Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 31. csütörtök, az Országgyűlés 9. ülésnapja - Az ülésnap tárgysorozatának ismertetése - A földről szóló 1987. évi I. törvény módosításáról, illetve kiegészítéséről szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
354 érvényesíthetők lennének. Én azt gondolom, hogy ha ez a törvényjavaslat esetleges is, csak rövid időre szól is, ebben az átmeneti időszakban ennek a léte, illetve elfogadása a nyugodt körülmények között folyó, alapos törvényhozó munkát segítheti elő. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Józsa Fábi án képviselőtársunk felszólalását. A monitor első helyen Torgyán József képviselőtársunk nevét adja. Felszólaló: Dr. Torgyán József (FKgP) TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Igen Tisztelt Elnök Úr! Igen Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Előre is elnézést k érek azért, hogy nem teljesen a napirend értelmében szólalok fel, mert hiszen a konkrét vitától bizonyos fokig eltér az, amiért szót kérek, de itt kell mindjárt előrebocsátanom, hogy én úgy gondolom, hogy nem a választópolgárok vannak az igen tisztelt képv iselőkért, hanem pont fordítva: mi vagyunk azért itt, hogy választópolgáraink érdekeit képviseljük. (Taps.) Kaptam ma egy levelet. Itt találtam az asztalomon. Most bontottam fel. Ezért is kértem soron kívül szót. Ebben Kocsis József és még sok földműves tá rsa intézett levelet hozzám éppen a földtörvény módosításával kapcsolatos eddigi vita értékelésére vonatkozóan. Legyen szabad előrebocsátanom, hogy ebből a levélből - de számos, hozzám érkezett táviratból, telefonból és üzenetből is - én úgy ítélem meg ezt a vitát, hogy sajnos az ország lakosságának egy része félreérti ennek a vitának a lényegét. Ezért nyilvánvalóan nem a közvélemény hibás, hanem mi. Magyarul ki kell mondani, hogy mindenki értse: itt nem a parasztság soksok éves sérelmeinek az orvoslását c élul tűző földtörvényt tárgyalja még ez a Parlament, és nem az 1952. évi 4. törvényerejű rendelettel államosított házingatlanok jogosságát felvető kérdéseket vitat meg a Parlament, hanem egy olyan törvénytervezet vitájáról van itt szó, és lesz szó majd dr. Zsiros Géza indítványának a megvitatásánál is, ami azt a célt szolgálja, hogy egyáltalában lehetőség nyíljék ezeknek a kérdéseknek a megtárgyalására, nehogy közben elidegenítésre kerüljenek azok az ingatlanok, amelyeknek a sorsáról később a tisztelt Ház d önteni fog. A következőt tartalmazza ez a levél: "Végignéztem a televízió parlamenti múlt heti üléseit, nagy izgalommal, szorongással és örömmel is, hogy ezt a napot is megértem. Engem és paraszttársaimat legjobban a földkérdésben kialakult viták érdekelne k, és szomorúan látom, hogy az SZDSZ és a Fidesz képviselői milyen érthetetlen módon tiltakoznak a földtörvény ellen, vagyis hogy a parasztság a tőle törvénytelenül elvett földjeit visszakapja. Az lenne a kérésem, hogy ha egyetlen mód volna arra, hogy a me llékelt levelem felolvasná a Parlament földtörvényvitáján. Tisztelettel: Kocsis József és még sok földműves társa." A levél érdemi része a következőket tartalmazza a sérelmek felsorolása után: "Kérem a képviselő urakat, vegyék figyelembe meghurcoltatásunk at, és úgy szavazzanak a földről, hogy visszakapjuk földjeinket. Nekünk megvan a lehetőségünk, hogy a visszakapott földjeinket megműveljük, harminckét éves mezőgazdasági üzemmérnök fiam és családja vállalja, hogy a saját földjén gazdálkodhasson. Ha a földe k visszaadására semmi mód sincsen, akkor vegyenek el minden ingatlant azoktól a kommunistáktól is, akik körülbelül hatszázezer parasztot tettek nincstelenné, és sokakat a halálba kergettek. És ha ezt így megvalósítják, akkor mi is belenyugszunk a megváltoz tathatatlanba." Nos, igen tisztelt Képviselőtársaim! Ismételten elnézést kérek, tudom, hogy nem a tárgyhoz szóltam. Tudom, hogy annak egy része, amit én most elmondtam, nyilván majd egy későbbi vita kapcsán kellett volna, hogy elhangozzék. De akkor, amikor már a földtörvény megtárgyalhatóságának biztosítékát jelentő törvény is ilyen indulatokat kavar fel, akkor arra kérem az igen tisztelt Házat, hogy vegyék figyelembe azt a mai vita kapcsán. És olyan tempósan és olyan érdemre törően vitassák meg a most előt erjesztett törvényjavaslatot, majd Zsiros Géza törvényjavaslatát is, hogy ez a közvélemény megnyugvását szolgálhassa. Köszönöm. (Taps.)