Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 11. hétfő, az Országgyűlés 12. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - EÖRSI MÁTYÁS, DR. (SZDSZ)
528 a parlamenti munkánk során – megint az SZDSZfrakció nevében kijelenthetem – teljes egészében igazolni fogjuk. A paktummal kapcsolatban vé gezetül az a formai kifogás merült fel, hogy a két párt a nemzet feje fölött, egymással egyeztetve állapodott meg valamiben. Szeretném itt leszögezni, hogy a paktum a két párt közötti megállapodást tartalmazza, és a legkevésbé sem zárja el a Parlamentet at tól, hogy az alkotmányozás kérdésében állást foglaljon és döntsön. Azért ülünk most is itt, hogy nem a megállapodás tartalmáról, hanem az előterjesztett törvényjavaslatról vitát folytassunk. Ebben minden képviselő elmondhatja a véleményét, tehát nincs a Pa rlamentnek az a joga csorbítva, hogy saját maga alkotmányozzon. Az aggályoskodókkal szembeni legfontosabb érvem azonban a spanyol példa, hiszen Spanyolország a rendszerváltás első pillanatától kezdve példaképként volt Magyarország elé állítva, lévén egyike azon országoknak, amely diktatúrából valódi parlamenti demokráciát tudott kialakítani. Nos, Spanyolországban az első szabad parlamenti választásokat követően a legnagyobb kormánykoalíciós párt és a legnagyobb ellenzéki párt között megköttetett az úgynevez ett Moncloapaktum, amely összehasonlíthatatlanul szélesebb megoldást tartalmazott a felek között, mint az MDFSZDSZpaktum. Minden további érvelés helyett hadd utaljak arra, hogy Spanyolországban a parlamenti demokrácia nem összecsuklott, amint attól soka n a magyar parlamenti demokráciát féltik, hanem ugyancsak pompázik. Felszólalásom második részében Orbán Viktor felszólalására szeretnék reagálni, részben egyetértően, részben pedig polemikusan. Amivel egyetértek, az az, hogy Orbán Viktor a felszólalását i ndította, amikor szemrehányást tett Kónya Imrének amiatt, hogy Kónya Imre a FIDESZ szakmai érveivel szemben egy politikai kifogást hozott elő, mégpedig azt, hogy bájos – nem is tudom pontosan, hogy fogalmazta – , bájosnak minősítve azt, hogy a FIDESZ és az MSZP egy platformra került. Orbán Viktor nem szorulna rá az én támogatásomra, hogyha azóta is a vitában nem merültek volna föl hasonló érvek, ahol a felszólaló pusztán arra mutat rá, hogy vele szemben álló pártok hogyan csúsznak azonos platformra. Azt hisz em, hogy az elkövetkező négy évre megállapodhatunk valamiben, ugyanis észre kell vennünk azt, hogy ez a Parlament egyszerre kétpólusú és egyszerre hárompólusú. Kétpólusú abban az értelemben, hogy van egy kormánykoalíciós oldal és van egy ellenzéki oldal, é s felteszem, hogy az esetek túlnyomó többségében a véleményük különbözni fog. Hárompólusú azonban abban az értelemben, hogy a Parlamentben helyet foglal törvényesen megválasztott pártként az MSZP is, és ennek igen súlyos közelmúltbeli történelmi okai vanna k, minden Parlamentben helyet foglaló párt igyekszik valami módon elhatárolni magát az MSZPtől, illetve az MSZP állásfoglalásától. Itt most nem kívánok a függetlenekkel kapcsolatban nyilatkozni, hogy ők milyen helyet foglalnak el, de annyit megjegyeznék, hogy az ő függetlenségük nagy összefüggésben áll azzal, hogy maguk sem tudják még eldönteni, hogy a két pólusnak melyik oldalán kéne helyet foglalni. Nos, azért mondtam mindezt el, mert egy olyan helyzetben, ahol egy Parlament egy adott kérdésben mindössze két választ tud adni, mégpedig azt, hogy igen és azt, hogy nem – mert a tartózkodás abból a szempontból nem válasz – , egy hárompólusú Parlamentben szükségszerűen előfordulnak olyan esetek, hogy a három közül kettő azonosan szavaz. Az SZDSZ vagy az MSZPve l fog együtt szavazni, vagy pedig az MDFfel. Ha ez nem így történik, az MDF és az MSZP fog együtt szavazni egy kérdésben, és most hallgatólagosan megállapodhatunk abban, hogy minden képviselőnek, aki felszólal, nem kell erre felhívni a figyelmét, mindanny ian tudomásul vesszük. Nevethetünk is rajta egyet, de rengeteg időt tudnánk megtakarítani, ha erre nem hívnánk fel külön a figyelmet. Orbán Viktor felszólalása érdemében a konstruktív bizalmatlanság jogintézményéről szólt hosszadalmasan. Ennek egyik tétele a titkosságot illeti – Dornbach Alajos már szólt róla, én is említettem – , a titkosság adott esetben szükségszerű együttjárója a politikai életnek, nem mindenféleképpen elvetendő. Orbán Viktor legfontosabb kifogása a konstruktív bizalmatlansággal
