Parlamenthez a büntetésvégrehajtási intézetekből, több száz aláírással. Ezeket a leveleket a tisztelt Elnök Úr a bizottságunk elé utalta észrevételeink megtétele céljából. Ezek kapcsán az elmúlt héten a b izottság egy külön csoportja meglátogatott két büntetésvégrehajtási intézetet. Személyes tapasztalatok szerzésére is mód nyílt az ottani hangulatot illetően.