Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. május 23. szerda, az Országgyűlés 6. napja - Az ülés megnyitása - A Kormányprogram vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
197 az alkotmányozási csomagterv, ami előttünk áll, egyben mutatja, hogy a kormánynak a terápiáról is van elképzelése, és nagyon jól tudja a Kormány azt, hogy azáltal, ami most történik – hogy Deák Ferencet idézzük – "nincs minden bevégezve." (Szórványos taps.) "Nem áll készen azon nagy és kicsi épület, mely hazánk jólétének és boldogságának épülete, csak azon tér, melyen ez épületnek kell állani, lett sza baddá." (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm Katona Tamás képviselőtársam felszólalását. A következő felszólaló Glattfelder Béla képviselőtársam, a Fiatal Demokraták Szövetsége részéről. Átadom a szót. Felszólaló: Glattfelder Béla (Fidesz) GLATTFELDER BÉL A (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett dokumentumban foglalt agrárkérdésekhez szeretnék hozzászólni, de nem olyan módon, ahogy azt Lakos László képviselőtársam tette. Nem kívánok most kérdéseket megfogalmazni, s nem kívánom k ritikáimat sem megfogalmazni a beterjesztett programmal kapcsolatban. Ugyanis ezeket a bizottságban megtettük már, s ott arra választ nem kaptunk. Nem hiszem, hogy a kormánypárt az elmúlt két nap alatt annyit okosodott volna (Derültség.) hogy ezekre a pro blémákra választ tudna adni. Aggodalmamat szeretném azonban kifejezni amiatt, hogy az úgynevezett földkérdés körül láthatóan a napokban a sajtóban is vita bontakozott ki. Tudomásom szerint a koalíciós tárgyalások során a Magyar Demokrata Fórum és a Függetl en Kisgazda Párt is engedni kényszerült, s így olyan kompromisszum született, amely lehetővé tette, hogy a koalíciós pártok közös programot dolgozzanak ki. Ezzel szemben a bizottsági meghallgatáson Gerbovits Jenő miniszterjelölt úr kérdésemre elmondta, hog y a Kisgazda Párt választási programját csorbítatlanul tartalmazza a kormányprogram. A változás csupán annyi, hogy a Magyar Demokrata Fórum kívánságára hozzáfűzték ehhez, hogy a programot úgy kell végrehajtani, hogy ne alakuljon ki földspekuláció, és még á tmenetileg se kerüljön veszélybe az ország élelmiszerellátása és exportja. Gondolom, a Kisgazda Párt programjának megfogalmazásakor sem erre törekedett. Ilyen előzmények után nem csoda, ha az írásban előterjesztett agrárpolitikai koncepciót súlyos belső el lentmondás feszíti. A 19. oldalon, az agrárpolitikával foglalkozó rész első bekezdésének 6. sorában olvashatjuk: "A föld annak a tulajdonába kerül, aki azt várhatóan megműveli." Ezzel szemben a harmadik bekezdésben az áll, hogy "Az 1947es tulajdonviszonyo k szerinti eredeti tulajdonos vagy annak örököse arról is dönthet, hogy a tulajdonát képező termőföldet – ha azt megművelni nem kívánja – bérbe adhatja vagy akár el is adhatja." Ha tehát az első bekezdés 6. sorában levő félmondattól eltekintünk, akkor elmo ndhatjuk, hogy ez így igazi, keményvonalas kisgazdaprogram. Antall József megbízott miniszterelnök úr beszédéből azonban nem ez a félmondat maradt ki. Az első bekezdés végének módosításával kifejtette ugyan, hogy célja a parasztságnak igazságot szolgáltat ni és e tekintetben az 1947es esztendőt tekinti meghatározó kiindulási pontnak, de az nem veszélyeztetheti a termelést, a modern mezőgazdaság szerkezetének kialakulását. A második bekezdés teljes egészében kimaradt, pedig éppen ebben a bekezdésben van arr ól szó, hogy az eredeti tulajdonosok visszakapják földjüket. Így a szóbeli előterjesztés úgy értelmezendő, hogy azok válnak a föld tulajdonosává, akik azt várhatóan megművelik. Emellett persze igazságot szolgáltatnak a parasztságnak is, de az előbbiek logi kájából következően nem földjeik visszaadásával. A megbízott miniszterelnök úr mindezt nem egy párt, hanem a koalíció pártjainak egységes programjaként terjesztette elő. Idáig eljutva, tisztelt Országgyűlés, be kell vallanom, teljesen elbizonytalanodtam. N em tudom eldönteni, milyen mértékben azonos a kormányfő által előterjesztett kormányprogram a Kisgazda Párt választási programjával. Nem tudom azt sem, hogy az írásbeli