Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 31. csütörtök, az Országgyűlés 9. ülésnapja - Az ülésnap tárgysorozatának ismertetése - A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP), az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: - ELNÖK (Szabad György): - TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. (FIDESZ) - ELNÖK (Szabad György): - FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György):
376 Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság állásfoglalásának ismertetése: Dr. Lukács Tamás, a bizottság alelnöke LUKÁCS TAMÁS, DR. (KDNP) , az ember i jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azon kötelezettségemnek teszek eleget, hogy a tisztelt Ház tudomására hozzam az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság döntését, amely szerint a képviselőház mun kájának hatékonyabbá tételére a bizottság akként döntött, hogy a földtörvény 5. szakaszához tett módosító indítványát visszavonja. (Taps.) Döntésünk motívuma alapvetően az volt, hogy ezt a patthelyzetet feloldja, de szeretnénk rámutatni arra, hogy hogyan k erült sor a módosító indítványunk megtételére. Módosító indítványunkat azért kellett megtenni, mert az önálló indítványunkat a mi megkérdezésünk nélkül valaki vagy valakik bedolgozták a földtörvénybe. Ezért szükségesnek tartottuk, hogy ne megcsonkított for májában kerüljön a földtörvénybe az indítványunk, ezért voltunk kénytelenek módosító indítvánnyal élni. Úgy gondolom, a megoldás az, hogy a Kormány által kinevezett és ellenőrzött bizottság legyen az, amely az állami tulajdonok elidegenítése kérdésében dön t. Ez mint kormánypártnak megnyugtató, ugyanakkor az ellenzék részéről elhangzott érvekben bízva remélem, hogy a gyakorlati megvalósításban is hasonló magatartást fognak tanúsítani. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Lukács képvise lőtársunk felszólalását, és megadom a szót Török Ferenc képviselőtársunknak. Felszólaló: Dr. Török Ferenc (SZDSZ) TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már csak egy formális bejelentésem van, természetesen miután én nem olyan értelemben v esztettem el a módosító javaslatomat, amilyen értelemben az emberi jogi bizottság, úgyhogy tisztelettel én is visszavonom. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönjük szépen Török Ferenc bejelentését, és megadom a szót Kövér László képviselőtársunknak. Felszó laló: Dr. Kövér László (Fidesz) KÖVÉR LÁSZLÓ, DR. (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen ígéretemhez híven és csatlakozva a kereszténydemokraták gesztusához, visszavonom a módosító javaslatomat. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönö m szépen. A monitor jelzi azoknak a tisztelt képviselőtársaimnak a nevét, akik még e fontos bejelentések előtt jelentkeztek. Ne vegyék zokon, de mindegyikőjüket szólítván, fel fogom tenni a kérdést, vajon fenntartjáke eredeti felszólalási szándékukat. Sor rendben először Futaki Gézát kérdezem. Felszólaló: Dr. Futaki Géza (SZDSZ) FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 55ös számú indítványról, módosító javaslatról nem volt szó, kérdezem dr. Szabó Jánost, hogy vissza kívánjae vonni, amennyiben nem, úgy megindokolnám, hogy miért célszerű visszavonni. ELNÖK (Szabad György) : Kérem szépen, Szabó János neve is szerepel a monitoron, engedje meg akkor, hogy előbb Szabó Jánosnak adjam meg a szót.