Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 11. hétfő, az Országgyűlés 12. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - GAÁL ANTAL, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - GAÁL ANTAL, DR. (MDF)
521 A köztársasági elnöktől azt várja, hogy stabil legyen az ország, hogy biztonsága legyen, hogy meglegyen a folytonosság, hogy érezze az erőt, az orsz ágban lévő erőt a talpraálláshoz és a továbbmenéshez, és a mindennapi gondok megoldását igenis a kormányzattól várja. Ezt nem jogilag fogalmazza meg, hanem belsőleg jön és érzelmeire hivatkozva. Engedjék meg, hogy egy példát mondjak. Ugyan régi példa, de n agyon érdekes és nagyon tanulságos. Idős munkásember mesélte, hogy a két háború között utcai tüntetésben vett részt, bérharc volt, s nagyon keményen, brutálisan verte szét a rendőrség. És ugyanez a munkásember pár hét múlva otthon, saját lakásában családi körben koccintott a kormányzó egészségére. Mit gondolt magában ez a munkásember? Nem kell találgatnom, ő mondta el. Szétválasztotta, tudat alatt is szétválasztotta a két funkciót. Azt a személyt, aki a nemzetet képviseli, az országot, a jogfolytonosságot, a biztonságot, és a napi politikai és gazdasági harcot a kormányra teszi. Ez Magyarország esetében – sajnos – történelmünk folyamán nem adatott meg. Hiszen azok az egyszemélyi vezetők, egész száz évig visszamehetünk, Ferencz József, Horthy Miklós és Kádár János esetében nem egy demokratikus államszervezetnek volt az első embere. Nekünk nem adatott meg egy angol vagy skandináv király, aki ezt a funkciót betölti, hiszen az alkotmányos monarchiák királyai gyakorlatilag a miáltalunk választott gyenge köztársasá gi elnöknek felelnek meg gyakorlatában. Nekünk ez nem adatott meg, és mégis a nép ezekben a nem demokratikus struktúrákban is ezt a személyt is látta az ország első emberében. Nem kell messze mennünk, gondoljunk csak vissza az elmúlt 30 évre és Kádár János hoz fűződő ilyen emocionális kapcsolatra a lakosság részéről. Igenis igényli, hogy legyen egy ilyen személy. Legyen egy ilyen személy. És hogyha igényel egy ilyen személyt, akkor ezt nem választhatjuk egy kemény politikai plakátháborúkkal és közvetlen párt harcokkal meg úgy, hogy utána esetleg az ország lakosságának 49 százaléka nem ő mellette volt a választásoknál. Ezt hagyjuk meg azoknak a frontkatonáknak – itt a miniszterelnökre és a Kormányra gondolok – , akik a napi gondokat oldják meg. Legyen ez sokkal szélesebb társadalmi megegyezésen. És mi adhatja a legszélesebb társadalmi megegyezést ebben, ha nem az a Parlament, amelyiket legitimen választottak meg, és az a Parlament, amelyiknek a legnagyobb pártjai bűnös módon megegyezve kompromiszszumot kötöttek. Igen, ezt várta a nép, ezt várta ez a nemzet. Ezt a kompromisszumot. Ebben vártak. Vártak. És nagyon sok kifogás merült fel, hogy nincs meg ez a kompromisszum. Foglalkozásomnál fogva nagyon sok emberrel találkozom naponta. Körülbelül 30 ember megkérdezte n aponta, hogy ilyenben sem tudunk megegyezni. Ez gyakorlati tapasztalat. És még egyet hadd mondjak. Az előttem hozzászólók ezt nem mondták. Megtárgyaltuk, hogy melyik a demokratikusabb, ha a Parlament választja, vagy ha a nép választja. Hát kérem, az előbb emlegetett monarchiákban – pedig azt hiszem, Anglia és a skandináv államok, mint demokratikus államok mindenképpen példaképpen állnak előttünk, ott – senki sem választja őket, és elfogadja a nemzet. Hiszen nem a Parlament választja a monarchiák királyait, és elfogadja, és éppen ezért látja benne azt a szimbolikus, az állam biztonságát, stabilitását és erejét jelképező személyt. Hát ennyit szeretnék a köztársaságielnökválasztással kapcsolatban. A másikat pedig, a paktumot és a kompromiszszumot illetően is s zeretnék egykét mondatot. Igen, a paktum és a kompromisszum megszületett. De kérem, mire született meg? Nem a jövőt illetően, hanem azt a keretet illetően, amiben működnünk kell. Hiszen ha így fogalmazzuk meg, ezek az alkotmányjogi módosítások – és az új Alkotmányunkban működnénk – azok a keretek, azok a játékszabályok, amelyekben a demokráciát működtethetjük. Hát hogyne lenne ebben megegyezés a volt ellenzéki pártok között, mikor valamennyien ezt akartuk, hogy ilyen keretek között működhessen demokratikus an ez a Parlament? Hát ezt vártuk, ezt akartuk. Hát ebben az lenne furcsa, ha nem lenne kompromisszum, amikor már ezek a keretek állnak, és működik a parlamentarizmus és a demokrácia, akkor természetesen a napi gondokban előjönnek a nézeteltérések, és akko r érvényesülni fog az ellenzék szerepe. De ne itt várják az ellenzék szerepét, ahol az alapfeltételeket
